Mindig a lehetetlent üldözöm.
Megígértem magamnak,
Hogy nem fogok újra megszállottan rohanni másért,
Hogy igenis képes vagyok magam szeretni,
Hogy nem kell hozzá senki,
Hogy szépnek érezzem magam.
De most újra futok,
Csattog a fekete bakancs,
Pedig nem is szeretek rohanni,
A parkfutást is mindig le akartam csalni.
És most mégis
Kapkodva szedem a levegőt
És negyednyi szünetekben
Harapok egy falatnyi oxigén-buborékot.
Sosem szerettem ezt a játékot,
De a te kedvedért mégis beszállok.
Fűt a verseny vágy,
Vágtatok a vágányok között,
Hogy elérjelek.
Kimerülten rogyok le melléd,
Sajog a lelkem
És bágyadtan nézek rád.
Nem lehetne,
Hogy most inkább te legyél a fogó?
Author: Nagy Sára Kata
Nagy Sára Kata vagyok, 19 éves. A művészet az életem, az éneklés, a zene, az írás, a fotózás, a rajzolás, a főzés-sütés. Egyik legkedveltebb időtöltésem a versek írása az éneklés mellett, mert ebben kiélhetem az érzésem és a kreativitásom. A szabad versekben találtam meg magam, bár több prózával és novellával próbálkoztam, de ezeket a műfajokat nem éreztem annyira közel. A verseimben több téma szokott megjelenni, de ezek közül a legtöbb a szerelmet dolgozza fel különbözőképpen, bár a körülöttem lévő diákvilág is belefonódik a műveimbe. Ha jobban meg szeretnél ismerni engem és a világom, csak, olvass bele az egyik versembe!