Mint ki sivatagban rekedve őrülten vízért epedez,
Mint haldokló, ki várja az utolsó kenetet,
Mint reményvesztett …ki mégiscsak célra lelt,
Úgy helyeztem kezedbe a szívemet.
Mindenem Tiéd már. Kérlek, becsüld meg!
Ne érje veszteség lángoló lelkünket!
Szerelmünk magját – mint kisdedet – ringatom.
Vigyázok rá. A világtól is megóvom.
Úgy szeretlek téged, ahogy embert csak lehet.
Gondolataimban nincs külön “Én” vagy “Te”.
Lelkünk összeforrasztotta a forró szeretet.
Különválasztani többé már nem lehet.
Az vagy nekem, hogy elmondani se merem.
A legtöbb, amit valaha is reméltem.
Lényedtől csordultig van, tele a szívem.
Érted megtenném azt, mit nem is hittem.
Mióta velem vagy bódult kábultságban élek.
És hiába is kapnék meghívást az égbe,
Boldogságomat a földön nem hagyom!
Itt maradok inkább – ha kezedet foghatom.
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.