Először azt hittem, hogy tüsszentett a kislány, amikor elmesélte.
– Egészségedre! – mondtam.
– Köszönöm, már jól vagyok. – jelezte a lány és folytatta történetét.
– „Amikor még kislány voltam – mondta mosolyogva, – gyakran húztuk egymást az egyik fiúval az osztályból. Hol ő volt az ügyesebb, hol én egymás froclizásában.
Pedig amúgy egészen helyes srác volt, csak nekem nem tetszett valamiért. Természetesen én sem neki.
Egyszer az egész osztállyal uszodába mentünk. A fiú is jött és én beszóltam neki valamilyen tréfásnak szánt mondatot, majd nem figyeltem rá tovább. Inkább azt vettem észre, hogy milyen sokan néznek rám. Érthető! Csinos, mosolygós, zöldszemű kislány voltam. Különben máig csinos, mosolygós, zöldszemű lány vagyok. 🙂 – jegyezte meg nevetve és tovább mondta történetét.
A medence széle egy egészen picit lejtett és pereme pontosan a víz szintjével azonos magasságban volt. Úgy két méterre állhattam onnan, amikor a fiú bosszúja utolért.
Két kézzel jó erősen meglökött és én könnyedén átrepültem a belépő felett, majd nőiesen, terpeszben érkeztem a medence csempézett peremére, pont arra az érzékeny részre csapódva, amiért a fiúk később úgy epekedtek.
Kemény volt a csempe pereme és nagyon fájt az ütés, de nem akartam mindezt a féfivilág tudomására hozni. Így, amikor az úszómester megkérdezte, hogy vagyok, csak annyit mondtam:
– Beütöttem a combom.
Csak az öltöző felé menet, a zuhanyzóban vettem észre, hogy vérzek.
Ez volt az első vérzésem tulajdonképpen. Otthon a nővérem – aki persze idősebb volt nálam, – irigykedve faggatott, hogy mi történt és szomorkásan megjegyezte:
– Ez nem igazság! Én vagyok az idősebb!
Anyukámnak elmeséltem az egész históriát a medencéről, a fiúról, meg az esésről és ő a nagyival kitárgyalta a történteket, aki rögtön megállapította:
– Már nem szüssz a gyerek! Persze én ezt nem értettem, de a szó sokáig elkísért.
Esténként is gyakran szóba kerültem, és amikor sétáltunk, vagy épp az iskoláról beszélgettünk.
Szüssz! Csak úgy sziszegve csusszant ki az a pár betű, mint egy szókígyó.
Eseménnyé lettem a családi élet és a nagyis jótanácsok színpadán.
Teltek, múltak az évek és én szép lassan rájöttem, mi az a szüssz és hogy többé már semmi bajom nem lesz vele. Bár az a kemény medenceszél a medencémben néha még eszembe jut.”
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole