A kis hal és az óceán

Beck Brigitta: A kis hal és az óceán

 

Nagy díszes akváriumban

Úszkáltak a színes halak

S egyikük szeme mindig

Fürkészte az üvegfalat.

 

Talán a tengerre gondolt,

Mily messze lehet a tenger,

S a vastag üvegfalon át

Miért nézi őt az ember.

 

Tán tengerre vágyik ő is,

S kalitkába zárta a tengert,

Feltette gondosan a polcra,

A fene se érti az embert.

 

Mily messze lehet a tenger,

S minden kékség ott van benne,

Összeér olykor az éggel,

Az ég a tenger szerelme.

 

Felette könnyű végtelen,

Alatta örvénylő sötét,

S keresztül-kasul a tengeren

Halrajok cikáznak szerteszét.

 

Csókot vált olykor az éggel,

Az ég a tenger szerelme,

Összeér a kék a kékkel,

S a világ elveszik benne.

 

A kis hal messzire vágyott,

Nézte csak az üvegfalat,

Nem változott mégse semmi,

Minden a szokott helyén maradt.

 

Az óceán nagy birodalom,

Őrzője a néma földnek,

Nagy szeszélyes királynője

Végtelen örök időknek.

 

Aki egyszer oda vágyik,

Sokszor oly hiába vágyik,

Túl vastag az üveg fala

S nem jut el az óceánig.

 

(2023. 04. 08.)