Én mindig vágytam egy anyukára.
De ő nem akart engem.
Elítélt, mielőtt megismert volna.
Nem kérdezhettem, miért tette.
Én mindig vágytam egy anyukára,
Kinek -ha ölel- könnyes a szeme.
De sokkal kevesebbel kellett beérnem.
Hiányzik, kit nem kaphattam meg.
Ha nekem is igazi anyukám lett volna,
Földön nem lenne nálam boldogabb ember.
Anyukám élne…és úgy szeretett volna…
Ahogyan én Őt -mindig is- szerettem.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...