A tavaszi szünet első napjának reggelén Gábor totál leizzadva ébredt a mobilja jelzésére. Már másodszor kellett bemennie az igazgatónőhöz a tavaszi félév során egy húsz évvel ezelőtti osztálykiránduláson történt állítólagos esemény miatt. Legszívesebben egész nap ágyban maradt és beteget jelentett volna, de minél hamarabb túl akart lenni már az egész ügyön. Lehet, hogy kirúgják, vagy megússza egy fegyelmivel, figyelembe véve, hogy már huszonöt éve tanít az iskolában morfondírozott magában, latolgatva a lehetséges végkifejletet. Mindegy, csak legyen már végre vége gondolta.
Az ügy három hónapja kezdődött. Gábor egyik kolleganője, Marika, aki kicsit előbb került az iskolába, mint ő, már harminc éve az iskola magyartanára volt, elhatározta, hogy megírja az iskola történetét. Ötven éves elmúlt, közepes termetű, molett, szőke nő volt. Férje mérnök. Gyerekeik már kirepültek a szülői fészekből, de unoka még nem született, így Marikának sok szabad ideje volt és szeretett volna valami hasznos tevékenységet végezni. Minden kollegával beszélgetett a régi dolgokról. Gáborral, aki az iskola földrajztanára volt, is több alkalommal vonultak félre a tanári mellett kialakított kis csendes zugba. Gábor szintén ötven év körüli volt, magas, tekintélyt parancsoló külsővel. Enyhén őszült és kicsit kopaszodott is. Nős, felesége énektanár egy másik iskolában, huszonkét éves lányuk egyetemista volt, aki még nem döntötte el, hogy a tanári szakirányt választja-e.
Marika minden egyes beszélgetés alkalmával felemlegetett Gábornak egy húsz évvel ezelőtti osztálykirándulást, ahol valami furcsa esemény történhetett. Kétnapos kiránduláson voltak a Mátrában és mielőtt lefeküdtek volna két fiú csúnyán összeverekedett a turistaház előtt. Egyiküknek még az orra is vérzett. Ugyan sok minden másról is beszélgettek, de erre az esetre mindig visszatértek és Marika úgy érezte, hogy Gábor egyre jobban kezd visszaemlékezni a történtekre. Marika azt gondolta magáról, hogy ő jó pszichológus és kérdésekkel kezdte „segíteni” Gábor számára az emlékezést, ahogy azt sok esetben a saját osztályába járó diákokkal is tette.
Gábor, emlékszel, hogy kik vettek részt a verekedésben? kezdte a kérdések hosszú sorát Marika. Te hol voltál, amikor kitört a két fiú közt a verekedés? Hogyan választottad szét őket? Mit csináltál ez után a verekedőkkel? Te felpofoztad Andrást és ettől kezdett el vérezni az orra? Mi történt, amikor láttad, hogy András orra véres? Hogyan állítottátok el a vérzést?
Marika kérdései, ahogy diákjai kikérdezésekor is, szinte sugallották, hogy arra milyen felelet vár. Gábor esetében meg volt győződve arról, hogy a pofont, amitől András orra elkezdett vérezni, csak ő adhatta, hiszen nagyon mérges lehetett a verekedés miatt. Gábor szigorúnak mondott tanára volt az iskolának, aki nem egyszer emelte fel a hangját, amikor a diákokat fegyelmezte, akik erre mindig engedelmesek lettek. Ez persze jól jött az iskolának, hogy van egy erélyes, szép megtermett férfi tanáruk a sok nő mellett.
A beszélgetések során Gáborban elkezdett kialakulni egy olyan emlékkép, hogy neki biztosan hozzá kellett érnie a gyerekekhez, amikor szétválasztotta őket. A karjukat valószínűleg meg kellett fognia. Lehet, hogy tényleg pofont is adott. Illetve ő adhatta Andrásnak azt a pofont, amitől vérzett az orra. Vagy már a szétválasztáskor vérzett az orra a társától kapott pofon következtében? Arra konkrétan emlékezett, hogy nagyon mérges lett. Lehet, hogy valóban ennyire nem tudta türtőztetni magát? Végül Marika egyre nyomasztóbb kikérdezései alapján már ténylegesen úgy gondolt vissza az esetre, hogy ő pofozta meg Andrást és ezért vérzett a fiú orra.
Abban az időszakban amikor ezek a beszélgetések történtek, több iskola is igyekezett feltárni a múltját és nem egy esetben az akár évtizedetekkel ezelőtt történtek miatt megváltak tanároktól. Marika úgy érezte, hogy ez is ilyen eset lehetett. Ezt a gyanúját elmondta az igazgatónőnek, aki erre behívatta Gábort. Szegény Gábor annyira össze volt már zavarodva Marika sugalmazó kérdései eredményeképp, hogy végül már szinte beismerte bűnösségét a pofon és az abból származó orrvérzés kapcsán, bár hangsúlyozta, hogy nem emlékszik tisztán az esetre. Az igazgatónő azt mondta neki, hogy megbeszéli az ügyet az iskola felügyeleti szervével és majd értesíti a fejleményekről. Gábor azt gondolta, hogy erről akar vele beszélgetni.
Az igazgatónő és Gábor reggel 9-kor találkoztak az igazgatói irodában. Gábor izgatottan kopogott, majd belépett. Az igazgatónő, Joli szintén ötven év körüli, magas, barna nő volt. Férjezett, egy lánya volt neki is, aki előadóművésznek készült. Férje zenész volt, egy szimfonikus zenekarban játszott. Amikor Gábor benyitott épp a szép nagy íróasztalán lévő számítógépen dolgozott. Az iroda barátságos volt a sok növénytől, amelyek a polcokon a könyvek, iratok közt és a szekrény tetején voltak elhelyezve. A tárgyaló asztal közepén most is, ahogy mindig friss virág díszelgett egy szép porcelán vázában. Az asztal körül már kicsit régi bőrfotelek álltak. Joli hellyel kínálta Gábort és azonnal mondta neki, hogy ne idegeskedjen, mivel nincs semmi baj. Gábor kicsit megnyugodva ült le az egyik fotelba. A mellett lévőbe Joli ült és rögtön elkezdett beszélni.
– Kedves Gábor! Utánanéztem ennek az ügynek. És képzeld, micsoda mázlink van! András éppen tegnap előtt járt nálam, mivel költözése közben elvesztette a bizonyítványát és ki kellett állítanunk számára egy hiteles másolatot. Így meg tudtam kérdezni, hogy ő hogyan emlékszik a kiránduláson történtekre. Elmondta, hogy szó sincs arról, hogy te valaha is bárkit megpofoztál volna. Legalább is ő nem tud semmi ilyesmiről. Az orra már a verekedés során elkezdett vérezni. És amikor te szétválasztottad őket, azonnal segítettél azt elállítani. Ha nem toppan be, nem is tudom, hogyan kerítettem volna elő. Azért tudd, hogy a felügyeleti szervünknél azt javasolták, hogy mindenképpen keressünk szemtanúkat, mielőtt bármiféle döntést meghoznánk. Holmi homályos visszaemlékezésekre, ott sem volt emberek vélekedéseire nem lehet komoly döntést alapozni – mondta Joli, miközben keresztbe tette a lábát. Azonban utána néztem annak is, hogy miért és hogyan is került elő most ez az ügy. Egyik fiatal kolleganőnk, Edit megkapta élete első osztályát és jó osztályfőnök akart lenni, aki törődik tanítványaival és elkezdett rád panaszkodni. A rá bízott diákok szerint túl szigorú vagy és mindig rosszabb jegyet kaptak tőled, mint amelyet szerintük megérdemeltek volna. Edit egyik nap azzal ment Marikához, hogy úgy tudja, neked lehetett valami furcsa ügyed egy húsz évvel ezelőtti kiránduláson. Erről egyik tanítványának a mamája beszélt neki a fogadóóráján, aki korábban az iskola tanulja volt, hogy hallott valamit arról a régi kirándulásról. És ez után jött Marika az ő „pszichológiai tudásával és konfliktuskezelő képességével”. Tudod, Edit Marika javaslatára került hozzánk. Ezért fordult hozzá – folytatta az igazgatónő. Majd megkérdezte Gábort, hogy nem akar-e pszichológushoz menni átbeszélni a történteket.
– De igen, azt hiszem, az jó lenne – válaszolta Gábor.
– Rendben. Itt van a kerületi pszichológus elérhetősége. Hívd fel és beszéljetek meg egy időpontot. Az iskola fedezi a költséget – mondta Joli, miközben átadta Gábornak a névjegykártyát.
Gábor ez után megnyugodott. De azért nem tudta teljesen elfelejteni az elmúlt heteket. Az az érzés, hogy a kollegák összesúgtak a háta mögött, szörnyű volt. Még azon a héten el is ment az ajánlott pszichológushoz.
Az igazgatónő nagyon felháborodott az eset kapcsán. Hogy képesek kollegák egymással így viselkedni? Elhatározta, hogy a legközelebbi tantestületi értekezleten tisztázni kell ezt a dolgot. Behívatta Marikát és Editet. Közölte, hogy elvárja tőlük, hogy Gábortól nyilvánosan kérjenek elnézést, hiszen nagyon megalázó helyzetbe hozták vádaskodásukkal. Marika elég idős volt már, a továbbiakban nem kapott új osztályfőnökséget. Editet pedig figyelmeztette, hogy minden esetben először az adott kollegával üljön le beszélgetni, ha úgy látja, hogy problémája van az osztályával, vagy bármivel kapcsolatban. Edit csinos, vékony, barna, fiatal nő volt és még csak második éve tanított az iskolában. Előző nyáron ment férjhez.
Az iskolavezetés a következő értekezletre meghívta a kerületi iskolapszichológust, aki előadást tartott a hamis emlékek létrehozásáról és annak veszélyeiről. Előadásában elmondta, hogy ez a téma egyike a jelenlegi fő pszichológiai kutatási területeknek. Részletesen ecsetelte, hogy egyes kutatócsoportok olyat is kimutattak, hogy az emlékek meghamisításához már az is elegendő lehet, ha egy másik ember elég meggyőzően állít valamit, ami meg sem történt, vagy nem úgy történt. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezért minden pedagógusnak, szülőnek vigyáznia kell arra, nehogy saját prekoncepciói alapján akarja a gyereket bűnösnek kikiáltani esetleg olyan dologban, amit nem követett el. De az élet más területein is alaposan át kell gondolni, hogy a tényleges, valódi tények alapján mondjunk ítéletet. Ez persze nem mindig könnyű, hiszen egy adott eseményt mindannyian másképp élünk meg. De például egy pofon elcsattanása és az annak következtében létrejövő orrvérzés azért elég konkrétum és egyértelműen megállapítható, hogy ki adta és ki kapta, ha az ténylegesen megtörtént. Ilyen esetben elengedhetetlen az eseményen jelenlévők meghallgatása.
Gábor és Marika ottmaradtak az iskolában, mivel elég idősek voltak, egyikük sem akart már munkahelyet változtatni, bár az eset után mindketten elgondolkodtak ezen. Köszöntek egymásnak, mint azt kollegák közt illik, de ez volt az egyetlen érintkezés közöttük. Végül mindketten onnan mentek nyugdíjba. Edit hamarosan veszélyeztetett terhes lett és a szülést követően másik iskolába ment tanítani.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/