Rózsa Iván: Növények, állatok, emberek, földönkívüliek
A járdánkat nemrég leaszfaltozták, de mégis új élet nőtt ki belőle. Házunk falánál a kedves virágocskák mellett sajnos gaz is sarjadt. Ám hihetetlen, hogy milyen lehetetlen helyeken is megtelepednek. „Az Élet él és élni akar.”
A növények szívósabbak, mint az emberek! Hetekig kibírják víz nélkül, minden nélkül. És a legönzetlenebb élőlények is egyben: „szolgálataikért” nem várnak el különösebbet, csak egy kis esőt; és rögtön meghálálják. A virágok nekünk nyílnak a kertekben, nekünk pompáznak a vázákban. A fák árnyat adnak, és tisztítják a levegőt. A fotoszintézis révén oxigént termelnek.
Ahogy feljebb megyünk, az úgymond fejlettségi ranglétrán, egyre elkeserítőbb a kép. Az állatok már harcolnak egymással; sőt, egymást eszik. (Igaz, vannak növényevők is…) De a legragadozóbb állat az ember! Nem elég, hogy halászik, vadászik: de pusztítja a növények és állatok életterét is. Sőt, annyira buta, hogy még a saját életterét is!
Mondjuk, kannibálok talán már sehol sincsenek, de hát az ember mégiscsak zöldségeket, gyümölcsöket és állatokat fogyaszt. A növények csak felkínálják magukat, a termésüket, nem bántanak senkit. (Most tekintsünk el a húsevő növényektől, ők a kivételek…) A növények hasznosak, és cserében nem kérnek szinte semmit; csak azt, hogy műveljük meg a földeket, ápoljuk a kerteket, gondozzuk az erdőket. A természet koronája, az ember viszont odáig jutott szűk látókörű önzésében, hogy lassan elpusztítja minden földi élőlény életterét, magát a Föld bolygót is.
Nem kellenek ide idegen bolygóról, támadó űrlények, nekik a kisujjukat sem kell mozdítaniuk! Elpusztítjuk mi magunk saját magunk… Lehet, hogy a földönkívüliek már régóta figyelnek bennünket, és röhögnek rajtunk; ön- és közveszélyes embereken…
Budakalász, 2023. április 7-8.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...