Samu általában az apai nagyszüleinél töltötte a vasárnap délutánokat. Ahogy üldögéltek és beszélgettek a konyhában – amely gyermekkora óta szinte semmit sem változott –, mindig elcsodálkozott azon, mennyire jól értesült a két öreg. Gyakorlatilag mindent tudtak arról, ami a faluban történik, és nem volt olyan ember, akiről ne lett volna valamilyen sztorijuk. Tőlük hallotta többek között, hogy kivel csalta meg a feleségét az iskolaigazgató, kitől született házasságon kívüli gyereke az alpolgármesternek, meg azt is, hogyan sikálta el részegen balesetező fia ügyét a leggazdagabb helyi vállalkozó.
Persze a nagymamának és a nagypapának is megvolt a maga hírforrása. A faluban tartotta magát a szokás, hogy az idős nénik összegyűltek egy-egy ház előtt, és a kapubejáróban, körbe lerakott műanyag székeken ücsörögve osztották meg egymással, ki mit hallott. Eközben a bácsik a faluközpontban verődtek össze, hogy biciklijeikre támaszkodva tárgyalják ki a világ dolgait, és természetesen azért köztük is szóba kerültek a falubeli események. Otthon aztán mindenki megbeszélte a párjával a hallottakat, így adódott össze a férfiak és a nők tudása.
Gyakran előfordult, hogy a nagyszülei olyasvalakiről meséltek Samunak, akit ő nem ismert, és ilyenkor magában mindig megmosolyogta azt, ahogyan körülírták, kiről is van szó. Mindig azzal kezdték, hogy az illetőnek kik voltak a nagyszülei és a szülei, majd jöttek az illető személy munkahelyei, aztán ha azok alapján sem tudta beazonosítani őt Samu, akkor felsorolták a testvéreit, esetleg a gyerekeit is. Még így sem mindig tudta magában összerakni, hogy kiről lehet szó, de azért ilyen esetekben is végighallgatta a történeteket.
Egyik alkalommal azzal a hírrel fogadták, hogy egy volt iskolatársa meghalt. A megyeközpont egyik utcájában gázolta halálra egy száguldó autó, miközben éppen át akart kelni a zebrán. Samu emlékezett a srácra, akivel annak idején egy iskolai táborban összehaverkodott, de a ballagása után teljesen megszakadt köztük a kapcsolat, és már évek óta nem is látta, csak a Facebook-ismerősei közé vette fel nemrég. Hirtelen eszébe jutott, hogy reggel, amikor müzlievés közben átfutotta a híreket a telefonján, látott egy cikket „Halálos gyalogosgázolás Debrecenben” címmel, de nem nyitotta meg, egyszerűen tovább görgetett.
Amint elköszönt a nagyszülőktől, és hazaindult, felhívta legjobb barátját.
– Szevasz, Jani! Te hallottad, hogy Szigetvári Gabi meghalt? – újságolta.
– Kicsoda? – értetlenkedett Jani.
– Szigetvári Gabi! Tudod, egy alacsony, szeplős srác. Egy évfolyammal felettünk járt az általános iskolában.
– Bocs, de így nem ugrik be!
Samu türelmetlenül csettintett nyelvével.
– Kárpátiné volt az osztályfőnöke! Év végén mindig kapott valami könyvjutalmat, mert állandóan versenyekre járt!
– Ő volt az, akit Dávidék egyszer szívatásból bezártak a szertárba?
– Dehogy, az más! Na, nehogy ne tudd már, kiről van szó! – Samu pár pillanatra elgondolkodott, és eszébe jutott még egy információmorzsa. – A nővérééknek van egy pecaboltja, régebben sokszor be is segített nekik!
– Ja, persze! Az a Gabi! És meghalt? Hogyan?
– Elgázolták. Volt tegnap egy baleset…
– Basszus! Az ő volt? Posztolták a hírt egy helyi Facebook-csoportba, és olvastam, hogy falunkbeli az áldozat, de a neve nem derült ki. Na de gondoltam, hogy te majd biztosan tudni fogod!
– És miért voltál olyan biztos ebben?
– Hát, te mindig olyan jól értesült vagy az otthoni dolgokban! Én a legtöbb ilyen hírt és pletykát tőled hallom!
Ezután Jani elmondta, mit írtak a hírekben a gázolásról, és Samu is elmesélte azokat a részleteket, amiket megtudott. Aztán elköszöntek, és Samu zsebre tette mobilját, hogy a gondolataiba merülve sétáljon hazáig. Amikor otthon újra elővette a telefont, látta, hogy több üzenete is érkezett a Messengeren: ismerősei kérdezgették Gabi haláláról. Mire mindegyiküknek válaszolt, valaki más már azzal kereste meg, hogy ő megtudott még valamit a balesetről – így aztán Samunak ismét lett mit továbbmesélnie. Egész késő estig nem is tette le a telefonját.
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Időközben pedig több rövid írásom is napvilágot látott, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti Nyúl?” (fiktív levél, a „Mit rejt az üde függöny?” antológiában, 2024); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/04/16/miert-ment-szabadsagra-a-husveti-nyul/ – „Elkeseredett haragosok” (novella, a „Falvak-városok”...
