Az aktuális átszervezés következtében átkerültem egy másik osztályra, amelyen néhányan nagyon hasonló dolgokkal foglalkoztak, mint én. Ez azért nem feltétlenül csak jót jelentett, mivel az új kollegáim irtó féltékenyek voltak, nehogy valaki betolakodjék a territóriumukba. Különösen Bögöly állandó társával Margittal, aki, mint az árnyék követte őt, és igyekezett úgy viselkedni, ahogy azt Bögöly elvárta tőle vagy legalább is ő úgy gondolta, hogy elvárja. A bemutatásomnál még nem is volt semmi baj. Hónapokig nem történt semmi.
Bögöly nagy tekintélyű asszonyság volt, melyet sokkal inkább rettenetes modorával vívott ki, mintsem tudományos teljesítményével. Kollégái nevezték el így, amit korábbi, épp az átszervezés idején nyugdíjba ment főnököm mesélte. Fiatal korában szép nő volt. Majd szült két gyereket. Az első után még szép alakja maradt, de a második gyerek nagyon nehezen jött össze. Teletömték vitaminokkal, melynek következtében sokat hízott és a túlsúlytól nem tudott megszabadulni. Ez nagyon zavarta, hiszen közel sem volt már olyan mutatós nő, mint a gyerekek előtt. Azt is mesélték, hogy korábban az egyik kollegával igencsak közeli viszonyba került, aki egyengette szakmai pályafutását. A férfivel továbbra is jó viszonyban maradt, de már elmúltak a régi szép idők. És ekkor kerültem elő számára én, aki ugyan szintén nem voltam már fiatal, de azért még mindig csinos, és ami a lényeg, elég karcsú. Bögöly nem öltözött rosszul. Általában fekete nadrágban és bő blúzokban járt, mely ápol, s eltakar. Társa, barátnője Margit, jelentéktelen külsejű nő volt és szegény olyan lehetetlen színű ruhadarabokat tudott összeválogatni, hogy az néha elképesztő volt. Szakmailag kevésbé volt jó, mint Bögöly. Szóval rá nem kellett Bögölynek féltékenynek lenni. Ők ketten úgy találtak egymásra, hogy két nő a sok férfi között. És végül jó barátnők lettek.
Konferenciákon többször találkoztam velük, így ismertük egymást. Általában csendben végig hallgatták az előadásokat, de néha elég kellemetlen kérdéseket tettek fel. Egyik alkalommal az előadásra való jelentkezésüket elutasították és csak a poszter szekcióban kaptak helyet. Ez rendkívül rosszul esett nekik, hiszen kiváló szakembereknek tartották magukat. Majd beültek néhány hasonló témájú előadást meghallgatni, majd, amikor elérkezett a kérdések ideje, szinte nekimentek az előadóknak, hogy szerintük az ő munkájuk nem megfelelő, így nem lehet a dolgokat felfogni, nem jó a szemléletük stb. Mintha egymásnak adta volna a szót a két nő az előadók lejáratásához. Rettenetesen kellemetlenek voltak.
Az osztályon évekig szokásban volt, hogy áprilisban pár napra elvonultak, mintegy mini konferenciát rendeztek saját maguknak. Ezeken mindenki előadott valamit, hogy éppen mivel foglalkozik, milyen új eredményei voltak stb. Régi főnökömtől hallottam már ezekről az összejövetelekről. Ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az általa emlegetett „tavaszi szeminárium”. Úgy harmincan autókkal levonultunk egy kellemes Balaton parti üdülőbe. Ott örültek nekünk, mivel áprilisban még nem jellemző az idegenforgalom.
Megérkeztünk, majd elhelyezkedtünk és mentünk ebédelni. Bögölyékkel sikerült egy asztalhoz kerülnöm. Bögöly volt hármunk közt a legidősebb, így a leves szedésénél tréfálkozott, hogy akkor elhalálozási sorrendben szedjünk, tehát ő szedett először. Majd ebéd után következtek az előadások. Mi hárman, mint nők az első blokkban kerültünk sorra. Bögöly, majd társa előadták magukat, mely valamiféle interdiszciplináris dolgokról szólt, ami a többiek számára újdonságként hatott. Mivel én azonos szakon végeztem velük, tudtam, hogy az ő dolgaik nekünk az egyetemen tananyagként szerepeltek, tehát valójában nem volt abban semmi újdonság. De ők jól eléltek belőle évtizedeken keresztül. A két előadás után tíz perc szünet következett.
Elérkezett az én előadásom. Nem mondom, hogy nem izgultam, de azért úgy gondoltam, megfelelően felkészültem. Egy külső intézettel közösen végzett kutatás rám eső részét mondtam el. A két nő legutoljára vonult be a terembe. Nagy fészkelődések közepette ültek le, hangosan kavargatták a kávéjukat és közben sugdostak egymásnak. Bögöly arckifejezése is beszédes volt. Mintha felsőbbrendűsége teljes tudatában foglalt volna helyet és várta az előadást.
Az előadásom alatt ahogy ez a két nő viselkedett velem az kritikán aluli volt. A bevezetőt követően majd minden mondatba belekötöttek, kivéve a nemzetközi résznél, amihez szemmel láthatóan lövésük sem volt. Azt hiszem, külső látszatra álltam a sarat, és próbáltan válaszolgatni, illetve nyugodtan viselkedni. Tudtam, hogy nem szabad kiborulnom, főleg nem nyilvánosan, mivel az a férfi kollegák előtt úgy jönne le, hogy lám, a nők jót veszekednek. Bögöly ellenségessége a többi kollega számára is egyértelmű volt. Társa meg szépen kontrázott, ahogy egy cigányzenekarban a prímásnak szoktak. Több esetben el kellett mondanom, hogy jelenleg én vagyok az előadó és kérem, hogy ne vágjanak a szavamba. Amikor a levezető elnök szólt, hogy lejárt az előadás ideje, „lazán” közöltem, hogy én már kaptam kérdéseket, tehát van még időm és úgy fejeztem be az előadást, ahogyan azt előzetesen elterveztem. Ez után már nem volt kérdés, hanem rögtön a következő előadás jött.
Látszólag jól álltam a sarat, de azért utána nagyon rossz volt. Az előadások után bementem a szobámba, annyira ki voltam merülve, hogy bealudtam, nem is mentem le vacsorázni. Másnap két férfi kollegám kérdezte, hogy miért nem láttak este a vacsoránál, de csak annyit mondtam, hogy álmos voltam. Azt nem, hogy egész éjszaka sírtam.
Még néhány alkalommal voltunk ugyanezen a helyen, hasonló céllal. Többet ennyire durva dolog nem történt, csak kisebb piszkálódások. De én is igyekeztem olyan témákról előadni, amelyhez tutira nem értett a két nő. Ezek be is jöttek, nem tudtak mit kérdezni, nem volt mibe belekötniük. Úgy látszik egy új helyen a felnőtteknek is át kell essenek kisebb – nagyobb beavatási szertartásokon.
Később valamennyire jóban lettünk, illetve inkább Margittal. Vagy inkább csak elástuk a csatabárdot. Mindhárman megtaláltuk a megfelelő saját témáinkat. Megnyugodtak a kedélyek. De a kezdetekről soha nem beszéltünk. Az valahogy tabu téma maradt köztünk. Szerintem több kollega fellélegzett, amikor Bögöly elment nyugdíjba. Később Margit is nyugdíjba ment, majd egyszer csak jött egy email, hogy hirtelen maghalt.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/