A kezedbe adott kulcs

A kezedbe adott kulcs

 

Még most is,
Itt van;

A dolog,
Magamban;

Átaludtam,
Miatta a fájdalmam;

De magam sem tudom,
Minek, hogy is hívjam.

 

Minek is hívjam a dolgot,

Ami a ládában rejlő;
S szívemben,

Őrző;

Ami egyben,
Nyugtató;
S együttesen,
Felbujtó… dolgot.

 

A láda kulcsát,
Egykoron kezedbe adtam;

Majd mondtam,

És hagytam;

Hogy kinyitod majd,
Ha igazán szeretnéd;
De ami benne van,
Minden a tiéd.

Elvetted,

És elfogadtad;
Én hagytam,

És te hagytad;
Nem kérdezted,
Vetted,
De csak te tudod egyedül,

Hogy azt hová tetted.

 

Előkerül majd még,
Egyszer egy szép napon;
Ritkábban kérdezik,
De mindig tagadom;

Tagadom,
Mert lehet az már nem lesz;

Miközben látom bájos arcod,

S te pedig rám nevetsz.

 

Elkezdődött mondták,

S már véget is ért;

De az nem lehetett az,

Mikor személyem hazakísért;

Mert még nem volt kezdet,

Így a vég sem ítélet;

Fent azt írták meg,

Hogy téged mellém, engem melléd ítéltek.

 

2013.11.26.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

62 − = 55

Láthatatlanul

Legbelül van egy hely, amely  Bizonytalansággal tölt el.  Kétkedően ócsárolgat.  Állandóan csak becsmérel.    Ez egy olyan rút szégyenfolt,  Melyet eltitkolnom kéne.  Mégis ott van

Teljes bejegyzés »

Egy percem levegővel

Egy percem levegővel   Nézek jobbra, Majd balra; Csend van nyugalom; Most van erőm, Bátorságom. Körbetekintek újra, És senki sem zavar; Egy felvázolt pillanat, Ami

Teljes bejegyzés »

A Mester

Komoly arcú, nincs rajta semmi dísz, Haja kissé kócos, lazán borzas, Szikár teste izmos, akár a vas, Zöldeskék szeme tiszta forrásvíz. Műveiben szelíden megfüröszt, És

Teljes bejegyzés »

96 óra folytatása

96 óra folytatása Egyed-Husti Boglárka novellája „Megölted” -mondta Johnny és olyan szemmel nézett rám, hogy tudtam, hogy tudja. „Igen megöltem” -válaszoltam nemes egyszerűséggel. Közöny és

Teljes bejegyzés »

96 óra

96 óra Egyed-Husti Boglárka novellája Hétfő A kolesz negyedik emeletén a 16-os ajtóban halk kopogás hallatszott. Aztán a kopogást felváltotta a dörömbölés. Majd a kiabálás,

Teljes bejegyzés »

Ikerszó-varázslat

Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, volt egyszer egy iciripiciri falucska. Apró házainak nem csak ügyes és szorgos lakói voltak, de akadtak itt teszetosza

Teljes bejegyzés »