Rózsa Iván: Gary Lineker után szabadon
Gary Lineker első alaptétele
„A futball olyan játék, amit 22-en játszanak kilencven percen át, és a végén mindig a németek nyernek.”
Gary Lineker második alaptétele
(Miután Németország címvédőként hamar kiesett a 2018-as világbajnokságon…)
„A labdarúgás egy egyszerű játék, huszonkét ember kerget egy labdát kilencven percen át, és a végén többé nem mindig a németek nyernek. Az előző verzió a múlté.”
A Föld I.
A Föld olyan önpusztító bolygó; ahol törvényszerűen mindig hülyék vannak hatalmon.
A Föld II.
A Föld a történelem során eljutott egy olyan fejlődési szintre, hogy elpusztítja magát, ha továbbra is elmebetegek kezében a sorsa. Ha nincs az irányítók személyében, szemléletükben gyökeres változás, vége egyszer s mindenkorra a dalnak.
A nők I.
A nők olyan csodálatos lények, akiket nem lehet kiismerni, tehát nem megérteni „kell” őket, hanem tudni kell szeretni.
A nők II.
Akkor van egyensúly egy kapcsolatban, amikor a férfiak azt hiszik, hogy ők irányítanak, pedig a háttérben dőlnek el a dolgok, és tulajdonképpen szinte mindig az történik, amit az okos nők akarnak, ám ezt nem éreztetik a „teremtés koronájával”.
Időskor I.
Idővel a bor óborrá érik, a tapasztalat pedig bölcsességgé. Ám mindent meghatároz a kezdet: silány szőlőből ócska lőre lesz; illetve, ki hülyének született, idővel egyre hülyébbé válik.
Időskor II.
Csupán koráért ne tiszteljünk senkit! Lehet valaki nyolcvan éves korára szenilis, gonosz vénember vagy vénasszony. Ám az igaz, hogy minél több évet élt át valaki, annál több társadalmi rendszer tagja volt, így össze tudja hasonlítani az egyes korokat. Tapasztalataiból következtetéseket tud levonni, megfontolt; nem úgy, mint egy hűbelebalázs fiatal.
Tanulás I.
Minél több helyzetbe kerülsz, annál többet tudsz tanulni: saját magad és mások hibáiból. Ám akinek élete nem mozgalmas, hanem helyhez kötött, izolált, statikus, sőt unalmas: nem tanul semmiből, csak szajkózza a belé sulykolt, ráerőszakolt előítéleteket vagy téveszméket.
Tanulás II.
Élete végéig tanul az ember. Ám lehet, hogy egy változatos életet élő ember negyven éves korára bölcsebbé vélik, mint egy monoton látszatvilágban éldegélő nyolcvanas.
Paradoxon I.
Akik mindig fennen hangoztatják, hogy állandóan másokkal foglalkoznak, magukkal nem törődnek, azok szoktak a legönzőbbek lenni. Aki állandóan arról beszél: ő milyen jó, hogy kinek, mennyi mindent adott; általában a legfösvényebb a világon.
Paradoxon II.
A szeretet legyen önzetlen! Az önzetlen szeretet ad a legtöbbet másoknak, és az ilyen ember sohasem hánytorgatja ezt fel. Ellentétben azokkal, akik talán még nyilván is tartják „hatalmas adományaikat”. Minél rosszabb egy szülő, egy testvér vagy egy rokon, annál kicsinyesebb. És ez a folyamat végül hálátlan gonoszságba torkollik.
Emlékezet I.
Annak a legszelektívebb az emlékezete, aki egész életében hülyeségeket csinált, és/vagy a legritkább esetben volt igaza. Utólag fényezi a múltat, azt ne írjuk le, hogy hazudik, ám tényleg nem mond igazat, így jelezzük csak úgy, hogy rosszul emlékezik.
Emlékezet II.
„A” személy mindig ott volt a megfelelő helyen, minden korban, lelkiismerete szerint. És „A” következetes, egyenes, nagyvonalú, tiszta karakter. „B” és „C” viszont kisstílű, pitiáner kis senki, aki mindig sodródott az árral, mindig megfelelt a fősodornak, parafa dugóként mindig a felszínen akar maradni. Ám „B” és „C” szövetkezik „A” ellen, és azt állítja, hogy „A” hazudik. És kettő több, mint egy… Hazugságból lesz hát „igazság”! Szelektív emlékezetből lehet végül történelemhamisítás is. Sok lúd disznót győz: sajnos, lényegesen több a „B” és „C” típusú ember, mint az „A” tiszta jellem…
Maszk I.
Véget ért a Covid-járvány, és mi mégis maszkot hordunk?! Ide veled régi-új arcunk!
Maszk II.
Az élet hatalmas maszkabál. Nem tudni előre, hogy a bálon majd kivel táncolsz, nem látni, milyen leendő partnered jelleme. Lakva vagy vészhelyzetben ismeri meg a másikat az ember. És mindig, minden helyzetben az első reakció az árulkodó, az igazi!
Próba I.
Annak idején, friss házasként „leteszteltem” a nejem: eljön-e velem kettesben akár a világ végére is?! Végigbuszoztuk Vietnamot a dzsungelekben, és ő nem félt, biztonságban érezte magát. Csak egyszer hisztizett egy kicsit: mikor is Hanoiból Hue felé tartottunk éjszaka a dzsungelben, ahol tán ötszáz kilométeres körzetben nem volt fehér ember köröttünk, és én jeleneteket meséltem neki „A szarvasvadász” című, amerikai filmből, különösen arról, milyen kegyetlenek voltak a vietkongok a hadifoglyokkal. Én azt hittem, kicsit túllőttem a célon, ez volt párom tűrési határa, pedig ő csak azért morgolódott, mert közben valaki, épp mögötte, kihányt az ablakon…
Próba II.
Ki milyen szülő? Ez a gyermek kiskorában dől el. Az első évek a legfontosabbak, ha egy szülő ellazsálja ilyenkor a dolgokat, nem készíti fel az életre a gyermekét, nem tanítja meg semmire; akkor többnyire ezt a semmit is kapja vissza az élettől, a lányától vagy a fiától. Ha eleinte csak nyűgnek érzi a gyermeket a nyakán, vagy csupán „befektetésnek” tekinti az öregkorra; akkor ez a „beruházás” általában nem térül meg. Egy gyermek is úgy ismerszik meg, hogyan bánik szüleivel, mikor azok már nem hasznosak, „amortizálódtak”. Ugyanígy: egy társadalom próbája is az, hogyan bánik az elesettekkel, a gyengékkel, a perifériára kerültekkel, az inaktívakkal. Bár ez utóbbiak valamikor igencsak aktívak voltak; nyugdíj-járulékot és adókat fizettek. Tehát az állam részéről nem valami kegy gyakorlása, hanem kötelessége az, hogy gondoskodjon róluk!
Inkább I.
Inkább hülyéskedjenek okos emberek, mintsem hülyék okoskodjanak! Előbbiek ugyanis értik a humort; utóbbiak viszont soha, semmiből sem tanulnak…
Inkább II.
Inkább legyen a mai, átjárható határokon belül nálunk demokrácia, mintsem egy kicsit nagyobb országban, jobban mondva bábállamban, autokrácia! Hiszen ez már nem kvázi, rejtett, sunyi egyeduralom lenne; hanem totális, nyílt diktatúra…
Budakalász, 2023. április 28.-május 6.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
