Embernek maradni
Világegyetem gyönyörű földgolyóján,
harcok dúlnak vízen, földön és az égen,
ádáz küzdelem folyik sok csatatéren,
pokolnak tüze ég az élet bolygóján.
Hangosan ropognak újra a fegyverek,
gyilkos lánctalpasok büszkén sorakoznak,
bakák parancsszóra fürgén rohamoznak,
bőszülten egymásnak esnek az emberek.
Dölyfös tisztek és elvakult parancsnokok,
ifjoncokat taszítanak a halálba,
apáikkal együtt durván megalázva,
sírjaikon virág lóg, sok tarka csokor.
Nincs irgalom, nincs karnyújtás és kézfogás,
elbukik a megbocsájtás és kegyelem,
mindent megöl az eltorzított fegyelem,
nem marad más csak a harag és vérontás.
A feje tetejére áll most a világ,
nincs már hit, remény és őszinte szeretet,
nincs kérdés, nincs válasz, nincs józan felelet,
a bánat hallgat, és csendben mond hős imát.
Gyertyák égnek, pislákolnak a mécsesek,
édesanyák szíve fájdalmasan dobog,
lelkükben örök szeretet lángja lobog
nekik a sors rendelt kegyetlen életet.
Bánatos nők, arák és hű feleségek,
árván maradt lurkók és piciny gyermekek,
életvidám hangja elcsuklik, s megremeg,
hiába várják az apát, s kedves férjet.
Ha majd elnémulnak a gyilkos fegyverek,
nem csak a sírokon nyílnak majd virágok,
békében építünk majd egy új világot,
újra átöleljük egymást, mi emberek.
A józanságnak be kellene vallani,
hogy a pénz, a hatalom és a csillogás,
csak pillanatnyi, s hazug földi villanás,
hol árnyékban is embernek kell maradni.
De jó lenne újra sárkányt eregetni,
friss tavaszi széllel szárnyalni az égen,
lubickolni tavak, s folyók hűs vízében,
az ősz és tél színeiben elmerengni.
De jó lenne újra múzsákkal regélni,
újra hinni a versek tisztaságában,
meglátni a jót mások vigaszságában,
egymásnak örök szerelmekről mesélni.
De jó lenne újra zeneszót hallgatni,
kikeletkor, reggel, délben, este, s éjjel,
nyári napsütésben, grundon és a téren,
önfeledt vidám gyermek zsivajt hallani.
Őszi estén vígan szólnak az orgonák,
égi dallamot játszanak a furulyák
téli fénnyel varázsolnak a fuvolák,
békét a világnak hegedűn, s zongorán.
Cserepka István
Author: Cserepka István
Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei, kezdetben utazások humoros perceit, unokáim születéseinek meghitt pillanatait örökítették meg, majd megszülettek a hálaadó, a nőnapi, az anyák napi, a szerelmes, a tájleíró és a hazaszeretet sugárzó alkotások. Írásaim megjelentek a Polikróm folyóiratban, az Erdőkertesi naplóban és a Csomádi hírharangban. Erdőkertesen élek a családommal. Terveim, álmaim, műveimmel a ma generációját és az utókor emberét érzelmekben gazdag, hazaszerető, a múltat idéző, az édesanyákat, a nőket, a szülőket, a nagyszülőket tisztelő és a jövő felé tekintő alkotásokkal megajándékozni.