Samu általában az apai nagyszüleinél töltötte a vasárnap délutánokat. Ahogy üldögéltek és beszélgettek a konyhában – amely gyermekkora óta szinte semmit sem változott –, mindig elcsodálkozott azon, mennyire jól értesült a két öreg. Gyakorlatilag mindent tudtak arról, ami a faluban történik, és nem volt olyan ember, akiről ne lett volna valamilyen sztorijuk. Tőlük hallotta többek között, hogy kivel csalta meg a feleségét az iskolaigazgató, kitől született házasságon kívüli gyereke az alpolgármesternek, meg azt is, hogyan sikálta el részegen balesetező fia ügyét a leggazdagabb helyi vállalkozó.
Persze a nagymamának és a nagypapának is megvolt a maga hírforrása. A faluban tartotta magát a szokás, hogy az idős nénik összegyűltek egy-egy ház előtt, és a kapubejáróban, körbe lerakott műanyag székeken ücsörögve osztották meg egymással, ki mit hallott. Eközben a bácsik a faluközpontban verődtek össze, hogy biciklijeikre támaszkodva tárgyalják ki a világ dolgait, és természetesen azért köztük is szóba kerültek a falubeli események. Otthon aztán mindenki megbeszélte a párjával a hallottakat, így adódott össze a férfiak és a nők tudása.
Gyakran előfordult, hogy a nagyszülei olyasvalakiről meséltek Samunak, akit ő nem ismert, és ilyenkor magában mindig megmosolyogta azt, ahogyan körülírták, kiről is van szó. Mindig azzal kezdték, hogy az illetőnek kik voltak a nagyszülei és a szülei, majd jöttek az illető személy munkahelyei, aztán ha azok alapján sem tudta beazonosítani őt Samu, akkor felsorolták a testvéreit, esetleg a gyerekeit is. Még így sem mindig tudta magában összerakni, hogy kiről lehet szó, de azért ilyen esetekben is végighallgatta a történeteket.
Egyik alkalommal azzal a hírrel fogadták, hogy egy volt iskolatársa meghalt. A megyeközpont egyik utcájában gázolta halálra egy száguldó autó, miközben éppen át akart kelni a zebrán. Samu emlékezett a srácra, akivel annak idején egy iskolai táborban összehaverkodott, de a ballagása után teljesen megszakadt köztük a kapcsolat, és már évek óta nem is látta, csak a Facebook-ismerősei közé vette fel nemrég. Hirtelen eszébe jutott, hogy reggel, amikor müzlievés közben átfutotta a híreket a telefonján, látott egy cikket „Halálos gyalogosgázolás Debrecenben” címmel, de nem nyitotta meg, egyszerűen tovább görgetett.
Amint elköszönt a nagyszülőktől, és hazaindult, felhívta legjobb barátját.
– Szevasz, Jani! Te hallottad, hogy Szigetvári Gabi meghalt? – újságolta.
– Kicsoda? – értetlenkedett Jani.
– Szigetvári Gabi! Tudod, egy alacsony, szeplős srác. Egy évfolyammal felettünk járt az általános iskolában.
– Bocs, de így nem ugrik be!
Samu türelmetlenül csettintett nyelvével.
– Kárpátiné volt az osztályfőnöke! Év végén mindig kapott valami könyvjutalmat, mert állandóan versenyekre járt!
– Ő volt az, akit Dávidék egyszer szívatásból bezártak a szertárba?
– Dehogy, az más! Na, nehogy ne tudd már, kiről van szó! – Samu pár pillanatra elgondolkodott, és eszébe jutott még egy információmorzsa. – A nővérééknek van egy pecaboltja, régebben sokszor be is segített nekik!
– Ja, persze! Az a Gabi! És meghalt? Hogyan?
– Elgázolták. Volt tegnap egy baleset…
– Basszus! Az ő volt? Posztolták a hírt egy helyi Facebook-csoportba, és olvastam, hogy falunkbeli az áldozat, de a neve nem derült ki. Na de gondoltam, hogy te majd biztosan tudni fogod!
– És miért voltál olyan biztos ebben?
– Hát, te mindig olyan jól értesült vagy az otthoni dolgokban! Én a legtöbb ilyen hírt és pletykát tőled hallom!
Ezután Jani elmondta, mit írtak a hírekben a gázolásról, és Samu is elmesélte azokat a részleteket, amiket megtudott. Aztán elköszöntek, és Samu zsebre tette mobilját, hogy a gondolataiba merülve sétáljon hazáig. Amikor otthon újra elővette a telefont, látta, hogy több üzenete is érkezett a Messengeren: ismerősei kérdezgették Gabi haláláról. Mire mindegyiküknek válaszolt, valaki más már azzal kereste meg, hogy ő megtudott még valamit a balesetről – így aztán Samunak ismét lett mit továbbmesélnie. Egész késő estig nem is tette le a telefonját.
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Majd két évvel később ugyanezen kiadó segítségével látott napvilágot "A másvilág és más világok" című kötetem, amely három kisregényemet tartalmazza. Időközben pedig több rövid írásomat is beválogatták különböző kiadványokba, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti...