– Megszüntetik a másik intézetet, illetve összevonják a miénkkel, halottad Margit? És idejön az a nő is. Emlékszel arra a konferenciára, ahol nekünk csak poszter lehetőség jutott és nem adhattunk elő? Beültünk egy a témánkkal kapcsolatos előadássorozatra, melyek végén felállt és halálra dicsérte őket? Pedig milyen badarságokat hordtak össze – kezdte Bögöly a beszélgetést, miközben idegesen dobolt az ujjaival az íróasztalán.
– Igen, persze. Holott a mi témánk és megközelítésünk sokkal jobb volt. Mégsem mondhattuk el – mondta Margit, aki Bögöly szobájában a kisasztalnál ült, miközben távolba révedtek a szemei.
– Azért jól beolvastunk nekik – emlékezett vissza Bögöly. – Ne hagyjuk, hogy itt nálunk megjátszhassa majd magát. Egyáltalán minek jön ide? Mert az ő osztályuk megszűnt? Mehetne máshová is. Persze azt gondolja, hogy majd itt nálunk folytathatja a munkáját. Hát majd teszünk róla, hogy ez ne legyen olyan egyszerű neki mondta tovább a magáét.
Mire gondolsz, konkrétan? kérdezte Margit.
Hát nem is tudom. De megvan. Úgyis megyünk tavasszal a szokásos kis házi konferenciánkra. Ott majd biztos ő is elő akarja adni magát. No, ott majd jól leégetjük szólt mosolyogva Bögöly.
***
- Na végre, hogy ide értünk. Laci nem a legjobb sofőr, de hát annyira ragaszkodott ahhoz, hogy az ő kocsijával jöjjünk. Egészen jó szobát kaptunk. Úgy látom, hogy kényelmesen meg tudunk ebédelni mielőtt kezdünk – mondta Bögöly Margitnak, miközben letette az utazótáskáját és gyorsan kipakolt néhány dolgot. Majd közösen elindultak az étkező felé.
– Nézd, ott jön. Micsoda kihívó szerelés. Szörnyű. Úgy nézem a mi asztalunkhoz tart. Ebédeljünk vele közösen. Ciki lenne kitérni előle mondta Margit miközben mindhárman elültek az egyik előre megterített asztalhoz. Közben megérkezett a leves egy közös nagy tálban.
– Akkor szedjünk elhalálozási sorrendben. Tehát én szedek először mondta Bögöly, miközben már szedett is a levesből. Majd szép sorban elfoglalták a többi asztalt is konferencia résztvevői. Úgy jó negyed óráig hangos kanálcsörgéseket lehetett hallani az étkezőben.
Elérkezett az előadások ideje. Szép lassan gyülekezett a társaság a konferenciateremben. A főnök, aki hagyományosan a konferenciaelnöki tisztet is mindig ellátta szólt, hogy mindenki foglalja el már végre a helyét és kezdődjenek az előadások. Bögölyt szólította elsőnek. Ő szép komótosan felállt, az előadóasztalhoz ment, feltöltötte az előadását, majd elkezdett beszélni. Előadása inkább tartozott az élménybeszámolók közé, mint bármi tudományos vonatkozása lett volna, de mindenki szépen csendben végig hallgatta és nem kérdezett a végén sem.
A második előadó Margit volt. Látszott rajta, hogy izgult. Ő is feltöltötte az előadási diáit, majd elkezdett beszélni, mely mintha Bögöly előadásának folytatása lett volna. Ezt is mindenki unottan végig hallgatta és senki nem kérdezett semmit. A főnök a két előadás után szüntet rendelt el, mondván, mindenki frissítse fel magát egy kicsit.
– No most jön majd az új kolleganőnk. Miről is fog beszélni? Kérdezte Bögöly Margitot.
– Valami felmérésről beszél, ahogy a címből látom válaszolt Margit.
– Remek. Akkor majd a felmérésben feltett kérdéseket fogjuk kritizálni. Ja, és majd csak akkor menjünk be, amikor már elkezdett beszélni, hogy azzal is megzavarjuk mondta Bögöly olyan arckifejezéssel, mint aki már előre örül a sikerének, hogy milyen zavarban lesz majd az új nő.
Már elkezdődött az új kolleganő előadása, amikor Bögöly és Margit kávéscsészéjükkel csörögve bevonultak és leültek az első sorba. Megbeszélésükhöz híven, valóban igyekeztek minden, az ismertetett felmérésben szereplő kérdést hangosan kritizálni és hol az előadó felé, hol a közönség felé fordulva. Elképesztő alpári módon viselkedtek. Az előadó többször is szóvá tette, hogy szeretné befejezni a mondatait. Egyszer csak az elnök is közbeszólt, hogy lejárt az előadásra szánt idő és a kérdések következnének. Az új nő azonban nem hagyta magát. Közölte, hogy voltak kérdések az előadása közben, tehát még van ideje. És valóban bemutatta az összes diáját, amivel készült. Szép nyugodtan, legalább is látszólag, befejezte az előadását.
– Na akkor ez megvolt. Figyelted, a főnököt helyretette, amikor szólt, hogy lejárt az ideje? – szólt suttogva Margithoz Bögöly.
– Elképesztő. Én ilyet nem csináltam volna – válaszolt Margit.
– Ott szépen abba kellett volna hagynia – méltatlankodott Bögöly.
Bögöly még sokáig morfondírozott magában a történtek után. Alig tudott figyelni a következő előadásokra. Még lefekvés után is az járt a fejében. Felháborítónak találta az új kolleganő viselkedését. Hogy mert visszaszólni a főnöknek? És a főnök miért nem volt erélyesebb? Úgy érezte, hogy ezzel elárulta őt és az új nő pártjára állt. De azért nem kérte tőle számon. Sokáig forgolódott az ágyában. Nem tudta eldönteni, hogy akkor most mitévő legyen. Hogyan is kellene viszonyulnia az új kollegához? A többi kollegát láthatóan nem igazán érdekelte az egész. Sőt, mintha még inkább ők égtek volna le azzal, hogy annyiszor közbeszóltak. Azt várta volna, hogy legalább a végén a többiek is kérdeznek, vagy legalább hozzászólnak valami cikis megjegyzést. De nem, senki meg sem szólalt. Nem. Várták a következő előadást. Mintha semmi különös nem történt volna. Az új kolleganő öltözékét is pocséknak találta.
Milyen rövid szoknya volt rajta. Hogy lehet ilyet felvenni az ő korában? Lehet, hogy a többieknek, a férfiaknak ez persze tetszett? Ezért nem szóltak egy szót sem? De tőlünk sem igen szoktak kérdezni. Mindegy. Mi Margittal szerintem jók voltunk. És fontos munkát végzünk. Az új nő pedig boldoguljon ahogy akar. Azért most Margittal „beavattuk”. Nehogy el merjen kezdeni minket piszkálni gondolta, miközben mereven nézte a plafont, majd végül éjfél után elaludt.
A két régi és az új nő a konferencia további részében nem beszéltek egymással. Nem ebédeltek együtt. Mintha nem is léteztek volna egymás számára. Sőt, erről az esetről soha, semmilyen formában, senki nem beszélt. Mintha nem is történt volna meg. Csak több hónap elteltével egy új munka ürügyén kezdtek el beszélgetni. Felosztották egymás közt a feladatokat önálló részekre. És a későbbiek során is hasonló történt. Mintegy igyekeztek kitérni egymás elől. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy jóban lettek, de végül normál kollegiális viszony alakult ki közöttük.
Először Bögöly ment nyugdíjba, melyre sok kollega fellélegzett. Majd néhány év múlva Margit követte. Majd egyszer csak jött a hír, hogy Margit váratlanul meghalt.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/