Kovács Gergely: Visszaemlékezések – 10.

Utánam a víz…

      Vagyis inkább előttem. Mert amikor egészen kisgyerek voltam, úgy gondoltam, az ember – pontosabban a gyerek – igenis választhat. Igenis választhat, akkor is, ha még kicsi, akkor is, ha a felnőttek nem látják logikusnak a választását, és a különböző praktikákat, amelyek a felnőttek ármánykodásai folytán a választásának megkérdőjelezésére irányulnak, már kisgyerekkorban is könnyedén azonosítja, így simán le is tudja dobni azokat magáról.

      Mert a szilárd, az jó dolog. Mert szilárdan álltak – és állnak a mai napig is – a falak, amelyeket a családunk tagjai gyakorlatilag a saját kezükkel húztak fel, mert szilárdan álltak a fák, amelyeket a kertünkben ültettek, szilárdan álltak a szőlőtőkék, amelyek sűrűn behálózták a kertet, és szüretkor oly bő termést adtak, és szilárdan hittem azt is, hogy a szilárd mindig a legjobb, főleg, ha talajból van, és főleg, ha az ember lába alatt van. És ott is marad. Vagyis inkább a gyerek, rajta. És ki az a lökött, aki a szilárd által nyújtott biztonságot szívesen felcserélné a hullámzó bizonytalanra, ráadásul önként? Élvezetből? Pfúj!

      Engem kisgyerekkoromban nyugodtan lehetett strandra vinni, soha, semmilyen mértékű kockázattal nem járt. Fulladásveszély? Mégis, mibe? A parti homokba vagy a fűbe? Netán összepiszkolnám magam? Mégis, mivel? A pokrócon ücsörgéssel? Elcsábíthatott volna a többi, vízben pancsoló homo sapiens látványa, de az is csak akkor lett volna lehetséges, ha a többi strandoló szemmel verését sóvárgás is kísérte volna. De hát, ha egyszer nem kísérte, és kész. A nagylábujjam pedig fázott volna a hideg vízben, emiatt érdemesebb volt megkímélni.

      Azért egy dolgot nekem is el kell ismernem, a gyerek alakítható, még ha nem is feltétlenül ez erre a megfelelő szó. Igenis alakítható, jellemformálható, ösztönözhető, és ez alól a sok megváltoztatós kifejezés alól csak egy fajta gyerek a kivétel, a csökönyös gyerek. A csökönyös gyerek nehezebben alakítható, jellemformálható és ösztönözhető, a csökönyös gyerek sokszor önmagától jellemformálódik, illetve addig-addig nem akar jellemformálódni, amíg aztán mégis megjellemformálódik valamitől. A csökönyös gyerek jellemformálódásának legjobb gyújtószerkezete pedig nem más, mint a saját szégyenérzete. Mert azért egyszer csak terhes lesz neki az őt körülvevő, csurig vizes emberek elégedett mosolya, miután jól kifürödve és kipancsolva magukat kikecmeregnek a tóból, és elhaladnak a gyerek mellett, aki addigra még mindig csak addig jutott a megjellemformálódásban, hogy esetleg néhány marék vizet kihordott a tóból, mert másképpen a parton tákolgatott sárépítmény homokelemei nem álltak volna rendesen össze.

      A legjobb jellemformálója a saját szégyenérzete. Miért érdekelne bárkit is az őt körülvevő, csurig vizes, elégedetten mosolygó, kikecmergő emberek közül, hogy ő otthagyja-e a félkész sárépítményt egy csobbanásért vagy sem? Oda se bagóznak. Még akkor sem, mikor fene nagy szégyenérzete által vezérelve nagy nehezen végre nekiindul. Maximum akkor néznek oda, amikor falsul azt gondolván, hogy szája a jéghideg víztől már rég elkékült, negyedúton ál-dideregve visszafordul. És amikor a fürdőgatyája szárazságából ítélve kiderül, hogy micsodamagasságig sem volt benne a vízben, kifelé menet is elfogja a szégyenérzet. És egy befelé menet szégyenérzet plusz egy kifelé jövet szégyenérzet összeadódása nyílegyenesen vezet el oda, hogy a következő alkalommal már csaknem csecsmagasságig bemerészkedik. Ott azonban útját állja a szörnyű felirat: Mély víz 120 cm.

      Már gyerekként is szerettem a sportokat, és a tévében – sok más sport mellett – megnéztem az úszást is. Megadatott, hogy már egész fiatalon láthattam nagy bajnokokat úszni. Fantasztikus sportembereket, országunk igazi nagyjait, legendáit. Láttam őket célba érni, ünnepelni, éremmel a nyakukban a himnuszt hallgatni. Amit elértek, megtanítja az embert tisztelni a befektetett időt és energiát, az elvégzett munkát, és megbecsülni az elért eredményeket. Őket látva én is tettem magamnak egy nagyon, nagyon, nagyon fontos fogadalmat, amely végül életfilozófiává alakult, és elmondhatom magamról, hogy egész eddigi életem során végigkísért. Megfogadtam, hogy én aztán soha, de soha, de soha nem fogom a fejemet a vízbe mártani.

      Persze a szülők egyszer csak eljutnak arra a pontra, hogy elegük lesz nagyobbik fiuk töketlenkedéséből, vagyis inkább a rendszerint szárazon maradó tökeiből. Ehhez azért a kölöknek bőven át kellett lépnie a két számjegyű életkorba, messze maga mögött kellett hagynia a jellemformáló sárdagasztást a parton, és le kellett tennie élete fogadalmát, még ha jól el is titkolta mindenki elől. Rá kellett jönnie arra, hogy élete élményét a nagy víz feltűnése jelenti, amikor a vonat ablakából bámulva feltárul előtte a kékeszöld végtelen, és már alig várja, hogy három méterre a parttól matracozhasson benne. És ez így ment, egészen kiskorától kezdve, kétévente, mivel minden második évben lehetett a vállalat balatoni üdülőjébe beutalót szerezni. Matracra fel, és irány a víz! Szigorúan térdig, kivételes esetekben mellkascsecsig.

      Mert a szülők egyszer csak eljutnak arra a pontra, hogy elegük legyen ebből. Azért valahol a gyerek szabad döntéshozatalának és választásának is van határa. És ha már maguktól nem megy, be kell látni, hogy szakértő segítségre van szükség, különben a gyerek sosem tanul meg úszni. Mert azt el lehetett érni nála, hogy a nagy kékeszöldet megszeresse, és várja is kétévente. Azt is el lehetett érni nála, hogy a gatyáját megnedvesítse, de rossz volt nézni, ahogy fél óra alatt tesz meg a vízben három métert, mert vagy lábujjheggyel tapogatja maga előtt az iszapot, hogy megállapítsa, a következő lépésnél le fog-e még érni a lába, vagy pedig alapból egy helyben toporog, mondván, neki ez túl hideg. És ki hitte volna, hogy a segítség pont egy Barkas képében tűnik majd fel.

      A népszerű rajzfilmfiguráról elnevezett úszóiskola kis keletnémet busszal gyűjtötte be az úszni tanulókat. Már akiket az úszni tanulók közül egyáltalán tanulónak lehetett minősíteni. Én büszkén vallhattam magamról, hogy engem már igen, mert én már bőven felső tagozatos voltam. Még ennél is büszkébben kéredzkedtem el a matekóra utolsó tizenöt-húsz percéről. A Dagály strandon megkezdett úszótanfolyam első foglalkozása volt a legmurisabb, én személy szerint élvezettel néztem, ahogy a sok pelyhes már-már felnőtt rutinnal veti magát a vízbe, és büszke voltam magamra, hogy én sokkal körültekintőbben mértem fel a tanmedence mélységét és hőmérsékletét. Arra is büszke voltam, hogy volt nálam idősebb, ráadásul lány, és csak úgy dagadt a mellkasom, mert én nála is sokkal óvatosabb voltam.

      A dolog lényegi része nem nagy történet. Mentek a dolgok a maguk útján, a Barkas megállt a suli előtt, én kéredzkedtem, aztán irány a strand. Azért törekedtem arra, hogy a tanfolyam emlékezetes maradjon. Én voltam a Dagály strand történetében az első, aki úgy tanult meg gyorsúszásban siklani, hogy a fejének köze sem volt a vízhez. Én voltam az első, aki a nyaka vélt fáradékonysága miatt adta fel az első néhány csapás után a hátúszást, mondván, túl nagy a veszélye annak, hogy egy rossz mozdulattal vizet fogok az arcomba fröcskölni. És mivel az úszásoktató hamar kifigyelte az ösztönös találékonyságot, ráállított a gyorsúszásra, én meg jól kihasználtam a testi adottságaimat, és serényen lapátoltam a kezemmel. Rájöttem arra, hogy a hajólapát is valahogy így hajthatja a vizet, bár sejtettem, hogy azokat úgy gyártják, hogy a lapátok ne érjenek le a fenékre. A Dagály strand történetében a gyorsúszás új ága, a gyorsmászás szintén egyedülálló volt.

      A csökönyös gyereket jellemformálni kell. Megjellemformálni. Tudta ezt az úszásoktató is, mikor – vélhetően abból a célból, hogy példát mutassanak a kicsiknek – közölte, hogy a nagyok mennek először a mély medencébe. Én csak remélni merem, hogy pocsék példámmal sok kicsit ösztönöztem arra, hogy nálam sokkal jobban megtanuljon úszni.

      Nekem maradt a mellúszás és még valami technikailag oda nem illőnek a kombinációja, az egyéni rekordomat az ötven méteres medence átúszásában jobb is, ha nem teszem közzé, és várhatóan már nem fogok túl sokat javítani rajta. Mellkasig a mai napig bemegyek bármilyen vízbe, ha elég meleg. Rájöttem arra, hogy mellkascsecsig érő vízben is milyen klasszul lehet úszni.

      Utánam a víz… iszony.

Gödöllő, 2024. február 3.

Kovács Gergely
Author: Kovács Gergely

Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

98 − 97 =

Egy percem levegővel

Egy percem levegővel   Nézek jobbra, Majd balra; Csend van nyugalom; Most van erőm, Bátorságom. Körbetekintek újra, És senki sem zavar; Egy felvázolt pillanat, Ami

Teljes bejegyzés »

A Mester

Komoly arcú, nincs rajta semmi dísz, Haja kissé kócos, lazán borzas, Szikár teste izmos, akár a vas, Zöldeskék szeme tiszta forrásvíz. Műveiben szelíden megfüröszt, És

Teljes bejegyzés »

96 óra folytatása

96 óra folytatása Egyed-Husti Boglárka novellája „Megölted” -mondta Johnny és olyan szemmel nézett rám, hogy tudtam, hogy tudja. „Igen megöltem” -válaszoltam nemes egyszerűséggel. Közöny és

Teljes bejegyzés »

96 óra

96 óra Egyed-Husti Boglárka novellája Hétfő A kolesz negyedik emeletén a 16-os ajtóban halk kopogás hallatszott. Aztán a kopogást felváltotta a dörömbölés. Majd a kiabálás,

Teljes bejegyzés »

Ikerszó-varázslat

Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, volt egyszer egy iciripiciri falucska. Apró házainak nem csak ügyes és szorgos lakói voltak, de akadtak itt teszetosza

Teljes bejegyzés »

Uradat Istenedet imádd…

Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Te ember! Légy boldog, mert nem lesz többé gondod ha körültekintesz a földi világban és nem látod árnyékod

Teljes bejegyzés »