Advent első vasárnapja volt. Az angyal lábát lógázva ült egy faágon. Gondolkodott. Az a jellegzetes „töprengős fintor”megjelent az orra és a csöpp szája körül. ..
Hirtelen egy megroppant ág hangját hallotta. Megrezzent. Lenézett a földre.
-Szervusz Öreg! – köszöntött kedvesen. Csak az öregember jött gyújtóst szedegetni. Ismerte jól. Hosszú évek óta. Mondhatni, születésétől.
-Adj Isten Angyalom! – fogadta az üdvözlést az Öreg, a tőle megszokott, kissé már megfáradt hangján. -Mit lógatod itt a lábad? Nincs elég dolgod?- kérdezte évődve, de szikár, ráncos arcán ott bujkált a szelíd mosoly.
-Gondolkodom Öreg! Azon gondolkodom, hogy vajon hová tűnt a Fény? – és újra megjelent az a különös fintor az Angyal arcán.
A idős ember felnevetett.
-Ó, te! Hiszen itt ülsz a város tetején! Nézd csak! Minden telis-tele van karácsonyi díszkivilágítással. Olyan fényben pompázik minden, hogy még idáig is ellátszik! Vagy már neked is romlik a látásod, Angyalom?- kacagott az Öreg.
-Nem. Én nem ezt keresem… – felelte az Angyal, nagyon is komolyan. Közben bámulta a városban ragyogó, vibráló, cikázó fényeket. –Öreg! Ezek a fények hidegek. Érted?!
-Én ehhez nem vagyok elég bölcs még Angyal! Na, gyere velem! Kapsz nálam egy forró teát, s talán abbahagyod végre ezt a fintorgós gondolkodást.
Az Angyal lágyan leszállt a faágról és az Öreg mellett bandukolva elindultak a kis erdei ház felé. Apró ház volt.. Az ajtó kicsit megereszkedett már, keservesen csikorgott, mikor az Öreg kinyitotta. Nem volt bent semmi, amire ne lett volna igazán szükség. Ágy, asztal, szék… Mégis. Volt valami különös bája. Az Angyal szeretet idejönni. Sokszor járt már az Öregnél. Otthonosan bevackolta magát a kemencéhez. Míg az Öreg a teát készítette, az Angyal meleg kis zugából körbenézett a szobán. Egyszercsak megpillantott valamit. Egy koszorút az asztalon. Rajta négy gyertya. Az Angyal arcán átsuhant a mosoly… Érezte, hogy eljött a várakozás ideje. Mert az Öreg ezt még tudja. Tudja, hogy sötétség nélkül nem lehet megélni a világosságot. Őrzi a szívében.
-Te Öreg! Meggyújtjuk az első gyertyát?
-Meg hát! Ma van annak a napja! – közben már elő is kerített egy gyufáskatulyát. Odakuporodtak az asztal mellé, és kissé remegő kézzel meggyújtotta az első gyertyát. A szobában sötét volt. Csak az apró gyertyaláng lobogott, hirdetve a várakozást. Az angyal kikerekedett szemeiben ott ragyogott a csöpp láng fénye.
- Ezt kerestem! –suttogta az Angyal.
Author: Tóth Szilvia
Nem vagyok más, csak egy törékeny angyalszív, harmatgyöngy a hófehér liliomon, szösszenetnyi „Szisszenet”. Egy létérzés, amit talán éreztél már… Egy pillanat, amit megéltél. Egy gondolat, ami már benned is megfogant. Angyali világralátás. Olvass, érezz, s fogadd magadba, ahogy szeretnéd…