Pali bácsi

Az orvosokkal való kapcsolatom felhőtlennek indult. Első orvos emlékem, gyermekkorom szeretett kis falujának körorvosához fűződik. Pirospozsgás arcú, alacsony, szikár, fekete hajú és fekete szemű, bajszos és jóképember volt, s azt hiszem, legszebb férfikorát élte akkoriban. Ezüstkeretes olvasószemüvege mindig az orrán csücsült, s csillogó, örökké vidám tekintete, mókásan kukucskált ki az üveg fölött. Egy éppen valami rosszban sántikáló, vidám kis manó benyomását keltette.

Pali bácsit mindenki imádta. Ha bárki bajban volt a körzetében (azt hiszem, 5-6 falu tartozott hozzá), a legvadabb időkben, térdig sárban a falvak kátyús földútjain, vagy méteres hóban is fölpattant viharvert motorkerékpárjára s gyakran alsóig átázva, vagy átfagyva, de mindig megérkezett a rászorulóhoz. Arca olykor kékre fagyott a jeges szélben, kis bajuszkája jégcsapok sorává változott, de szemében a kisördög akkor is ott csillogott, s panasz szót soha nem hallott tőle senki.

Mi gyerekek, különösen szerettük. A szigorú Blanka nénivel való házasságukból nem született saját gyermekük, s Pali bácsi, mintha a körzete összes gyerekét a sajátjának tekintette volna. Ha beteg gyerekhez hívták, a vizsgálat rendre mulatsággá változott, mert mindig tudott valami bajt feledtető játékot. Néha a beteg vizsgálta őt a hallgatóval, miközben ő odaadóan krákogott-köhécselt, mímelte, hogy lázas és levert, s közben senki nem vette észre, amint aggódva számolta kis betegének pulzusát. Ha a kölyöknek jó volt a közérzete, biztosan nem úszott meg egy-két csippentést a pofikáján, néhány barackot a feje búbján, vagy sikongó nevetésbe, hancúrozásba fúló csiklandozást.

Egyszóval, Pali bácsi puszta megjelenése egyenlő volt a fél gyógyulással. Mert az orvosi tudományokon kívül, Pali bácsi még két nagyon fontos dolgot tudott: szerette az embereket és szerette az életet. S életszeretetéből nagy dózisokat volt képes a betegeibe oltani.

Akkoriban egy körorvos (ma háziorvosnak hívják) szinte mindent tudott a betegségekről és a családokról egyaránt. A fejfájásoktól a szülésekig és a kisebb sebészeti beavatkozásokig mindenfélét orvosolt, s csak ritkán, súlyosabb műtétek, nagy technikai felszereltséget kívánó beavatkozások miatt küldte kórházba a betegeit. Mert azt is tudta, hogy a legtöbb beteg fél az idegen környezetben a családjától távol, s a félelem nem segíti a gyógyulást. Tudta, hogy a nátha gyógyításához nem kell semmiféle pirula, csak ágymeleg, sok-sok tea (gyakran megmondta, hogy zsálya, kakukkfű, hársfa vagy kamillatea legyen), könnyű koszt és valaki, aki szeretettel veszi körül a szegény tüsszögőt. Soha nem mondott olyasmit a nehéz mezőgazdálkodást és állattartás folytató Józsi bácsiknak és Miska bácsiknak, hogy nem kéne lenyelni reggel azt a kupica szilvóriumot mert egészségtelen, s eszébe sem jutott a napestig dolgozó Mariska vagy Trézsi néniknek azt tanácsolni, hogy folytassanak kímélő életmódot.

Pali bácsi, azt hiszem, mindent tudott már, amit csak az élet színéről és fonákjáról tudni lehet, s annyi angyali humorral, annyi szeretetteljes csipkelődéssel simított el kínos helyzeteket is, hogy még a legrosszabb természetű páciensei sem tudtak haragudni rá.

Egyszer, falusi családom egyik tagjához, Juliskához kellett orvost hívni, mert igen rosszul volt, görcsöket és nagy fájdalmat érzett a gyomrában. Jött is Pali bácsi mindjárt, mondta, hogy deréktól lefelé vetkőzzön le a Juliska, és egyéb lehetőség híján, feküdjön föl a hosszú ebédlő asztalra, hogy megvizsgálhassa. Gondterhelten, hosszan nyomogatta, tapogatta Juliska hasát, s végül csak annyit mondott: Ühüm. Kérte őt, hogy húzza föl a térdeit, és engedje, hogy ő a bokájánál fogva tornásztassa a lábait. A művelethez könyékig tűrte az inge ujját, és megkezdte a terápiát: a térdeket a has felé nyomta, majd visszahúzta, ő maga derékban előrehajolt, miközben ritmikusan ismételgette a mozdulatot. Talán a harmadik „nyomásnál” történt, hogy szemérmetlen és harsány ropogással, gonosz gázok törtek elő Juliska hasából, egyenesen az éppen előre hajló Pali bácsi arca közepébe! Juliska lángba borulva összegömbölyödött az asztalon, azt se tudta, hová legyen szégyenében! Pali bácsi ekkor hatalmas kacagással fölegyenesedett, fölkapta Juliskát az asztalról, s úgy megölelgette, összecsókolta, hogy a csontja is ropogott belé, s a nevetéstől könnyes szemmel mondta: Na ugye, mondtam, hogy meggyógyítalak!

Erre már Juliska is elnevette magát, s úgy igaz, a fájdalom rögvest elmúlt a gyomrából. S végül Pali bácsi is jól járt, mert össze-vissza csókolhatta Juliskát, aki igen szép és gusztusos fehérnép, s ez volt Pali bácsi egyetlen gyöngéje. Képtelen volt a szép menyecskéknek ellenállni, s igaz, ami igaz, olykor-olykor nem is kívánták, hogy ellenálljon, sőt. Ahogy Blanka néni szokta volt mondani: „Ez egy mocskos vén kujon!”

Pali bácsi, ez a drága bohóc, ma már egy boldogabb rendelőben nevetteti könnyesre pácienseit. Nem lennék meglepve, ha egy mennyei átvilágítás folytán kiderülne, hogy hajdani körzetében egyesek ereiben az ő vére csörgedezik, anélkül, hogy tudnának róla. S akkor, ezek bizonyára a többinél boldogabb körzetek.

 

Nádasi Katalin
Author: Nádasi Katalin

Nádasi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Későn kezdtem írni. Oktató- és kutatófilm műfajban, bő két évtizednyi szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett film gyártásvezetői, majd stúdióvezetői munka után, az élet úgy hozta, hogy egyik szülőnk betegsége miatt a következő két évtizedet otthoni betegápolással töltöttem. Bevallom, voltak kétségeim, hogy egy ilyen pörgős és változatos, mondhatnám rumlis tevékenység után, bírom-e majd ezt az otthoni bezártságban zajló munkát. Életem egyik legérdekesebb tapasztalata, hogy ebben a létformában, melytől sokan falkórságot kapnak, számomra kinyílt a világ. Hónapokkal az átállás után érzékeltem, hogy amíg a szakmámban dolgoztam, teljes agykapacitásomat kitöltötte a sok érdekes feladat, majd otthon a családért végzett másfajta feladatrengeteg. A család számomra mindig is a legfontosabb értéket képviselte, de ez alatt a beteg mellett töltött, több mint másfél évtized alatt ébredtem rá, hogy a családi feladatok nagy része fizikai elfoglaltság, melyek közben az ember agya remekül tud szellemi munkát végezni, sokkal jobban, mint a munkahelyi tevékenység idején, amikor az utolsó másodpercem is programozva volt. Boldog meglepetéssel vettem észre, hogy mennyi minden érdekel, hogy véleményem van a világ dolgairól, és hogy szívesen gondolom végig az élet különös eseményeit. Korábban egyszerűen el sem jutottam idáig, mert soha semmire nem volt elegendő időm. S ez még csak a kérdés...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »