Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra
Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra
Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat
Táborba készült a légió, rakták sorban a sátrat
Tetszett a hely a vezérnek, senki sem szólhatott Punktum
Itt alapítunk egy várost, s úgy hívjuk majd, hogy Aquincum
Parton a város megépült, gyorsan benépesedett
Polgári város, légiós tábor, s még egy erőd is lett
Romát is védte a város, itt vonult hadiút erre
Mit tehetett a támadó, hova mehetne és merre?
Harcok, eső, a nap és a fagy mind ez a romlást fokozta
Múltak az évek, a sok rossz, lassan a pusztulást hozta
Jóban, rosszban élte a város a sokadik tavaszt
Kövekbe rejtve sok bánatot, századok árnya nyomaszt
Állunk a romnál szótlanul, múltunknak emléke itt él
Mindenütt síri a csend és a falon csak a szél zenél
Jó dolog az, hogy megmaradt, láthatjuk ma is a romjait
Jó felidézni és nézni a múlt örökölt nyomait
Messzi földön a legnagyobb római város emléke
Feltárt régész kincseink egyik legszebbik éke
Számos lelettel, gyűjtött anyaggal gazdag a múzeum
Élni fog mindig e név, múltunknak része Aquincum
Sétahajó, ahogy elhalad, fodros mögötte farvize
Zsenge, gyöngyös habjait hullám repíti messzire
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...