Húsvét hétfőn tojásvadászatot rendeztek Traktorfalván. Trakamaka a kis piros traktor anyukája az interneten nézte meg, hogy mely városrészeken vannak elrejtve tojások.
- Trakamaka! Hosszú lesz az út. Biztos, hogy szeretnél jönni? – kérdezte az anyukája.
- Nem baj. Mikor indulunk a csoporttal? – érdeklődött Trakamaka. Ugyanis az óvodánál gyülekeztek az érdeklődők a tojásvadászatra.
- Lia néni azt mondta, hogy fél 2-kor indultok az óvoda elől. – válaszolt az anyukája.
- Addig meg tudok ebédelni, ugye Anya? – kérdezte Trakamaka.
- Majd egy kicsit hamarabb kezditek az ebédet. – felelte az anyukája. Kérdezd meg Kalát, hogy szeretne-e ő is menni!
- Jó! – indult Trakamaka a kistestvére szobájába. Kala, te szeretnél jönni a húsvéti tojásvadászatra? A csoporttal megyünk.
- Igen! Szeretnék tojásokra vadászni! – kiáltott Kala. Kéki is jön?
- Nem tudom. – tűnődött Trakamaka.
- Remélem jön, mert azt mondta a múlt héten, hogy szeretne velem tojásokat keresni. – közölte Kala.
- Biztos jön! – bíztatta testvérét Trakamaka.
Később csengetést hallottak. Kéki, a kék színű kistraktor és az anyukája voltak azok.
- Sziasztok! Hoztunk Kalának egy tojásgyűjtő kosarat, mert Kéki szerette volta, ha ugyanolyan lenne mindkettőjüké. Trakamakáról sem feledkeztünk meg! Neki hoztunk egy húsvéti meséskönyvet. – mondta vidáman Kéki anyukája.
- Köszönjük szépen! A gyerekek már nagyon izgatottak! – mondta Trakamaka és Kala anyukája is.
- Kala tényleg jön? – kérdezte boldogan Kéki, ugyanis néhány napja még beteg volt kis barátja.
- Mind a ketten megyünk! – kiáltotta Kala.
- Jól van, akkor mi most megyünk. Viszlát! – búcsúzott Kéki anyukája.
- Sziasztok! Az oviban találkozunk! – köszöntek a többiek.
- Gyerekek! Lassan itt az idő ebédelni! – hívta gyerekeit az édesanya.
- Mi az ebéd? – érdeklődött Trakamaka.
- Borsóleves és krumplipüré fasírttal. – jött a válasz. A kis traktorok megebédeltek és elkezdtek készülődni.
- Anya, honnan fog indulni a tojáskeresés? – érdeklődött Kala.
- Az oviból indul. – válaszolt türelmesen az anyukája.
Miután elkészültek, útnak is indultak. Nem volt ott az egész csoport, csak tíz gyerek. Mindenki nagyon várta az indulást.
- Óvónéni, mikor indulunk? – türelmetlenkedett Tibi.
- Tíz perc múlva. Még nincs fél kettő. – válaszolt az óvónéni. Meg kell várni, amíg mindenki megérkezik.
- Még hányan fognak érkezni? – kérdezte Narancsi.
- Aztán indulás! – jelentette ki Lia néni.
Később megérkezett Markos, Lilamila, Boldi, Karcsi, Zöldi és Larenáj a csoport többi tagja.
- Úgy látom, még van két percünk. Addig álljunk be kettes sorba. – kérte a gyerekeket az óvónéni.
A csoport pontban fél kettőkor elindult a város főtere felé. Volt ott még három másik csoport is. Ők azonban más útvonalon fognak menni. A Jármű csoport kis csapata egészen ki fog menni a városból, ahonnan busszal fognak visszajönni.
- Gyertek gyerekek! Ideje indulni! – szólt Lia néni.
- Óvónéni, csak a mi csoportunk megy ki a városból? – érdeklődött Trakamaka.
- Még a háromnegyed 3-kor érkező csoport fog ugyanarra menni. – közölte Lia néni.
Egy kis séta után a csoport elérkezett az első állomáshoz. Itt 48 tojás van elrejtve. Mindenkinek 3-at kell megtalálni.
- Hol keressük a tojásokat? – kérdezte tanácstalanul Kala.
- Először nézzük meg annál a fánál! – javasolta Trakamaka.
- Jó! Én már látok is egyet! Gyorsan szedjük össze, mielőtt a többiek megtalálják! – kiáltott Kala.
- Ott van még egy! Egyből kettő! – tette hozzá izgatottan Trakamaka.
Tibi megelőzte Trakamakáékat, mert ő már mind a hármat megtalálta. Miután mindenki megtalálta a tojásokat, elindultak a következő állomásra.
- Óvónéni! Hány állomás van? – kérdezte Zoli.
- Összesen három, tehát még hátra van kettő. – tudatta az óvónéni a gyerekekkel.
A második állomáson már sokkal jobban el voltak rejtve a tojások.
- Itt nehéz lesz hármat találni! – állapította meg Narancsi.
- Én most Kéki párja leszek! – lépett oda barátjához Kala.
- Jó! Akkor én pedig Narancsival megyek. – mondta erre Trakamaka.
- Gyere, Kéki! Találtál már tojást? – szólt Kala.
- Még nem! Szerencse, hogy segítesz nekem! Először nézzük meg ott, az épület mögött! – kiáltotta Kéki.
- Narancsi, te látsz valahol tojást? – szomorkodott Trakamaka, mert itt még egyet sem talált.
- Láttam, de Kaláék összeszedték, gyorsabbak voltak nálunk! – válaszolt Narancsi.
- Akkor keressünk tovább máshol! – szólt bíztatóan barátjához a kis piros traktor.
A fiúk elől keresgéltek, a lányok inkább hátul. A csoport kis idő múlva végül elindult a következő, egyben utolsó állomásra.
- Hűha! Itt még nehezebb lesz. Óriási a fű és egy fa sincs sehol! – állapította meg Linda.
- Az a jó, ha nehéz! Akkor több időt tölthetünk itt és gyönyörködhetünk a természetben tojásvadászt közben. – tette hozzá Trakamaka.
- Ez igaz. – helyeselte Linda.
- Jól van gyerekek! Most nem párban, hanem négy fős csapatokban keresgéljetek! A keresési határnál látni fogjátok a jelzést! – szólt a gyerekekhez Lia néni.
- Ott van egy! – ugrott fel Kala. Gyorsan szedjük fel!
- De szépen ki van díszítve! – csodálkozott Narancsi a szép hímestojás láttán.
- Ez kié lesz? – mutatott egy másikra Trakamaka.
- Legyen a Narancsié! – válaszolt kedvesen Kala.
- Köszi! – Narancsi nagyon örült neki.
A gyerekek alig tudták megtalálni a magas fűben a tojásokat. Egyelőre még csak Trakamaka csapata járt sikerrel.
- Én tavaly már voltam itt tojásvadászaton és a határnál volt elrejtve a legtöbb. – szólt közbe Kéki.
- Nézzük akkor meg ott! – javasolta Trakamaka.
- Hűha! Itt van egy, kettő, három, négy…..tizenkettő! – kiáltott boldogan Narancsi.
- Szedjünk össze annyit, hogy mindenkinek legyen három! – okoskodott Kala.
Végül a többieknek is sikerült három tojást találni. A csoport pedig elindult vissza a városba.
Az óvónéni fagyizással lepte meg a gyerekeket a nap végén, mivel még mindig meleg volt. A csoport egy közeli fagyizóba indult és a fagyizás után együtt visszamentek az oviba, ahol már a szülők várták őket.
- Na, milyen volt? – érdeklődött Trakamaka és Kala anyukája.
- Nagyon jó volt! Összesen 18 tojást találtunk! – ujjongott mindkét gyerek.
- Képzeld, az utolsó állomáson volt a legnehezebb, az elsőnél pedig a legkönnyebb a keresés! – mesélte Kala.
- Biztos jó móka volt! – helyeselt az édesanyjuk.
Ezen a napon a gyerekek kirándultak, sokat játszottak a szabadban együtt. Mindenki nagyon jól érezte magát és vidáman meséltek otthon az élményeikről.
Author: Fekete Viktória
Fekete Viktóriának hívnak, 12 éves vagyok, Bökönyben élek. Először 8 éves koromban kezdtem el írni egy kis traktorról, Trakamakáról és barátairól szóló meséket, a kistestvéremnek. A történetet folytattam és már rengeteg mese összegyűlt. Szeretem a könyveket, szabadidőmben sokat olvasok. Nemrég kezdtem el írni történeteket a kutyáimról. Szeretek kedves és vicces történeteket írni, amelyek elsősorban gyerekeknek szólnak, de remélem, hogy minden korosztály számára szórakoztató lehet. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, hogy ennek a közösségnek tagja lehetek és megoszthatom írásaimat.