Fellegvár

Épül már, hogy elérje az ég legalját,

A hiúság alkotta, önző vágy szülte reménysugár,

Hogy teherként díszítse fel a Föld hátát:

A Göncöl rúdjába kapaszkodó Fellegvár.

 

Illúzió ihlette felhőket simító, pompás tornyait, 

Tükörképe messzibe tündöklő önbizalom,

Önzőség tartja fenn gyengén ásott alapjait:

Őt alkotta meg a fogyasztói társadalom.

 

De csak egyetlen vihar kell,

S oda a dísz, a mázos külcsíny!

Ekkor már nincsen mire várj,

 

Villámcsapástól lehull a lepel,

Várból lett mi volt: a felszín.

S te, Ember, talpadra kell állj!

 

 

Csorba Viktória
Author: Csorba Viktória

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella… szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem

Ha megtehetném nem haboznék, mindent, de mindent hátra hagynék. Nem késlekednék. Időmet arra nem vesztegetném, hogy felöltözzek, csak úgy pőrén, szégyen nélkül, attól nem tartva,

Teljes bejegyzés »

Tartása titkoknak

 Bennrekedt sóhajok súlyos terhe  nyomasztja tétova lelkem.   Néma szám, zár, lakat,  ajtaján súlyos titkoknak.  Ha szólni merészelnék,  szavam szegnék, szám betömnék,  s végezném börtön sötét mélyén,  fejemet hajtva, csupán földre vetett,  maroknyi szalmára.     Ezért aztán mindent meggondolva,  nem szólok,

Teljes bejegyzés »

Varjak a hóban(Érkezik a tél)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben   siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,  fenyegető árnyak a félhomályban,  éjsötét fekete varjak gubbasztanak,  fagyosan-fázva.  Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,  búcsút int az alkonyat.    Felettük fenn az égen,   sűrű sötét felhők

Teljes bejegyzés »

Bárányvers

* Fekete bárány – suttogták Fekete bárány – harsogták Fekete bárány – aláztak Fekete bárány – becsaptak Fekete bárány – elestem Fekete bárány – felkeltem

Teljes bejegyzés »

keserűségarány

– Múltkor kérdezte, hogy gondoltam-e öngyilkosságra… és tényleg! Nem is rossz ötlet. Esetleg tudna javasolni valami biztos módszert, ami fájdalom mentes? Vagy tudna segíteni valami

Teljes bejegyzés »