Ez a vidám történet Trakamakáról a kis piros traktorról és barátairól szól, akik egy csoportba járnak a traktorerdei óvoda Jármű csoportjába. Trakamaka hat éves, Kala a kis húga pedig öt éves.
Egy szép június napon, a nyári szünet előtt egy nappal a Jármű csoport a másnapi kirándulásról beszélgetett.
- Hova fogunk menni? – kérdezte Trakamaka, a kis piros traktor.
- Traktorerdőre. Megnézünk néhány nevezetességet. – válaszolt az óvónéni.
- Mit kell majd hoznunk magunkkal? – kérdezte Narancsi.
- A legfontosabb az étel és az innivaló. De hozhattok még fényképezőgépet vagy valami elfoglaltságot az útra. – tudatta az óvónéni.
- Már alig várom a holnapot! – kiáltott Kala, Trakamaka kistestvére. – Mivel fogunk menni?
- Busszal, de lehet, hogy vonattal! – válaszolt örömmel teli hanggal az óvónéni.
- Remélem, busszal megyünk! Nem annyira szeretek vonatozni! – szólt Sárgi.
- Azzal fogunk utazni, amin mindenki jól érzi magát! – jelentette ki az óvónéni. Jól van, mehettek vissza játszani!
- Ti várjátok a kirándulást? – kérdezte csoporttársait Trakamaka.
- Én nagyon várom! – felelte izgatottan Boldi.
- Én is nagyon várom! – vágta rá Kala.
- Én is! Meg én is! – kiáltották a többiek.
Másnap reggel Trakamaka és Kala már fél 6-kor elkezdtek pakolni a hátizsákjukba.
- Gyerekek! Nincs ehhez még túl korán? – kérdezte álmosan az anyukájuk.
- Nincs, mert a buszon szeretnénk egymás mellett ülni és ezért kell korán készülődni, hogy hamar helyet tudjunk foglalni. – magyarázta Trakamaka.
- Mindig tele van a busz, mert amikor kirándulunk több csoport is jön. – tette hozzá Kala.
Végül negyed 9-kor elindultak az oviba. A busz már az utcán állt, de még be kellett menni a csoportszobába, addig amíg mindenki megérkezik. Amikor Tibi, az utolsó kis traktor is megérkezett, a Jármű csoport felszállhatott a buszra. Pirike, Tibi tertvére is velük ment, mert ezen a héten már nem ment iskolába. Minden gyerek a legjobb barátja mellé ülhetett. Hátul hatan is elfértek, oda Trakamaka, Kala, Narancsi, Kéki, Tibi és Pirike ült. Amikor a Jármű csoport felszállt, az Utca csoport következett. Rajtuk kívül még a Napraforgó csoport és a Város csoport ment kirándulni. A busz még 10 percig állt, aztán elindult Pixó irányába.
- Figyeljetek gyerekek! Először Pixón át kell mennünk, mert csak abból a városból tudunk a Traktor-Bácshatár megyébe jutni. Onnan már nem lesz több település. – mondta a buszsofőr és bekapcsolta a rádiót. A rádióban vidám, gyerekeknek való zene szólt, egész úton.
- Te mit hoztál enni, Traki? – kérdezte barátját Tibi.
- Én hoztam négy szendvicset, két csomag ropit, egy kis napraforgómagot, ishlert, nérót és egy kis cukorkát. – válaszolt Trakamaka.
- Hű! Jó sok minden! És inni mit hoztál? – kérdezte ismét.
- Inni hoztam vizet és üdítőt! – mondta Trakamaka. -És te mit hoztál?
- Enni hoztam májkrémes kenyeret, linzert, kekszet és drazsét. Inni vizet hoztam. – válaszolta Tibi.
Az út egy óra hosszáig tartott, a gyerekeknek nagyon tetszett.
- Gyertek, elmegyünk a virágoskertekbe! – hívta a gyerekeket az óvónéni. Az egyik virágoskertnél egy másik traktor várta őket.
- Sziasztok! A nevem Kitti. Én a traktorerdei oviba járok. – szólt a kis traktor.
- Szia Kitti! – köszönt Kala. – Miért vagy itt?
- Azért, mert a szüleim megkértek rá, hogy én legyek az idegenvezetőtök! – válaszolt vidáman Kitti. – Gyertek!
A csoport követte az új ismerőst a sok szép virág közé.
- Ez itt egy kamilla. Arra több is van belőle! A nagyobb bokrok kurduszok, járműországi őshonos virág, Traktorerdő címerén is szerepel. Ezt pedig itt úgy hívják, bodza. Gyertek arra! Ezt itt úgy hívom, hogy tulipánösvény. Rengeteg féle tulipán nő itt. Az ösvény végén pedig nárciszokat láthattok. – magyarázta Kitti.
- Ez milyen virág? – érdeklődött Trakamaka.
- Ez györgyike. Itt végig ezek vannak. – mutatta Kitti.
- És ez milyen? – szólt közbe Kala is.
- Ez itt gyöngyvirág. – válaszolta a kis idegenvezető. Abból arra több is van. Gyertek arra! Ott véget is ér a virágtúránk.
- Ó, ne! Már megyünk is vissza? – kérdezte szomorúan Narancsi.
- A busszal bemegyünk a belvárosba ebédelni. – válaszolt az óvónéni. Aztán megyünk a parkba és megnézünk egy szabadtéri előadást.
- Rendben! – kiáltották a gyerekek.
- Viszlát Kitti! – búcsúztak a gyerekek.
- Sziasztok! Legközelebb találkozunk! – köszönt el Kitti is.
A csoport a Mainai Étterembe ment. Az Traktorerdő legjobb étterme. A gyerekek természetesen gyerek menüt kértek, a felnőttek pedig napi menüt. Ebéd után fagyiztak is, majd elmentek a parkba, ahol megnéztek egy fél órás előadást. Az előadás végén még cukorkát is kaptak.
- Gyerekek, most szabadjáték következik! Lehet csipegetni és inni. Játszani csak a közelünkben szabad! – szólt az óvónéni.
- Mit játszunk? – kérdezte Markos, a kis markolós traktor.
- Fogócskázzunk! – kiáltott Pirike.
- Jó én leszek a fogó! – szólt Trakamaka.
Az egész csoport Narancsi „csapatában” játszott. Mindenki evett egy kis rágcsálnivalót is.
- Gyertek, gyerekek! Veszünk hűtőmágnest! – hívta őket az óvónéni.
A csoport egy nagyon szép hűtőmágnest választott az oviba, a gyerekeknek is hasonlót vettek. A vásárlás után felszálltak a buszra és elindultak haza Traktorfalvára. Az egész csoport szerint ez volt a legjobb kirándulás!
Author: Fekete Viktória
Fekete Viktóriának hívnak, 12 éves vagyok, Bökönyben élek. Először 8 éves koromban kezdtem el írni egy kis traktorról, Trakamakáról és barátairól szóló meséket, a kistestvéremnek. A történetet folytattam és már rengeteg mese összegyűlt. Szeretem a könyveket, szabadidőmben sokat olvasok. Nemrég kezdtem el írni történeteket a kutyáimról. Szeretek kedves és vicces történeteket írni, amelyek elsősorban gyerekeknek szólnak, de remélem, hogy minden korosztály számára szórakoztató lehet. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, hogy ennek a közösségnek tagja lehetek és megoszthatom írásaimat.