A jó bornak nem kell cégér

– Hová lett a Béla? – kérdezte édesanyám, amikor házuk kertjében megszűnt a kopácsolás. Kimentem a teraszra és a mestert szólongattam. Így hívatta magát a kőműves, akire a külső falazat felújítását bíztuk.
– Béla! – kiáltottam újra, majd kimentem a szőlősbe is, hátha ott találom. De nem!
Visszatértem a szülői házhoz. Láttam, hogy a málló vakolatot itt-ott megcibálta a szél, vagy tán épp egy kőműves kalapácsa vakargatott rajta egyet? Nehéz volt eldönteni. Nem is mondtam édesanyámnak, nehogy megijedjen, hogy vajon merre lehet a mester, és hová tűnt a megtakarított pénz, amit előlegként adott neki?
– De hová lett Béla? – hangzott fel ismét a kérdés bentről, amikor kabátot húztam és megnyugtatásként bekiáltottam az ajtón:
– Mindjárt jön! És elindultam a sarki kis korcsmába szerencsét próbálni.

Nyikordult az ajtó és beléptem a bor szentélyébe. Bizony, takaros kis zugok voltak ott a szomjazóknak. Az egyik sarokban kártyáztak, a másikban énekelgettek és a söntéspult mellett szép sorban borospoharak álldogáltak. Mindegyik poháron volt egy kéz, mögötte pedig maga az ember. Hosszú lépéssel az egyik kőporos alakhoz léptem.
– Béla! – mondtam neki és a szemébe néztem. Rögtön tudtam, hogy valami baj van. Teljesen józan volt!
Mi a gond? – kérdeztem tőle.
– Ez nem bor! Ez,…ez…ez egy pocsék lőre! Nézze csak, fiatalúr! Még a muslicák sem szállnak rá! És valóban! Alig reppent egy-két bogár, viszont felerősödtek az elégedetlen hangok:
– Mit adtál nekünk, Pista? Add vissza a pénzt! Ez ihatatlan! – hallatszottak a szakértő vélemények.

Pistát még gyermekkoromból ismertem. Ő ivót nyitott, én inkább a könyvtárajtókat feszegettem akkoriban.
– Gyere, segíts! – súgta nekem halkan. Két kannát kellene felhozni a raktárból! – folytatta, majd nagy látványosan kiemelte a pultból a borral teli fagylaltos tégelyeket és tartalmukat mind a csapba öntötte.
– Elnézést uraim! – kiáltotta. Valami tévedés történt. Máris hozom a jó bort!
Ekkor intett nekem, és együtt meglátogattuk a függöny mögött rejtőzködő pincét. Lent megálltam és körülnéztem. Hát ritkán láttam ilyen szép rendet!
Húsz literes műanyag kannák tucatjai sorakoztak a falak mentén.
Középen egy megrészegült hűtőgép vigyázott rájuk, helyi pálinkákkal megrakottan. A sarkokban pihegő, rozoga faasztalokon gyertyafény nem világolt, és hordó sem volt a borospincében. De egy furcsa fadoboz ezért ott nyújtózkodott az egyetlen vakablak mélyedésében.

Pista két teli kannát húzott elém és azt mondta:
– Öntsél ki belőlük egy-egy litert, az a felesleg. Addig én hozom a bort!
– Vajon, most mi lesz? – kérdeztem magamban, miközben egy öreg vödörbe kiöntöttem a kért mennyiséget. Ekkor Pista kezében megjelent a fadoboz. Valami csodát vártam és a csoda eljött. A doboz mélyén fóliába csomagolt kerek meglepetések lapultak.
Pista kivett belőlük négyet. Kicsomagolta őket és kettőt-kettőt a kannákba tett. Lett ám, pezsgés, bíborszín, illatvarázs! Megtörtént a lehetetlen: Pista a vizet borrá változtatta.

Az ivóba együtt vittük fel a kannákat. Innentől én csendes szürke barát lettem, de Pista virult! Pista lelkesen kiabált!
– Uraim! Remek híreim vannak! Végre megérkezett a jó bor! Mindenki az én vendégem! Na, erre a hírre felcsillantak a szomorú szemek és a kis helység muslicái is a fülüket hegyezték. Mindannyian a pulthoz tódultak és csörömpöltek az üvegek. A fáradt kezek úgy nyújtogatták üres poharaikat, mintha szavazócédulák lennének. Pista csak nevetett és számolatlanul töltögette a nemes nedvet mindenkinek.
– De hová lett Béla?

Béla bizony ott vigyorgott valahol a sor közepén, majd pár percre múlva, már boldogan kortyolgatta bíborszín italát. Lelki szemeivel látta, amint elkészül a vakolással, még több pénzt kap, amit újra erre a csodálatos borra költhet. Elégedetten nézte az embereket és a bajuszán hintázó kis muslica is mintha mosolygott volna.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole 

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Vígh Erika

A „magyar” Feri

A „magyar” Feri   1957 januárjában, két és fél hónappal a forradalom kitörése után egy szőke, szeplős kisfiú lépett be a hatodik osztály tantermébe –

Teljes bejegyzés »

Édesanyámnak

  Néha azért verselek, Hogy a bennem lévő érzelmek El ne vesszenek S emlékezzenek arra, hogy élhetek.   Köszönöm a jóistennek, Hogy túléltem ezt az

Teljes bejegyzés »

Köszönöm

Százszor köszönöm, hogy, szürke életembe felkelő napként gyakorta beragyogtál, köszönöm, hogy léptem elé rózsát szórtál. Bánt a kétely, hogy vajh megérdemeltem-e? Szeretem a rózsát, lábad

Teljes bejegyzés »

A kagyló

A férfi rosszkedvűen sétált a tengerparton. Lábával bele-bele rúgott a kagylókba. Egyszer csak meglepődve vette észre, hogy egy zárt hever előtte. Biztos üres. – gondolta.

Teljes bejegyzés »

Boldogok a szelidek

Boldogok a szelidek, mert övék lesz a Föld. „Egy angyal nappali fénybe rejtezett, áttörni készül az ózonréteget” Ő üdvözelte egykor Máriát, hogy meg fogja szülni

Teljes bejegyzés »