Akik közelebbről ismernek, jól tudják, hogy az elmúlt időszakban 73 napot leszámítva 11 hónapig tartó elzárt életet voltam kénytelen élni. A Covid-19 miatt az ország összes szociális intézményét lezárták az említett időintervallum alatt. Szandra barátnőm engem már ekkor erőteljesen nyúzott, mondván, amikor kiszabadulok, mindenképp menjünk el együtt pár napra valahova. Akkor ezt majdnem lehetetlennek hittem, ezért komolyabban nem is foglalkoztam vele. Néhány héttel később, miután Április végén teljességgel váratlan módon kiszabadultam, érkezett két nyaralási lehetőség, amelyek közül Szandrával a Balaton mellett döntöttünk. Négy végtag bénaként nem mondom, hogy nem volt bennem félsz az ellátásomat illetően -Szandra sokat segített korábban is, azonban még soha nem emelt ki és be a kocsimba, az ágyba, s onnan vissza, soha nem segített tisztálkodni, toalettet használni,- ám végül azt gondoltam, ha örökké visszatáncolok, akkor soha nem mozdulok ki. Amint konkréttá vált minden, onnantól nem győztem várni a nyaralás első napját.
Június 24-kén, ebéd után Szandrával lenn a parkolóban izgatottan vártuk Lórit, aki kisbuszával fuvarozott minket oda és majd vissza is. Rekordokat döntögető forróság tombolt aznap. Egy órára időzítettünk, de Lórira még legalább húsz percet kellett várnunk, s ez idő alatt is már majdnem megfőttünk. Fél kettő tájban beszálltunk a kisbuszba, s megkezdődött életem első, 5 napos igazi, önálló nyaralása Balatonmáriafürdőn. Az odáig tartó út hosszú és forró volt, azonban mindezeket enyhítették a szépséges magyar tájak változatos, színes, felvillanó mozaikkockái. Ahogy távolodtunk Pécstől, úgy lett mindinkább dombossá a tájék. A szelíd dombokon és lankákon dús, magas és a zöld változó színárnyalataiban tündöklő erdők, aranysárga, vágásra érett kalászosok, büszkén, az égbolt felé dárdaként nyújtózkodó sötét zöld kukoricák, fejüket épphogy csak bontogató napraforgók váltották egymást az utak mentén. Mivel nem járok el a városból gyakran, megleptek a többsávos, minőségi útviszonyok. Közeledve úti célunkhoz a Balaton egyre-másra kikacsintgatott a szép tájék mögül. A kisbuszban rekkenő hőség fojtogatott, pedig volt benne klíma. Próbáltam uralkodni az izzasztó hőérzetemen, ám kevés sikerrel jártam, ugyanis megindultak, majd kínzó lassúsággal lecsordultak rajtam a gyöngyöző verejtékcseppecskék.
Nem sokkal délután 3 óra körül végre megérkeztünk. Aprócska kúriához hasonló kis épület mellett hajtottunk el. A tágas vendégházak gyönyörű nagy zöld, parkhoz hasonló területen helyezkedtek el, amelyen öreg, különböző nagyságú és fajtájú fák nyújtottak remek, árnyas pihenőhelyet. Becsekkoltunk, megnéztük szobánkat, majd irány a Balaton part. Évek óta nem láttam a Magyar Tengert, ezért lenyűgözött tisztasága, szépséges zöldes kék színe, csillogása, fehér habja, csoda szép partja, ami halvány körvonalként párállott a távolban. Meglehetősen elcsigázott voltam, mégis szív repesve örültem mindennek, ami körülvett.
Gyorsan beültünk az első utunkba eső büfébe, ahol hideg szörpöt kértünk, próbálva lecsillapítani a bennünk buzgó forróságot. Szerintem a minket kiszolgálók látták szemeimben a jégkockákba zárt gyümölcsöket, mert akkorra én már teljesen kész voltam a forróságtól. Valamelyest sikerült lehűlnünk. Megebédeltünk, majd elindultunk felfedezni Máriafürdőt. Pár nappal korábban hallottam a rádióban, hogy megválasztották a Balaton fagyiját, ami az egyik helybeli cukrászda terméke. Mondtam is Szandrának, mivel mindketten óriási fagyi funok vagyunk, kötelességünk felkeresni a cukit, hogy megkóstoljuk a híres finomságot. Felajzva estünk neki az adagjainknak, de egyikünket sem varázsolta el a díjazott fagyi. Aztán elsétáltunk a Balatonba mélyen benyúló mólóra, ahonnan elragadó látképben volt részünk, ezért el is lőttünk pár fotót. Este megismerkedtünk azon nyaralótársainkkal, akikkel még addig nem volt szerencsénk találkozni. Noha délután azt mondtam, úgy gondoltam, hogy sokkal később fogok lefeküdni, mint szoktam, de a fáradtság és az utazás teljesen kiszipolyozott- kissé izgultam is a nyugovóra térésem kivitelezésének mikéntje miatt,- ám szerencsére minden úgy ment, mint a karikacsapás, ezért nem sokkal 9 után le is feküdtünk, feküdtem.
Mivel előző este Szandra profi módon helyezett be az ágyba, megnyugodtam, ám még vissza volt a reggeli ellátás utáni ágyból való kiemelésem. Jól megfontoltan megfogadtam, történjen bármi is, nem fogok idegeskedni, mert azzal megnehezítem a segítőm dolgát is. Szandra gyengéden, anyai szeretetet idézően lemosdatott, felöltöztetett, s könnyedén vett ki az ágyból, mindezt úgy tette, ahogy korábban kigondoltam, ugyanakkor nem reméltem, hogy ily könnyen megy majd neki. El nem tudom mondani, mennyire örültem annak, hogy szinte minden elsőre sikeredett, s nem kellett mások segítségét kérnünk. Délelőtt kicsit tüzetesebben körül néztünk Balatonmárián, majd két kedves nőtismerősünk lelkesen ajánlotta figyelmünkbe a nem messze lévő Pingvin fagyizót. Valóban nem volt messze, ráadásul isteni, különlegesen krémes fagyival szolgáltak, amelyet a lányok elmondása szerint egy igen helyes fiú szervírozott, ami valóban fedte is a valóságot.
Amint visszafelé sétálgattunk a fagyizótól észrevettem a Napsugár Étterem napi ajánlatát, ami sült fél kacsa volt párolt lila káposztával, hagymás tört krumplival. Úristen, gondoltam magamban, évek óta nem ettem kacsát, de akkor dugig voltam a fagyival, így egyelőre fájó szívvel mondtam le róla. Délután ellátogattunk a kikötőbe, mert csütörtökön kiszúrtunk egy sétahajókázási lehetőséget, ám miután a kikötőben szembesültem a hajó rámpájának lehetetlen szélével, magyarán azzal, hogy csak több férfi tudna ráemelni, bánatosan lemondtam a tervezett 2 órán át tartó hajókázásról. Estefelé visszamentünk a már említett étterembe, ahol néhány percen át tobzódtam a sült fél kacsa, és a vörösboros szarvaspörkölt dödöllével kombináció közt. Végül győzött a kacsa, de mondtam a pincérnek, vasárnap jövök a szarvaspörköltet is megkóstolni. Miután mindketten degeszre ettük-ittuk magunkat, a kacsa másik felét muszáj volt elcsomagoltatnom.
Ekkor már jól látszottak az egész nap várt vihar fenyegető fellegei. Miután visszatértünk szálláshelyünkre az időjárás sebességet váltva tombolt. Szandra mondta, ha csak 5 percre is, de muszáj lemennie a partra. Kértem, elégedjen meg a víz nézegetésével, nehogy belemerészkedjen és baja essék. Pár perc múlva jött is, de addig sem bírtam várni, ezért elébe mentem, mivel félúton találkoztunk úgy döntöttünk én is megnézem a félelmetességében is gyönyörű Balatont. Iszonyatos szél fújt, világvégét ígérő, lábaikkal majdnem a földfelszínt érő sötét felhők magasodtak fölénk. A Balaton öngyilkos módon verte oda magát a parthoz, s onnan még kijjebb is türemkedett a sétányig. Ekkor már nem féltem semmitől és nevetve, kiabálva örültem a meleg víz máshoz nem fogható érzésének. Hajunkat őrülten vitte, tépte a viharos szél, de ez Szandrát és engem sem zavart. Fotózkodtunk és hangosan visongtunk. Túl sokáig nem maradhattunk, mivel másnapra vonat volt rendelve Keszthelyre, s előtte ki szerettük volna magunkat pihenni, ezért mondhatni időben nyugovóra tértünk.
Szombaton korán keltünk, hogy időben készem legyünk a vonat indulásig. Öten mentünk kerekesszékesek a vonattal, ami természetesen késett. Sosem jártam még Keszthelyen, így nem győztem várni az odaérkezést. Azt kell mondjam, a városka nem annyira kerekesszékes barát, mivel a járdák verdáinkkal nem voltak túl könnyen járhatók, így a központi térig motorosokhoz hasonlatos országúti felvonuláshoz hasonlatosan értünk oda. A belvárosban található tér gyönyörűen felújított, onnan indultunk a sétálóutcába. Keszthely igényesen szép város, patinás részekkel, ugyanakkor elszomorított az akadálymentesítés hiánya. Szinte nem találkoztam üzlettel, ahova be tudtam volna jutni. Azonban legnagyobb meglepetésem még hátra volt. Az utca végéről már messziről látható volt a Festetics kastély kerítésének díszes utcafronti része. Komolyan mondom, heves szívdobogás közepette gördültem be az első udvari részbe, amelytől már ekkor elájultam. Azt sem tudtam, hova menjek, mit nézzek meg, hol fotózkodjunk. Majd Szandra hívott a bejárathoz, mondván ott még több szépség és csoda vár rám. Nem hittem a szemeimnek annyi pompa, tágas tér, színpompás virágok láttán. Teljesen le voltam nyűgözve mindentől, ami elém tárult. S csodák-csodájára a pompás Festetics kastélyban szuper lift is volt, ami felvitt az első emeletre. Nem kicsit megszeppenve a mérhetetlen gazdagság láttán gördültem végig a puhán süppedő vörös szőnyegeken. A szobák luxusát, díszes pompáját látva egyik ámulatból a másikba estem. Minden hihetetlenül ékes volt, ám legjobban a család belső kápolnája és a könyvtár kápráztatott el. Képzeletemben megelevenedtek a kastély egykori lakói. Ezután csatlakoztunk a többiekhez, akik a hintó kiállításra tartottak. Később ismét különváltunk, hogy utoljára megtekintsük a pálmaházat és madárházat. Különféle eddig nem látott ritka madárfajjal találkozhattunk itt, akik közül néhányan félénken vették érdeklődésünket. Kissé viharverten a melegtől, ámde elégedetten a temérdek érték látványától búcsúztam Keszthelytől. Délután ötre már ismételten Balatonmárián voltunk. Még várt ránk egy kellemes szombat esti fagyizás, azután pedig egy finom koktél társasága.
Mivel az elmúlt három napon rengeteg élményben volt részem, vasárnap a pihenés mellett döntöttem, hogy felkészült és kellően pihent legyek az utolsó nyaralási napomra. Szandra úszkált a vízben, majd napozott, miközben én élveztem a tiszta, kellemes meleget és a közeli partot. Szóval ejtőztünk, beszélgettünk. Délután felkerestük az egyik bazársort, ahol mindketten vásároltunk pár rém fontos dolgot. Este aztán ígéretemhez hűen ismét felkerestük a Napsugár Éttermet, hogy megkóstoljam a vörösboros szarvaspörköltet dödöllével. A pincér már mosolyogva fogadott, s barátságosan szolgálta fel a rendelésünket. Fenségesen finom volt a pörkölt, ugyanis a hús puhán omlott szét a számban, a dödölle pediglen pont olyan volt amilyennek megszoktam. Este felé még utoljára elmentünk a mólóhoz, ahol hihetetlen szép naplemente tárult elénk. Az utolsó előtti pillanatban vettem észre, s szóltam is Szandrának, aki futásnak eredt, hogy elcsíphesse a látványt. Megbeszéltük, hogy utolsó napunkon szemrevételezzük esti fényben is a mólót. Így is lett, és a part esti fényei még a fejünk felett kikandikáló csillagokat is túlragyogták.
Az utolsó napot már sokkal korábban megterveztük, megterveztem. Ebbe csúszott némi hiba, mert reggel tudtuk meg, hogy nemsokára el kell hagynunk a szállásainkat. Némi kapkodás után mindegyikünk az udvaron várta az elutazása idejét. Másfél óra várakozást követően megérkezett a kisbusszal Lóri. Gyorsan beszálltunk és irány Szántód, ahol a réven szándékoztunk a Balatonon átkelni Tihanyba. Ezen a napon is óriási forróság uralkodott. A hőség játszi könnyedséggel győzedelmeskedett a busz klímája felett.
Dél után nem sokkal értünk Tihanyba, s már messziről észleltem az apátsági templom felállványozott tornyait. Kicsit elkeseredtem, mert azt hittem, ezúttal nem fogok semmilyen szép, új élménnyel gazdagodni. Hála érte Istennek nem lett igazam, ugyanis nem pusztán a nyaralásom idején, hanem egész eddigi életem során nem láttam ahhoz foghatót, mint Tihanyban! Ugyan a templom és környéke a felújítás miatt nem a legszebb orcáját mutatja, de a sétány mellett úgy látod a Balatont, mint még soha, sehol másutt. Ha két lábon járok földbe gyökerezett volna a lábam a pazar látványtól. Leírhatatlan a Balaton erről a helyről nézve. Mint óriás akvamarin gyöngycsepp feküdt előttünk, s rajta a megannyi vitorlás kis hajó, mint hófehér porcelánok díszítették. Jó néhány percen át gyönyörködtem ebben az egyedülálló látványban. Majd határozottan kijelentettem, ideje enni, tehát keressünk egy éttermet, ami szépséges panorámával rendelkezik. Bolyongtunk a hőségben, s már kicsit kezdtem kétségbeesni, mert úgy véltem, nem lesz a kritériumaimnak megfelelő étterem. Aztán az út végén észrevettem egyet, ahova Szandra előrement érdeklődni.
Annyira magas fekvésűnek láttam az éttermet, ami nem mellékesen az Echo nevet viselte, hogy szinte biztosra vettem, nem járható kocsimmal. Ám Szandra örömtől ragyogó arccal jött és mondta, szeretettel várnak, csak menjek nyugodtan. A pincérek még az étterem tetőteraszára is felvisznek ha szeretnéd, újságolta Szandrám. Azonban nem vagyok telhetetlen, s nem túlzás azt állítanom, hogy nem kaptam levegőt az elém táruló szépséges látvány láttán. Ha nem hallok magyar szót, simán elhiszem, hogy egy eldugott tengeri öblöt nézegetek. Az ég kékje a messzi távolban összesimult a Balaton türkizével. Azt mondtam, enni nem is fogok, hisz minek, amikor ilyen bőséges szépség tárulkozik elém. Nem győztem szemeimmel csodálni a fenséges természeti jelenséget. Szerettem volna a lehető legtovább nézni, memorizálni a látottakat. Aztán jött a kedves pincér, s rendeltünk. Különleges, ínyenc ételekkel volt tele tűzdelve az étlap, de szerintem a legegyszerűbb ételt választottam, ami nem egyéb volt, mint az immár 2 év óta kívánt tojásos nokedli. Teljesen házias jellegű volt, s még a hozzá adott saláta is szám ízének megfelelt. Fájó szívvel szakítottam el magam a helytől, de ideje volt indulnunk. Mivel délidőben jöttünk nem igazán tudtam Tihany szépségeiben gyönyörködni, ezért visszafele sokkal jobban szemügyre vettem a hangulatos utcácskákat, rejtett zugokat, jobbnál-jobb és szebbnél-szebb kerthelyiségeket. Egyben egészen biztos vagyok, mégpedig abban, hogy nekem Tihanyt muszáj látni még egyszer, netán többször is.
Rendkívül jól éreztem magam minden áldott nap, továbbá köszönet és mély hálám a profi ellátásomért, szeretettel teli gyengédségért Szandrának. Életem legszebb 5 napját élhettem át! A szívem egy darabkáját hagytam a Balatonnál, különös tekintettel Tihanyra.
Author: Szekeres Henriett
Szekeres Henriett vagyok. Egy eldugott Baranya megyei kisfaluban Kákicson éltem több évtizeden keresztül. Már ekkor is számosan biztattak az írásra, köztük újságírók is, ám nem hittem el senkinek, hogy esetleg valóban van tehetségem. Majd 42 éves koromban bekerültem egy nagy létszámú intézménybe, mivel született és súlyos mozgáskorlátozottként jöttem a világra. Történetemben ennek csupán annyi a jelentősége, hogy életembe 2020-ban beütött a krach, mégpedig a Covid-19 formájában. Minket, intézményekben élőket tragikus módon érintett a járvány, ugyanis 2020. március 8. és 2021. április 29. között bezártak. Ez idő alatt senki nem mehetett ki, de be sem jöhetett hozzánk senki. Mindezen körülmények igen megviseltek, s hogy időm hasznosan, értékesen teljen, elkezdtem az írás felé fordulni. A karanténban született írásaimból Szabó Zsuzsa többszörösen díjazott bábművész és rendező készített ALIBI címmel egy inkluzív színdarabot. Napról-napra mind többet és többet írtam. Aztán gondoltam, belevágok egy online módon, kezdő írók számára tartott íróképzésbe. Nagyszerűen sikerült, és hasznosnak is bizonyult. Ezután bátorkodtam még egy másikat is elvégezni. Az engem ismerők szerint a képzések sokat lendítettek íráskészségemen. Később pályázatokra is elkezdtem beküldeni az írásaimat. Egyik a karantén idején született művem különdíjat nyert egy pályázaton és több írásom került már be könyvekbe, továbbá egy könyvkiadó is megkeresett, ám anyagi megfontolások...
