Csend, Nyugalom
Vár volt itt, most kőhalom
Emlékéből ez maradt.
Hajnali harmat könnye, száll
S a nap sugarai halkan
Az égre nyújtózkodnak már.
A napsugarak égetik a komor köveket,
Hajnali pára hűsíti őket,
Pára cseppje gördül le a mélybe,
Ha megjön az első sugár fénye.
Csönd van-e tájon, csak a szél jár
Csöndben állnak a fák,
Ágik közt kismadár, őse vidám már.
Öreg tölgyek állnak a vár alatt
Sok évezredet láttak,
A szenvedést őrizik a háncs alatt,
Mesélnek a fiatal tölgyeknek,
Akik felváltják őket,
S jobbidőt remélnek.
Nem volt ilyen néptelen, mikor vár állott a hegyen.
Több madár szállt fényesen,
A vár kövei közt megbújva,
Élt lelkesen.
Jött a vihar csendesen, orkánná változott.
Madár lehullt fényesen, s romhalom azóta
A föld alatt összetörve, de nyugodtan most már,
Az örök csöndben.
1987
Author: Szécsi Károly
Az alkotás valami pluszt ad ebben a rohanó világunkban, felszabadítóan és nyugtatóan hat a lelkemre. A belső világomat mutatom meg így. Az érzelmeimet előhívom, láthatóvá teszem. Akik értik a sorok között a mélységet is látják, érzékelik. Alázattal várom mindig, hogy legyen időm az írásra, és nagy nyugalmat érzek általa. Mindenkinek jó tollforgatást! Írni jó!