Rózsa Iván: Tisztelet a kivételeknek!

Rózsa Iván: Tisztelet a kivételeknek!

A kafferbivalyok a Zambézinél okosabbak, mint az emberek:
Összetartanak a túlélésért, és más kárára nem terjeszkednek.
A bárányfelhők jobban megférnek egymással, mint az emberek:
Méltóságteljesen vonulnak felettünk, míg az eső el nem ered.

A teremtés koronájának, a világ urának képzeli magát:
Ám az ember végül is saját kis háza táján túl nem lát.
Ráadásul ön- és közveszélyes, nem tudja; mi az igazi érdeke:
Kiskakasként kukorékol a szemétdombján; ez manapság az éneke.

Budakalász, 2024. március 28.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

75 − 73 =

Élj !

Merj adni másoknak – s meglásd, kapni fogsz.  Merj bátran kiállni – s végül győzni fogsz.  Beszélj hangosan – míg meghallgatásra lelsz.  Végy erőt magadon

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Vajna-Kánagy Rozi

Flóra

A lélek mélyén nyílnak A legszebb virágok, A lélek virágai Rózsaszínű álmok. Már annyi éve annak, Hogy felnőtt vagyok, Mégis lelkem mélyén Egy kislány maradok.

Teljes bejegyzés »

A holnap elfeledtek

Bízva bíznak megint, A holnap elfeledtek. Hajlongnak a csönd keresztek, Mert sebzetten jobban szerettek. Üdvös remények Csillagfénybe vágyón, Holnapba hullnak vádlón. Szél zúg a magyar

Teljes bejegyzés »

Kicsinek gondoltalak…

Hanna egy tüneményes kislány volt, aki a Király utcai általános iskola második osztályába járt. Vörös göndör fürtjei, tengerkék szemei és kis mosolygó gödröcskéi az arcán

Teljes bejegyzés »