Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Az idő végtelen bárjában A füstös félhomályban száll egy régi dallam. A múlt szépségeit idézi lágyan s halkan. Pipafüst köröz a halvány csillárok
A novella eredetileg a Néprajzi Múzeum Vágatlanul című pályázatára készült, ahol azt kérték, hogy a kiállítás képei közül válasszunk egyet és keltsük életre egy történettel.
Amikor lehajolok, hogy felhúzzam a bakancsomat, és elkezdem bekötni a cipőfűzőt, már arra gondolok, hogy most ismét egy időutazásra indulok. Oda távozom, ahol minden kezdődött.
Nem zászló a vállon, nem hangos szó, nem egy út, ami könnyen járható, hanem haza, amely ott kezdődik, ahol a lelkünk csöndje érződik. Ott van
A kövek alatt, a vízbe veszve, egy konzervdoboz hallgatott. Oldalán rozsda virágzott, mely testébe vörös sebet fakasztott. Eső kopogta az esti zsoltár szavait, a horpadt
Egy japán teaceremónia emlékére… gondos érintés zöld levél a csészében – egy belső béke * aranyló porban végtelen erő lakik – elmét fényesít *
