Egyik nap végén már javában az esti filmet néztük amikor csörgött a telefonom. Ki lehet az ilyen későn? Egyik régi kollegám. Vajon mit akarhat? Felveszem, hátha fontos. Igen az volt. Családi probléma adódott és kért, hogy a másnapi, hallgató által tartott bemutatóórára én menjek el helyette, ahol a fonálinga vizsgálata lesz a téma. Persze, szívesen, válaszoltam. Ténylegesen én ajánlottam fel, hogy igaz, már nyugdíjba mentem, de ilyen munkát még szívesen elvállalok. Ezt különösen, mivel így abba az iskolába mehettem el egy kicsit nosztalgiázni, ahol régen, az egyetem elvégzése után tanítottam.
Reggel jóval hamarabb felébredtem, mint kellett volna. Felidéztem a régi emlékeket, hogyan is mentem több, mint harminc évvel ezelőtt az iskolába. Rájöttem, hogy több járat már nem is létezik az akkoriak közül. Izgatottan indultam el. Persze előbb értem oda a kisföldalattival a Bajza utcai megállóba, mint kellett volna. Megnéztem az Orosz Nagykövetség megerősített épületét, mely annak idején a Szovjet Nagykövetség volt. Nem siettem, mint akkor szinte mindig, mert igaz, hogy általában előbb beértem, de azokon a reggeleken ilyenkor készítenem elő az aznapi órákhoz tartozó összes dolgot. Most viszont nem nekem kellett előkészülnöm, így nyugodtan sétáltam kicsit az Andrássy úton és magamba szívtam a friss tavaszi levegőt. Rácsodálkoztam a szebbnél szebb villákra, melyeket azóta felújítottak, az út végén lévő Millenniumi emlékműre.
Ahogy közeledtem a kapuhoz egyre több emlék jött elém. A legelső utam az iskolába, amikor mint álláskereső jöttem az akkori igazgatónőhöz, majd az első óráim, az első kísérletem. Szinte hallottam, ahogy az egyik kislány megkérdezte tőlem már a legelején, hogy miért választottam ilyen szakokat, hogy kémia-fizika? Ő és sok osztálytársa ezeket a tantárgyakat nem szeretik. Nehéznek tartják és nem is igazán értik, miért kell ennyit, illetve egyáltalán foglalkozni ezekkel a tudományokkal a középiskolában. Képzeletemben megjelent előttem az osztályom, akikkel nagyon sokszor mentünk át a Szépművészti Múzeumba vagy a Műcsarnokba. Abban az időben még a Szépművészetiben volt a Vasarely kiállítás, melyet imádtam. Azért is mentünk sokat oda. De a diákok is szerették. A Műcsarnokban viszont sok modern volt, melyeket szintén imádtam, továbbá az egyik diák remek értelmezéseket is fűzött a műalkotásokhoz. A kirándulások, a ballagások, amikor csengő helyett a régi kolomp szólt.
Beléptem az iskolába. Ekkor eszembe jutott, hogy mintha az 1986-87-es tanévben ott tanító tanárokról készült volna egy tabló, mely a földszinti folyosón található. És tényleg ott volt. Megtaláltam rajta magam és ismét elöntöttek az emlékek a sok akkori kolléga fényképét nézegetve. Mintha csak ma lett volna. Azt hiszem, már alig valaki van ott közülük. Nem mertem benyitni a tanáriba. Nem is tudnák ki vagyok. És már amúgy is sietni kellett a fizika előadóba.
Igen, ez a régi terem. Nem sokat változott. Előkerült a fonálinga, ami egy fonálból és a végére erősített kis testből áll és fel van függesztve egy állványra. Az óra témája az volt, hogy a tanulóknak meg kellett vizsgálni, milyen tényezők is befolyásolják az inga lengésidejét.
Tehát a kérdés így szólt: mitől függ és mitől nem függ a lengésidő?
A mérések előtt a diákoknak lehetett tippelni. Többen arra gondoltak, hogy biztosan függ az inga hosszától és a tömegétől is. Mások szerint csak a hossztól függ.
Ezt követően a diákok mobiltelefonjaikkal szépen mérték a lengésidőket különböző hosszúságú és tömegű ingák esetében, majd az adatok alapján megállapították, hogy a hosszabb ingának nagyobb a lengésideje. Ellenben az inga végére erősített tömeg nagyságától nem függ.
A különböző hosszúságok esetében az adatokat egy Excel táblázatban rögzítették, majd ábrázolták a lengésidőt a hossz függvényében. Azt is szépen lehetett látni a grafikonon, hogy ez függés nem egyszerű egyenes arányosság, a mérési pontok nem egyenesre illeszkedtek. Tanári segítséggel függvényt illesztettek az adatokra, mely négyzetgyökös függést mutatott. A tanárjelölt hallgató kiváló órát tartott.
Az órát követően természetesen megbeszéltük a hallgatóval és a mentorával a tapasztalatokat.
Mi volt a fontos? Mi lehet a fizikán túlmutató tanulsága a tanórának? Milyen folyamatban is vettek részt a diákok?
A diákok részesei voltak egy egyszerűen kivitelezhető megismerési folyamatnak. Ennek tárgya ebben az esetben a fonálinga volt. Kérdéseket tettek fel, elgondolásokat, szabatosan úgy mondhatjuk, hipotéziseket fogalmaztak meg az inga működésével kapcsolatban. Majd mértek, adatokat gyűjtöttek és annak alapján következtettek. Összevetették az előzetes elgondolásokkal és van, ami bejött, DE van, ami nem.
És ez a fizika, konkrétan ennek a fizika órának is a fontos üzenete. Vannak előzetes elképzelések egy dologgal, annak működésével kapcsolatban. De azokat nem hisszük el kritika nélkül! Vizsgálat tárgyává tesszük, utána nézünk. Ebben a konkrét esetben méréseket végzünk, adatokat gyűjtünk. És azokból következtetünk. ÉS elfogadjuk, ha mást kapunk, mint amit esetleg vártunk, vagy szerettünk volna.
A fenti nem csak a fizika esetében követendő stratégia, hanem az élet minden területén. Napjainkban nagyon sok és sokféle forrásból származó hír áramlik felénk. Érdemes ugyanarról a tényről megnézni, hogy a különböző hírcsatornák mit írnak, hogyan tálalják azt elénk. És minél több tényt összegyűjteni, majd azok alapján megpróbálkozni a véleményformálással. Napjainkban ezért fontos a kritikai gondolkodás elsajátítása, az iskolában pedig annak gyakorlása egyszerű feladatokon keresztül. És ehhez lehet nagyon jó példákat találni a természettudományokban is. Arról nem is beszélve, hogy a híradásokban egyre gyakrabban jelennek meg természettudományos tartalmú hírek is.
Régen, évtizedekkel korábban, a rendszerváltás előtti időkben nem volt ildomos a kritika. Vagy legalább is nagyon szűk keretek között volt megengedett. Az iskolában gyakorlatilag semennyire. Amit a tanár mondott, a tankönyvben leírtak, mintegy kijelentettek, az úgy volt. Nem volt célszerű megkérdőjelezni. Napjainkban viszont elengedhetetlen mindennel szemben a kritikai megközelítés. Tehát nagyot fordult a világ.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/