Judithnak
anyád jól ismerhetett.
tudott valamit, amikor figyelmeztetett.
két dologtól tiltott Angliában:
ne légy asszony, lányom,
és ne drogozz, ott, Angliában!
de vajon mit láthatott előre
ezzel valójában?
mit kell majd elkerülnöd ott,
abban az Angliában, Londonban,
abban a meseszépnek gondolt világban?
igen. akkor a tiltás még
nem mondott semmit.
nem tudtuk, mi az a drog,
és hogy jön ez ide,
és mit is jelent ez a dolgok hálójában?
miért is lennél hirtelen,
hogy is lehetnél,
kitől is lehetnél hirtelen
asszonnyá abban a világban,
ott, kint, a nagyvilágban?
aztán hazajöttél, s találkoztunk
kicsi, szerelmes szobádban,
és némán elmesélted ott,
hogy asszonnyá lettél Londonban.
ott, a kéjek városában.
de éreztem, titkolsz valamit.
rám nézve bódultan merengsz,
s tétován bolyongsz a világban.
a két tiltásból egy elesett,
de a másikkal mi lett?
egyszerre a kettő annyi,
mint egyszerre egy meg egy?
ez lenne a válasz? ily egyszerű lenne?
Jutka, mondd, mi történt egyszer csak,
hirtelen, csak úgy, ott, Londonban?
abban a vágyott Angliában?
mi lehet az a régi-régi nagy titok?
mit rejtegetsz magadban?
mi történt akkor ott veled
abban a londoni szobában?
Londonban, a vásott Angliában?
Jutka, mondd, mi történt akkor ott
a droggal és azzal a mással?
mondd, mi történt akkor ott
abban a vágyott és züllött Londonban,
abban a sötét és bűnös szobában?
Jutka, mondd, mi történt akkor ott, Angliában?
2023.10.20. (67 évesen)
publikálva: „Szerelmemnek Bálint-Napra”, antológia, Irodalmi Rádió, 2024.02. hó, (3. helyezés)
az illusztrációt a HI (Human Intelligence: Emberi intelligencia ) hozta létre!
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „Londonban” című költemény lírai ereje elsősorban a kimondatlan és a sejtetett tartományában bontakozik ki. A vers belső feszültségét a kérdések sorozata adja: a megszólító hang újra és újra visszatér a múlt egy homályos, erkölcsileg terhelt eseményéhez, amelynek teljes igazsága sosem tárul fel, s éppen ettől válik a szöveg atmoszférája különösen sűrűvé és vibrálóvá.
A líraiság egyik legmarkánsabb eleme a refrénszerű ismétlés: „ott, Londonban” nem pusztán helymegjelölés, hanem fokozatosan szimbolikus térré emelkedik. London itt nem földrajzi pont, hanem a vágy, a bűn, a felnőtté válás és a titok metaforikus színtere. A város egyszerre jelenik meg meseszép és züllött, vágyott és sötét térként, amely a lélek belső kettősségét is visszhangozza.
A szemantikai nyelvezet letisztult, hétköznapi szavakból épül, mégis rendkívül erős emocionális telítettséget hordoz. Az ismétlődő kérdő mondatok retorikája a nyugtalanság, a féltékenység és az emlékezés kínzó körforgását idézi. A beszélő hangja zaklatottan hullámzik: a nosztalgikus intimitástól a gyanakvó, szinte vádló tónusig jut el.
A vers egyik legerősebb képi motívuma az „asszonnyá lettél” fordulat, amely nem pusztán testi vagy élettapasztalati változást jelöl, hanem egy elveszett ártatlanság szimbólumává válik. Az erotikus vonalvezetés itt nem nyílt, hanem finoman sejtetett, éppen ezért sokkal érzékibb: a hallgatás, a „némán elmesélted” gesztusa erősebb, mint bármely explicit megfogalmazás.
Hangzásvilágában a szöveg szinte balladaszerű: az ismétlések, a visszakanyarodó motívumok, a kérdésritmus zenei lüktetést teremtenek. A rövid sorok és a szellős tipográfia vizuálisan is a töredezett emlékezés és a belső zaklatottság ritmusát követik. A sorok közötti levegősség a kimondhatatlanság súlyát növeli.
Morális síkon a vers az emberi kapcsolatok rejtett töréseit, a múltból visszhangzó titkok erejét mutatja meg. Nem ítélkezik, inkább fájdalmasan körbejárja a kérdést: mit tesz velünk egy régmúltbéli élmény, amelynek árnyéka a jelenre még ma is rávetül.
Összességében a költemény különös ereje a sejtetésben, a metaforikus képiség visszafogott erotikájában és a hangulati hullámzás finom megrajzolásában rejlik. Érzelmi motívumai egyediek, mert nem a történés, hanem a történés utórezgése válik a vers valódi tárgyává – és ebben a rezgésben a hiány, a vágy és a bűntudat egyszerre szólal meg.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...