Köszönömpálinka. A szüret

Ősz volt már, napfényes, bordóleveles ősz. Pétert nagyanyja egy Tokaj környéki kis faluba hívta szüretelni. A lelkes unoka megszervezte az utat és a mamával egyeztetett.
-Négy barátommal jövök. Mit tanácsolsz, mami?
-Péntek estére gyertek le! Csak magatokat hozzátok! Étel, ital, szőlő és a szállás itt lesz nálunk.

Péter és barátai délután négykor indultak a Nyugati pályaudvarról. Azt tervezték, hogy hét órára érkeznek és együtt esznek a papa főztjéből. A vonat még szelíden dorombolt, amikor leszálltak a faluban. Mamáék két felnőtt fia várt rájuk egy szekérrel. Megismerkedtek, jókat beszélgettek útközben. Fél óra múlva már együtt nyitottak be a szülői ház illatozó konyhájába.
-Na végre, hogy megjöttetek! Hamar asztalhoz, ki ne hűljön a pörkölt! – hívták örömmel a fiatalokat és máris tálalták a vacsorát. Friss kenyeret szeltek, házi savanyúságot kínáltak hozzá. Egy-egy pohárka nemes bort is kaptak, elvégre a tokaji borvidéken bőkezűek a szőlő levével a szüretre készülődők. Igazán jó szívvel adták.
Péter nagymamája még este tíz előtt a szállásukra kísérte őket mondván, hogy reggel négykor jön kelteni. A fészerben kaptak helyet. Alul ropogós szalma, vastag lepedőkkel letakarva. Erre telepedtek le és lassan elpihentek hálózsákjaik mélyén.

Keveset aludtak, de azt mélyen, békességben.
Nyikordult az ajtó. Tálcával a kezében bejött mami. Keze kicsit reszketett. A poharak ébresztőt csilingeltek és kíváncsian nézték a hajukban szalmaszálakkal felriadó ifjakat.
-Jó reggelt! -köszöntötte őket mami. Négy óra, elkészült a reggeli. Gyertek, itt van egy kis gyógyszer előtte! – és a tálcát feléjük nyújtotta.
-Mit hozott, mamika? – kérdezte Péter.
-Köszönömpálinkát!
-Az meg micsoda? -érdeklődött Gábor.
-Kóstoljátok csak meg! Utána megtudjátok.
Az öt fiatal koccintott és egy mozdulattal torkukra lendítették a meglepetést.
Először megnémultak, majd kikerekedő szemmel a mamira néztek. Néhány másodpercig nem jött szó a szájukra, majd hüvelykujjukat felemelve bólintottak.
-Húúú! …öhö! Ez….jó…khüm…erős! Kö…szönjük!
A mami kedvesen elmosolyodott.
-A papa csinálta igazi szőlőből! – mondta büszkén. Erős és tiszta különlegesség. Eddig még senki nem vágta rá egyből a korty után, hogy köszönöm! Az ajtóból még visszaszólt: Innen ered a neve!

A reggeli, mintha egy nagy malomkövön gőzölgött volna. Óriási serpenyő terült el a konyhai faasztalon. Bendőjében szalonnán sült harminc tojás, ropogós kolbászkarikák, késői pirosló paradicsom és paprika élénk színei hívogatták őket. Körbeültek és gazdagon belakmároztak. A háziak közben összecsomagolták az ebédre valót és náddal körbefont butykosban bort, kannákban egyszerű pálinkát is hoztak az útra. A szekér előtt a ló már ismerte a járást. Elindult velük Erdőbénye felé.

A bakon papa és mami, hátul a fiaik és Péter unoka ültek a barátaival. A földúton még két szekérrel találkoztak. Az egyiken erős férfiak utaztak nagy faputtonyokkal. A másikon lányok, asszonyok énekeltek vidám nótákat. Ők is a szüretre igyekeztek vödrökkel, késekkel, jó kedvvel megrakodva.
Mire a nap megvilágította a présházat, már mind rendekben álltak. A fiúk, mint megannyi puttonyos Mikulás, újra szekérre szálltak, majd felkocsikáztak a sorok elé a meredek úton. A szekér közepén nagy hordó terpeszkedett. Abba kellett önteni a levágott, érett fürtöket. A nőket a másik lovaskocsi vitte fel a vödrökkel.
A mazsolás aszú szemeket kézzel, egyesével az asszonyok gyűjtögették, hogy a présház gönci hordójában töppedjenek majd össze. A lányok a férfiak puttonyait készültek a levágott fürtökkel megtölteni. Papa – a gazda – értékes aszú bort és esszenciát akart készíteni a nemes penésszel megáldott szemekből. Az érett szőlőből fajtájuk szerint szamorodnit, hárslevelűt, vagy furmintot alkotott.

A sorok között a lányok gyors kezekkel vödrökbe szedték, a fiúk lelkesen hordták a fürtöket a faputtonyokban. Édes, húsz kilós terhüket vidáman vitték a szekerekhez. Ott állt fent Jóska bácsi. Nagy, magas ember volt és remek borász. Lekapta az ifjak hátáról a szállítmányt és a tartályba döntötte. Az aszú szemeket a másik szekérnél gyűjtötték, külön tölgyfahordóban.

Mami kedves arca mindenütt megjelent. Pöttyös kendő védte barázdált homlokát a naptól. Olyan volt ő is, mint egy élő aszúszem. Ráncos, kissé töpörödött és értékes.
Mindenkit bíztatott. Vizet és bort hozott. Tanácsokkal segítette a kezdő szüretelőket.
Papa a présházban várta az érkező hordókat, hogy két falubeli férfi segítségével kipréselje a szőlőszemekből a hegy levét.
-Csomagolt napfény! – szokta mondani egy-egy jól sikerült évjárat után palackozott tokaji borára.
A szőlősházban két préssel dolgoztak. Beljebb, a pince mélyében üres gyomrú tölgyfahordók várakoztak. Előttük sámli. A sámli mellett gyertya. Fényt adott és védelmet nyújtott. Ha elaludt a lángja, azonnal ki kellett menni a szabadba friss levegőre, míg elillan a terjedő mustgáz.

Az öt barát jól bírta erővel. Már a szőlős felső harmadát leszedték. Közeledett az ebéd ideje. Hogy a sor végéig elérjenek, két teli puttonnyal mentek a szekerek felé. Egy puttony a hátukon, egy a hasukon. A Nap sütött, a lányok nevetgéltek, az asszonyok énekeltek. A csizmákban hegyet-lejtőt megmászó férfiak izzadtan lihegtek. Néha megálltak hűs vizet kortyolni.

Mami a kis harangra koppantott a kalapáccsal és a munkások fülén át a gyomrukig berezgett ez a hívogató. Ebédidő!
Ki gyalog, ki szekérrel a présházhoz igyekezett. Abroszok terültek az asztalokra. Konyharuhák röppenve felfedték bájaikat: Szalonnát, kolbászt, kenyeret, hagymát.
Kútról víz, butykosból bor csurrant a poharakba.

A segítők megszokták, hogy együtt dolgoznak. Hol házat építettek egymásnak kalákában, hol pedig közösen szüreteltek. A tőkéken hagyott késői szemeket már csak a birtokosa szedte le pár hét múlva, esőmentes napokon.
A dolgosok a Kopasz-hegy körüli falvakból érkeztek. Van, aki a Bodrogzugból jött, akadt, aki Golopról, Szerencsről, Mádról. Az egyik férfi a nejével, Szorgalmasról sietett ide.
-Aztán szorgalmasok-e ott kendtek, Miska bátyám? – kérdezte évődve Jóska bácsi.
-Mi bizony igen! Sokat dolgozunk a házon. Virágos a kertünk, takarítjuk az utcát is. – mondta és kortyolt egyet a poharából. Kútról locsolunk és ha szárazság van, már csapról is tudunk! Most készült el az ivóvízhálózat a faluban. De a borhálózat már kétszáz évvel ezelőtt is kiválóan működött nálunk! – tette hozzá nevetve. Ebből a korból akad egy történetünk. Egy réges-régi szájhagyomány.

Tokaj-hegyalja kacskaringós útjain a szorgalmasan dolgozó gazdák drága bort vittek a megrendelőiknek. Idegen kereskedők is jártak arra, vastag pénztárcával a zsebükben.
Amikor a Lebuj-kanyarba értek, a rekettyés közé lebújó bujdosó betyárok előrontottak és kirabolták az utazókat. Innen van a kanyar elnevezése és innen ered a „Szorgalmas” falunevünk is.

Pár perc múlva papa és mami felálltak. Jóska bácsi követte őket.
-Menjünk, folytassuk a szüretet, legalább a feléig! – mondták és a csapat ismét elindult, fel a hegyre. Az este lassabban érkezett, több fáradtságot hozott a lábakba, kezekbe. Újabb hordók teltek meg és papáék elégedetten nézték munkájuk gyümölcseit.
Még megbeszélték a vasárnapi találkozót, majd a lányok, asszonyok szekérre ültek. Néhány férfi még nem indult el. Ők másnap már nem érnek rá. Ma kapják meg a fizetségüket. Felsorakoztak a présház elé. Jóska bácsi zománcos vödröket hozott. Mami jó félig töltötte tiszta, egyszerű pálinkával és papa lábához tette őket. Papa egyesével kezet fogott velük, megköszönte a segítséget és barátsággal átadta az útravalót az embereknek.

A család, a barátok is felültek a szekerükre és hazatértek. Vacsorájuk most a mami főztje volt. Tartalmas, csipetkés gulyáslevest kaptak kis csípőssel fűszerezve, majd meglepetésként a híres mami-féle túrós rétesből ehettek nagy szeleteket. Papa egy-egy pohárka igazi Tokajit töltött nekik. Jó éjt kívánt, majd bement a szobába lepihenni. Mami halkan suttogott. Elnézést kért, hogy a papa ilyen hamar elköszönt. Nemrég jött ki a kórházból és nem bíztatták jó hírekkel. Ki tudja, mennyi időt ad még neki a Jóisten.
A fiúk megbeszélték Mamival, hogy vasárnap az ötórás vonattal hazamennének. Hétfőn reggel már otthon várja őket a munka. Mamika rábólintott.

Az alvás szinte még járás közben tört rájuk, úgy elfáradtak Péterék. Amíg aludtak, mami mindőjüknek egy-egy csomagot készített a hazaútra, majd ő is lefeküdt.
Hajnal négy óra. Ajtónyikorgás. Fáradtan, de rögtön megébredtek a fiatalok. Mami mosolyogva nyújtotta feléjük a különleges gyógypálinkát, amit fejbólintással nyugtáztak és egy lendülettel lehajtották. Szó nem hangzott el. Krákogtak, kapkodták a levegőt, de megteltek energiával és örömmel. Mami ráncos arca felderült. Ismét remek reggelivel töltődtek, barátságos szavakat kaptak a fiúk. Végig dolgozták a délelőttöt. Csodálták az emberek lelkesedését, a föld, a szőlő, az élet szeretetét. A kitartásukat. Ebédkor még beszélgettek, sok-sok szőlőt megettek és délután négyig kettesével hordozták a teli puttonyokat. Már majdnem a munka végére értek.
Négykor a mami kongatott egyet a kis harangon. Papa előállt a szekérrel és Jóska bácsira meg a Szorgalmasról érkezett Miskára bízta a szüret folytatását, míg ő visszatér.
Mami nagy, beszédes szemekkel nézett rájuk. Szeretettel megsimogatta őket. A fiúk óvatosan átölelték. Felültek a szekérre és papa az öreg lóval elvitte őket az ismerősen doromboló vonathoz.
A szekér hátulján felhajtotta a takarót és öt egyforma csomagot emelt le róla.
Egyesével átadta a fiúknak és kezet fogott velük. A korábbi lendületes, mesélő papa egészen elhalkult. Csak meglapogatta a hátukat. Férfiasan keménynek akart látszani, pedig elérzékenyült. Egészen a lépcsőig kísérte őket.
A mozdony sípolt egyet. A fiúk felszálltak és szomorúan integettek. Elindult a vonat.
Papa sokáig nézett utánuk.
Péterék a kabinban most csöndben voltak. Kibontották a csomagjukat. Mindegyikben ott lapult egy rúd rétes a mamitól, mézédes szüreti szőlő a papától, és egy üveg köszönöm pálinka.

(Mami és papi emlékére)

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole