De jó volna, ha ez mese volna
A minap futottam össze egy régi barátommal a vonaton, amikor épp Visegrádra utaztunk kirándulni.
Egyszerre előbújtak a közös emlékek. Érdekes módon csak a szépek és a jók.
Az óvó természet így válogat. Idős korára megvédi az embert a szomorúságtól, tán még a betegségtől is, ha arra, ami fájdalmas, bántó, nem emlékezünk.
Neki két lánya volt, nekem egy fiam van, így könnyen előjöttek a friss iskolai történetek. Mindketten dicsértük a gyermekeinket és sok apró élmény cserélt gazdát, útban Mátyás király hegyre épült váráig.
Akadt egy érdekes történet, amit a határmenti tornyos, templomos városban lakó barátom a hosszú út során elmesélt nekem. Szívesen megosztom Veletek!
Így szólt:
Sokszor volt, hol nem volt, volt egy nagy iskola a két híd között a városban. Benne sok-sok lelkes gyerek okosodott. A gyerekekről pedig sok-sok rendes szülő gondoskodott.
Az egyik szép pénteki napon történt, hogy egy anyuka kísérte két csodás csemetéjét a nagy épületből hazafelé. Épp a bejáratnál beszélgető tanárok mellett haladtak el, amikor egy 12 év körüli fiú rákiáltott az anyjára:
– De igenis tartozol nekem! (A tanárok döbbent csendben hallgattak.)
Mire a mama:
– Nem igaz! Tegnap is odaadtam!
– Csak akartad! – mondta a gyerek, majd dühösen folytatta:
– Azt ígérted, hogy minden nap kapunk ötszáz forintot, ha elkészítjük a leckét. És tegnap nem adtál, ezért ma ezer forinttal jössz!
– Tényleg nem adtam? – bizonytalanodott el a mama.
– Tényleg! – szólt bölcsen a gyerek. A másik, a kicsi hallgatott.
– Szóval mikor adod a pénzt?
– Amint hazaértünk – mondta az anya, csepp félelemmel a hangjában.
– Akkor oké! – kiáltotta a gyerek vidáman és hárman, egymást kézen nem fogva indultak luxusautójukhoz.
Ezzel a régi barátom befejezte a történetét. Így volt, sajnos igaz is volt.
Tán ma is írják a leckét a gyerekek, ha van még van elég pénze a mamának.
És bizony van! Ha majd a gyerekek felnőnek, bizonyára igazgató lesz belőlük, vagy cégtulajdonos. Csak ne tanár!
Oda tisztesség kell és emberszeretet.
Itt a vége? Fuss el véle!
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, hivatásomként evezős edző. Találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Megjelent egy rajzokkal díszített önálló mesekönyvem és 2024 Könyvünnepén megszületett a Lírában kapható új, kilencven novellát tartalmazó kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor
