Rég nem látott olyan fényűző mulatságot Erburg járás népe, mint azon a fagyos januári estén.
Dermesztő hidegbe merevedett a dombvidék, csak néha reccsent a fák törzse a tél jeges szorításában. Ebbe a földöntúli kietlenségbe egyedül a kivilágított, tornyos kastély fénye hozott reménységet, amely mérföldekről tündökölt az éjszakában.
Mirandola, a házigazda lánya szíve szerint a csikorgó, fagyos éjszakát választotta volna a bál helyett. Számára a fényes esemény szenvedést és reménytelenséget jelentett.
A lány a fenségesen ívelő márványlépcső tetejéről szemlélte a mulatozó vendégsereget. Lila, zöld, sárga és kék bokrétaként keringtek a táncparketten a pörgő szoknyás hölgyek, mint pompás tavirózsák a fodrozódó víztükrön, oldalukon daliás tücskökként hajladozó, fekete ruhás urakkal. A kamarazenekar lágyan hullámzó muzsikaszóval árasztotta el a termet, a falak mentén felszolgálók sürögtek. A dúsan megrakott ételes tálcák körül falatozó zajos csoportok élénken pletykáltak mindenki másról, aki nem az asztaltársaságukhoz tartozott.
Mirandola gyomra összeszorult a gondolatra, hogy alá kell szállnia ebbe a romlott, képmutató alvilágba. Egyetlen boldogságát a szíve fölött őrizte, szinte érezte az apró cetli simogató melegét keblének finom bőrén.
Egy tenyér simította meg a hátát. Mirandola összerezzent.
– Ideje lemenned, kislányom – hallotta az apja hangját, és ismét úrrá lett rajta a kétségbeesés. – Ragadonsky gróf már epekedve vár rád – folytatta túlzott nyájassággal az apja, és Mirandola megborzongott.
Ragadonsky grófnál visszataszítóbb jelenséget nehezen lehetett elképzelni. Görnyedt, göthös, folyton krákogó emberke volt, ritkás, kese haját copfba fogva viselte. Arca örökösen izzadságtól fénylett, a szája környékére ugyanakkor már nem jutott elég nedvesség, ezért beszéd közben nyelvével csapkodta cserepes ajkait. Mirandolát vedlőfélben lévő kígyóra emlékeztette. A gróf mindazonáltal meg volt győződve vonzereje ellenállhatatlanságáról, így természetesnek vette, hogy minden hölggyel az illetlenség határát súroló közvetlenséggel bánjon. Különösképpen a jövendőbeli arájával, Mirandolával.
A lány remegő lábakkal indult le a lépcsőn. Nem volt más választása, atyja a vállát átkarolva kísérte a végzete felé. Ragadonsky gróf nyerítő nevetgélése a keringő dallamain is átszűrődött a táncparkett felől. A gróf épp egy termetes dámával szökdécselt. Valójában a hölgy emelgette a gyönge férfit a zene ritmusára, aki kampós orrát szinte beakasztotta táncpartnere fodros ruhából kibuggyanó mellei közé. Ragadonsky gróf nem is titkolta, hogy kéjes élvezettel tölti el a közönséges nőszemély közelsége.
Mirandolát a hányinger kerülgette.
– Micsoda előkelő alkalom az eljegyzésetek bejelentésére – hallotta a háta mögött apja hangját. A lány keserűen gondolt arra, hogy a házasságát férfiak döntötték el egy szivarfüstös szoba mélyén, üzleti megállapodás részeként.
Ahogy leértek a lépcsőn, az apja magára hagyta Mirandolát és a terem túlsó végébe sietett, ahonnan a tartományi vámház tanácsosa integetett feléje. A lány a kimerültségtől reszketve támaszkodott a korlátnak. A bál előtti éjszakán álmatlanul forgolódott, reggeli óta pedig egy falatot sem evett.
A mellére szorította a kezét, hogy megnyugodjon. Tenyere alatt izzó bélyegként lapult a papírcetli. Janek üzenete. Az utolsó reménysége.
Mirandola érezte magán az úri közönség figyelmét, a feléje irányuló leplezetlen pillantásokból irigység, kíváncsiság, elismerés, megvetés, hódolat és kéjes sóvárgás émelyítő elegye sugárzott rá.
Ragadonsky gróf is észrevette a lépcső alján pihegő Mirandolát. Lábujjhegyen pipiskedve cuppanós csókot nyomott a medvetestű nő hurkás nyakára, cseppet sem zavartatva magát, hogy mindezt jövendőbeli felesége szeme láttára teszi. Odalépett Mirandolához, színpadiasan meghajolt és megragadta a lány kezét.
– Megtisztel egy tánccal? – harákolta, és közben nyállal fröcskölte be Mirandola karját.
A lány megadóan tűrte, hogy a gróf elragadja, és egyre mélyebbre vezesse a táncosok örvénylő forgatagába. Gépiesen lépkedett táncpartnere mellett és igyekezett aprókat lélegezni, hogy elkerülje a férfi bűzös lihegését.
Janek almaillatú leheletére gondolt, amit előző nap érzett az istállóban. Együtt ropogtatták a piros gyümölcsöt, a lovakat is megkínálták a csemegével. A lovászfiú vigasztalni próbálta Mirandolát, aki elpityeregte a bánatát a közelgő eljegyzés miatt, Janek pedig újra szerelmet vallott a lánynak és a fülébe suttogva megígérte neki, hogy még az eljegyzés előtt megszökteti, ha a lány is úgy akarja.
Mirandola erőtlenül lógott Ragadonsky gróf karjában, fásultan nézte a keringőre hintázó, színpompás párokat, de közben Janek tiszta tekintetét látta maga előtt. Mennyivel egyszerűbb lenne az élete egy ilyen fiú mellett, akinek őszinték az érzelmei, kimondott szavai pedig egyszerűen csak azt jelentik, amit valójában gondol.
A cetlit Magda, a szobalány csúsztatta Mirandola fésűje alá aznap reggel. Gondosan rajzolt betűkkel írt üzenet állt rajta.
Pontban éjfélkor az istállók mögött, a fészerben. J.
Mirandola egész nap kétségek között vergődött. Teljes szívéből szerette a jólelkű Janeket és forrón vágyakozott fiatal, erős teste után. Boldogan eldobta volna fényűző életét, hogy a fiúval lehessen. Ugyanakkor kötelességtudó lánynak nevelték, hálával tartozott az apjának, aki anyja korai halála óta mindent megadott a lányának. Úgy érezte, egyetlen gyermekeként nem hagyhatja cserben atyját, és biztos volt benne, hogy édesanyja, akire nem is emlékezett, szintén a család iránti felelősségre buzdítaná.
Mirandola érezte a gróf nyirkos tenyerét, ahogy tolakodóan egyre lejjebb csúszik a hátán, és ha nem állja útját a szoknyamerevítő abroncs, bizonnyal a fenekébe is belemarkolt volna. A férfi szaporán nyújtogatta a nyelvét és egyre közelebb hajolt Mirandolához. A táncparketten tetőfokára hágott a hangulat, a zenekar egyre gyorsuló tempóval játszott, a táncosok kavalkádja elszédítette Mirandolát. A lány úgy érezte, menten elájul. Aztán a zene hirtelen elhalkult, a keringő a végéhez ért. Az urak meghajlással köszönték meg a táncot, kivéve Ragadonsky grófot, aki már oly hevesen feltüzelte magát, hogy Mirandolára hajolva a lány vállának finom bőrét nyalogatta. Mirandola megpróbált kiszabadulni, de a gróf, satnya termetét meghazudtolva erősen szorította a vállát, a másik tenyerével pedig eszét vesztve megmarkolta a lány mellét.
– Disznó! – sikoltott fel Mirandola, és pofon vágta a grófot.
A két tánc között beálló csendben a sikoly és a pofon csattanása szinte visszhangzott a csarnokban. Minden szempár rájuk szegeződött.
– Te kis ringyó! – sziszegte a gróf, és sértetten tapogatta az állát.
A terem másik végéből azonnal előpenderült Mirandola apja, és a lány már majdnem a karjaiba vetette magát, hogy menedéket keressen, amikor az atyja szigorúan rákiáltott.
– Azonnal kérj bocsánatot a gróf úrtól!
Mirandola szóhoz sem jutott. Az apja a gróf előtt hajlongott, elnézését kérve a szeszélyes lány viselkedéséért.
Mirandola megsemmisülve állt a tömeg közepén, és lehajtotta a fejét.
– Takarodj a szobádba! Ma este már nem akarlak látni – förmedt rá a házigazda a lányára, majd néhány szavas utasítást vakkantott a semmiből előkerülő nevelőnőnek, Madame Rigolynak, hogy egész éjjel tartsa a szemét a lányán.
Este tizenegyre járt, mire Mirandola ágyba került. Madame Rigoly egy pillanatra sem vette le a szemét róla. Szótlanul rendezte el a levetett báli ruhát, megmosta a lány hátát, majd némán fésülte ki hosszú haját, és közben szemrehányóan nézett rá a tükrön át.
Mirandola a takarók alá bújva vacogott a sötétben. A januári éjszaka dermesztő leheletével a kandalló tüze sem volt képes megküzdeni. Madame Rigoly az ajtóhoz húzta a karosszéket és pokrócokba bugyolálta magát, majd perceken belül elaludt.
Mirandola addigra már döntésre jutott. Ostorcsapásként érte a felismerés, hogy atyja Ragadonsky gróf pártját fogta. Belátta, hogy még a saját szülője is csak egy szerződési bekezdést lát benne, alárendelve egyetlen leánygyermeke boldogságát a vagyoni megfontolásoknak.
Ki kell jutnia a szobából, hogy éjfélkor a fészernél lehessen. Janek mellett boldog lesz.
Az ajtót eltorlaszolta Madame Rigoly karosszéke. Az ablakon sem távozhatott, az ablaktáblák zörgése felébresztené a nevelőnőt. Csak a fürdőszoba kis ablakán keresztül juthat ki.
A következő akadályt az öltözéke jelentette. A ruhái gondosan hajtogatva vagy fellógatva a súlyos tölgyfa szekrényben sorakoztak, amelynek nyikorgó ajtaját meg sem kísérelte kinyitni. A fogasra akasztott abroncsos estélyi ruha nem fér ki a kis ablakon, a levetett fehérneműt pedig a nevelőnő gondosan kikészítette az ajtó elé a másnapi mosásra.
Így aztán háromnegyed tizenkettőkor Mirandola egy szál hálóingben, hevesen kalapáló szívvel osont ki a fürdőszobába. Madame Rigoly kitartóan hortyogott, mint egy fűrészmalom. Mirandola óvatosan behajtotta maga mögött a fürdőajtót.
Ahogy átpréselte magát a kisablakon, egyből lecsapott a bőrére a jeges éjszaka. A hálóing beakadt az ablakzáró kampóba és jó darabon felhasadt, de a lány nem törődött vele. Alig tíz perce maradt.
A földszinti ablakból a puszpángbokrok közé ugrott. Térdre esett, az éhségtől és az izgalomtól elgyengült lába vékony testének könnyed terhét sem bírta megtartani. A hátsó udvar üresen tátongott. A vendégek hintói a kastélyt megkerülő kavicsos úton sorakoztak. A lovakat a hideg miatt kifogták és az istállókba kötötték, a kocsisok pedig a cselédkonyhában melegedtek.
Mirandola a hintók fedezékében lopakodott, aztán átszaladt az ezüst holdfénnyel áztatott hófoltos udvaron. Vékony bőrpapucsában meztelen talpa mintha jégen járt volna.
Janek előrelátóan a gazdasági épületektől távol eső kis fészerbe hívta a lányt, ahol nem láthatják meg őket a cselédek, és az állatokat sem riasztják fel. Hacsak valaki nem éppen abban az éjféli órában indul el a cselédszállás felől, hogy ellenőrizze a lovakat, akkor nem látják meg őket.
Mirandola zihálva érkezett a fészerhez. Kireteszelte az ajtót és belépett a rozzant épületbe, hogy odabent várakozzon. A sötétségben használaton kívüli lószerszámok és földművelő eszközök körvonalait látta. Behúzta maga mögött az ajtót, és a kalyiba hátsó falánál vacogva hanyatlott le egy törött kerekű eketaliga tengelyére. Hátát a feltornyozott, egérrágta gabonatároló szalmakosaraknak vetette. Behunyta a szemét, igyekezett úrrá lenni jéghideg végtagjai remegésén, és fülelt, hogy mikor hallja meg Janek lépteinek neszét. Az éhségtől és kimerültségtől azonnal mély álomba zuhant.
Könyörtelen hideg áradt be a vetemedett deszkafalakon át.
Janek pontban éjfélkor érkezett. Mirandolát nem találta a fészernél. A holdvilágos udvaron sem látott mozgást. Benyitott a helyiségbe, halkan el is suttogta a lány nevét, de életnek semmi jelét nem tapasztalta. Csalódottan toporgott egy percig az épület előtt. Titokban abban reménykedett, hogy a lány akaratán kívüli okból nem tudott eljönni. Úgy döntött, visszatér a cselédszállásra. A bálozók még kitartóan mulatoztak, de a fiú szolgálata aznapra véget ért. Mielőbb nyugovóra tér, hogy másnap megtudja, mi történt Mirandolával.
Janek behúzta a fészer ajtaját. Gondos szolgálóként önkéntelen mozdulattal helyére tolta a súlyos, rozsdás reteszt, majd kabátját fázósan összehúzva megindult a kastély felé.
A fészer elhagyatottan állt a szénfekete égboltra ráfeszülő csillagterítő alatt. Csak a dermesztő csend vette körül, a csontokba maró hideg és halál.
(A novella nyomtatásban megjelent az Irodalmi Rádió Múzsa, magam ma neked megadom című kötetében 2023-ban.)
Author: Dömötör László
Dugonics András irodalmi díjas író. Amióta megtanultam olvasni, nem tudok könyvek nélkül létezni. Gyermekkoromban nagy hatással voltak rám a kalandos és tudományos-fantasztikus regények, valamint a Magyar Rádió Szíriusz kapitány kalandjairól szóló fantasztikus hangjáték sorozatai. A nyári szünetben ezeket felvettem magnókazira, és rommá hallgattam a walkman-en este a takaró alatt lapulva. Vöröskeresztes munkatársként ez a világ ihletett első regényem megírására, amely 2022-ben jelent meg A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye címmel. Ezzel a könyvvel az olvasót elrepítem a jövőbe, hogy aztán onnan visszatekintve, egy izgalmas nyomozás részeseként ismerhesse meg a világ legnagyobb humanitárius szervezetének történetét. A regénybeli világot és szereplőket sok olvasó a szívébe zárta, ezért 2023-ban megjelent a Hold hősei új kalandja A lámpás hölgy címmel. 2024-ben az Irodalmi Rádió kiadásában jelent meg a titkos város meséi című illusztrált könyvem. Számos antológiában jelntek meg novelláim, melyek közül több díjat is nyert. Az Irodalmi Rádió szerkesztőségétől 2022-ben elnyertem a Természet Tollnoka címet. 2023-ban és 2024-ben sci-fi kategóriában megnyertem a Dugonics András Irodalmi Díjat.
2 Responses
A hasonlatok, mint a „daliás tücskök”, vagy a „vedlő kígyó” kifejezetten tetszett. De ez így nem fair! Kezdenék belejönni, izgulni és … jön a pofára esés! Ez mindenképpen folytatásért kiált!
Kedves Edit! Köszönöm, hogy elolvastad! Bevallom, utólag furdalt a lelkiismeret a végkifejlet miatt, ezért becsületbeli ügynek tartom, hogy folytassam a sztorit. A történetmesélésben ez a szép, bármikor jöhet egy váratlan fordulat… :))