Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Nem értem meg, miért könnyebb irigynek lenni, Mintsem a másikkal együtt örülni. Tényleg ezt akarjátok magatokban táplálni? Ahelyett, hogy a magunk útját akarnànk megtalálni. Miért
Soha, senkitől nem sajnáltam s irigyeltem semmit. Csak harcoltam mindig a többért, a jobbért, úristen, de mennyit… A magam életére összpontosítok, s próbálom belőle a
Kezedbe adnám Kezedbe adnám az egész életem, Én egyetlen szívem és szerelmem. Amiről eddig álmodtam, s amiben hiszek, Szívemmel boldogan adnám életem. Ha elfogadnád
Edit Szabó : Fák az utcán is Terebélyes fák nyílnak, tavaszban úgy bíznak, utca hosszán virítnak, méhek rajta híznak. Rózsaszínű virágok terpeszkednek vágyón, tova szállnak
Megbántam, érted? A sírás fojtogat, A saját gondolataim őrölnek, mint valami daráló. Igen, el akartam titkolni, Hogy nem bírok magammal harcolni, Mivel gyenge vagyok,
Fenn a magasban, az öreg templom tornyában, a tétova csendben, komótosan, lassan, megkondul öblös, érces hangján a nagyharang, jelezvén, hogy immár este van. Hamarosan a napnak vége szakad. Mostanra
