Alábbi írásom az Irodalmi Rádió által kiadott Lakótelepi Hófehér c. antológiában jelent meg 2022-ben.
István
A tavasz harsogva követelte jogait a László Kórház reményvesztett udvarán.
Katalin a zárójelentéssel a kezében ballagott a proszektúra felé, miközben a madarak
megrészegülve fújták szerelmi éneküket.
Mázsás súlyként zakatolt fejében az elmúlt huszonnégy óra.
A kedves, aggódó hangú fiatal rezidens lány telefonhívása:
– Sajnos, azt kell Önnel közölnöm, hogy hozzátartozója elhunyt éjjel.
Az imént a zárójelentés:
– Gondozatlan külsejű beteg- gondozatlan, gondozatlan, gondozatlan… elhunyt…
csendben elaludt… éjszaka.
– Nos, igen!
István akkor már rég nem akart semmit.
Mentális betegsége ingoványába süppedt – több évtizede inaktívságba menekülve.
Napi tevékenységét azzal töltötte, hogy életfunkcióit működtette, súlyos szorongására
hivatkozva.
Akik őt igazán jól ismerték, nem hittek teljesen ebben a betegségben.
Katalin azt várta, hogy egyszer elröhögi magát és elismeri, hogy lebukott, csak a fatert akarta
szívatni!
Így indult ugyanis, de túl jól sikerült, addig – addig ,amíg beszippantotta a betegség és nem
lett visszaút.
Ahogy közeledett, megcsapta az enyhe , édeskés szag.
Furcsa.
Akárhogy fertőtlenítenek, mégis. Persze, az is lehet, hogy pszichésen.
Ragyogó napsütésben várakozott sorára.
Hidegen hagyta, hogy a boncmester kiügyeskedett belőle húszezer forintot számla nélkül.
– Meg lehet nézni?
– Ááá– covidost nem — nem kell!
Fűrészporos aggyal, gépiesen vitték tovább lábai.
Kétszer járta körbe a vígasztalan épületeket, mire megtalálta, amit kellett.
– Egy alsónadrág, két póló… személyi igazolvány szám… itt írja alá, hogy nem tart rá
igényt!
A tavasz még mindig ezer sugárral szórta a boldogságot mindenre, ami él.
Kiüresedett aggyal szállt be András autójába.
– Hamvasztás lesz?
A temetés intézése már olajozottan ment.
Az urnatemető ügyintézője már ismerte, négy év alatt harmadjára találkoztak.
Majdhogy nem együtt a család : apa, anya, testvér
Az altemplomban Anyáék mellett választott urnahelyet.
– Ugye tudja, csak egy szál virágot hozzanak, harmincnál többen nem lehetnek!
– Hárman leszünk és a pap.
Zsuzsanna elcsendesedett, nem volt több kérdése.
Otthon nehezen találta helyét.
Fényképeket vett elő, hogy elterelje saját magát, emlékoldalt kezdett szerkeszteni.
Most apja jelent meg agyának filmkockáin:
A küszöbön szívja a cigarettáját, elpöcköli a csikket.
Az udvaron játszó kisgyerek nevetve veszi a szájába, csattan a pofon az arcán.
Fényképek …
Kopaszra nyírt kisgyerek áll a sportpályán, kezében játék orvosi táskát szorongat.
Az első könnycsepp a fényképre hullott …
Author: Hagymási Klára
Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.