Az okos pocok és a kígyó

Csodaország rejtekén, mélyen bent az erdőben éldegélt az okos pocok.
Naponta teletömte kis pofáját finom magvakkal, és ha megszomjazott, elment a kristálytiszta patakhoz. Jó nagyokat kortyolt a friss vízből majd tele pocakkal végigterült a pázsiton.
Egyszer csak az okos kis pocakos pocok találkozott egy másik pocokkal, és ahogy az lenni szokott, azon nyomban egymásba szerettek.
Telt-múlt az idő, amikor a pocoklány pocakja igencsak megnőtt.
Több sem kellett a pocokfinak. Rögvest örömtáncra perdült és megfelelő lakást keresett családjának.

Addig ment, mendegélt, amíg ráesteledett. Tüzet rakott, és a jó melegben épp aludni készült, amikor felpillantva észrevett egy barlangot.
-No, ez igazán jó búvóhely- gondolta és belépett. Varázs-ország kitárta előtte kapuit.
A földön moha és páfrány-szőnyeg zöldellt, álmosan nyújtózkodva. Amint beljebb merészkedett, majdnem kiestek szájából a friss magok a nagy csodálkozástól:
A barlang tetőtől talpig csillogó arany köntösben pompázott. Cseppkő-erdő közepén egy édesvizű forrás bugyogott, peremét finom kavics karimázta.

Rettentő boldog lett a pocakos pocokfi és szellő szárnyán leszáguldott a völgybe, pocaklánynak elébe.
Attól a naptól kezdve ebben a barlangban éltek, és pocakfi egyre-másra gyűjtötte a magokat és az erdei finomságokat.
Addig-addig ettek, mígnem megszülettek a kis pocok-bébik és pocakpapa folyton sürgött-forgott, hogy ellássa őket élelemmel.

Hogy-hogy nem, a nyár végére elfogyott a környékről az eleség.
Pocokpapa hiába keresett, hiába kutatott, bizony egy szem nem sok, hát annyit sem talált.
Nagy merészen felfedezőútra indult. Vitt volna magával hamuban sült pogácsát is, de nem volt neki.
Szóval kedves pockunk átvágott a nagy, kerek erdőn, és kiért egy széles patak partjára. Sebes vizű, mély volt az a patak, ezért nem tudta, hogyan keljen át rajta.
Hirtelen egy fahidat pillantott meg, ami szélesen elterülve áthajolt a túlsó partra.

Pocakpapa rohant, ahogy bírt, vissza a kis családjához. Úgy rohant, hogy még a lába sem érte a földet. Csak a hasa.
Pocok-mamát és a gyerekeket a hídhoz vezette, hogy az új, való világba átvigye őket, de ekkor rettenetes dolog történt. Épp a híd közepén tartottak, amikor hirtelen előtermett egy óriási kígyó.
Fenyegetően csengetett a farkával és egyre közelebb és közelebb tekergett a pockokhoz.
Már épp kitátotta volna a száját, hogy bekapja őket, amikor az okos pocok váratlanul megszólalt:
– Szia, kígyó! Üdvözöl a barátom!
Meghökkent erre a tekergő.
-Ki a te barátod?
-Hát a kígyóbűvölő! – mondta az okos pocok és a meglepett kígyó mellett büszke léptekkel, biztonságban átvezette családját a hídon.
Az erős, nagy kígyó még percekig dermedten gondolkodott a hallottakon.

Az új föld maga volt a Kánaán. Magok milliói, odúk százai, és egytükör-tiszta tó fogadta őket.
Nyomban mindannyian jól belakmároztak a friss, ropogós magvakból, majd a tó csodás vizében megfürödtek, és puha mohában megtörölköztek.
Békésen összebújtak, és álomba szenderülve a csillagos ég lett a takarójuk.

Így járt túl az okos pocok az erős kígyó eszén.
Mert az erős nem mindig győzi le a gyengét!
Pocokék azóta is boldogan élnek és vidáman rágcsálnak, amerre járnak.
Itt a vége, fuss el véle.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 50 = 58

A szeretethez

Cseresznyeillatú csendeddel Takarom be magam. Eltűnök valahova, valakiért, Mozdíthatatlan függöny lesz hajam, Testkaréjom olvadt dísszé válik, Langyos fényedben reszketek Magába vesz szívem szüntelen, A végtelen

Teljes bejegyzés »

Őszi íz

  Beleharapok az Almáspitébe; Benne van az ősz Magasztos igéje. A meleg zsibbadás, Álmodozás ébren Lüktetés, csillogás Hideg verítékben. Sok édes – hulló szó; Termés-zuhatag

Teljes bejegyzés »

Skizo

  Van egy részem – vagy egészem? Zavaromban nem tudom Mely fekete, és szúrós Mint vizekben a sulyom. S nem lehet engemet Szabadítani tőle Mert

Teljes bejegyzés »

Pantomim

Lépéseim árván konganak: Egy. Kettő. Sakktábla – arcodat rózsaszirmokkal rejtem el, Meddő csended átlényegül – hagyom. A csillagokat válaszul Fonott hajamba tűzöd: három. Érintésedben elidőzök,

Teljes bejegyzés »

Cserebogár a falban

Szegény pajor mire gondolhatott, amikor a csodálatos átalakulása során bogárrá változva azzal szembesült, hogy téglák közé, a falba született újjá? Mert van ilyen, én se

Teljes bejegyzés »

Ha a boldogság…

Ha a boldogság kismadár volna,bizonyára kalitkába zárnák.Mivel illékony érzés csupán,helyette megzabolázzák.Jaj, szegény boldogság,vajon mit vétettél mond?Rossz híredet keltik ott,ahol nincs egyetlen mosoly?Ne hagyd, hogy azt

Teljes bejegyzés »