Mint ki sivatagban rekedve őrülten vízért epedez,
Mint haldokló, ki várja az utolsó kenetet,
Mint reményvesztett …ki mégiscsak célra lelt,
Úgy helyeztem kezedbe a szívemet.
Mindenem Tiéd már. Kérlek, becsüld meg!
Ne érje veszteség lángoló lelkünket!
Szerelmünk magját – mint kisdedet – ringatom.
Vigyázok rá. A világtól is megóvom.
Úgy szeretlek téged, ahogy embert csak lehet.
Gondolataimban nincs külön “Én” vagy “Te”.
Lelkünk összeforrasztotta a forró szeretet.
Különválasztani többé már nem lehet.
Az vagy nekem, hogy elmondani se merem.
A legtöbb, amit valaha is reméltem.
Lényedtől csordultig van, tele a szívem.
Érted megtenném azt, mit nem is hittem.
Mióta velem vagy bódult kábultságban élek.
És hiába is kapnék meghívást az égbe,
Boldogságomat a földön nem hagyom!
Itt maradok inkább – ha kezedet foghatom.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...