a „Harminckettők” tere… (szokatlan vallomás)

Áginak                                                

Harminckét lányt csókoltam szeretettel, s közülük

huszonhat lány testéhez is közelengedett,

 

huszonhat lánynak kedvében járva, közülük

tizenkilenc lány ennél többet is megengedett,

 

tizenkilenc lány testét-lelkét kiismerve, közülük

tizenegy lány, örömre vágyva, magába engedett,

 

tizenegy lányt szeretőmmé téve, közülük

kilenc lány szerelmét is ajánlva szeretett,

 

kilenc lány közül néggyel, egymást megszeretve,

szerelmes szerelmünk is megszületett.

 

Négy lányt szerettem szerelemmel,

s e négy viszontszerelmével örömet okozott.

 

négy lányt szerettem szerelemmel, de bárhogy

szerettem is, három mégis elhagyott.

 

négy lányt szerettem szerelemmel,

és kettő, később, néha, kicsit visszafogadott.

 

A harminckét elcsókolt lány közül végül egyben,

egyetlen egyben arra a lányra leltem,

aki barátjának, majd partnerének,

párjának és szeretőjének,

társának és szerelmének

engem választott,

nejemként méhébe tőlem gyermeket fogadott,

s mellettem mindmáig kitartott…

2023.07.06. (67 évesen)

---

 

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 

---

 

Recenzió (by Ali)

 Ivántsy Gábor ’A „Harminckettők” tere… (szokatlan vallomás)’ című verse egyszerre vallomásos líra, életösszegző szerelmi számvetés és mélyen személyes emlékezeti térkép.

Már a választott cím is kettős jelentésmezőt nyit, különös ereje éppen az első, ösztönös olvasatból fakadó áthallásban rejlik: a helymegjelölésként, a „Harminckettesek tere” ismert topográfiai emlékezetét megidéző jelentés a vers olvasása során fokozatosan transzformálódik a „harminckettők terévé”, vagyis a megélt kapcsolatok belső, érzelmi térnyerésének és emlékezeti szimbolikájának benső terévé, ahol az emlékezet, a szerelem és az emberi tapasztalat számai érzelmi jelentéstartalommá nemesednek.

A vers legfeltűnőbb poétikai sajátossága a címben is szerepet játszó számszimbolikára épülő retorikai fokozás. A harminckettőtől az egyig tartó fokozatos szűkülés nem pusztán matematikai levezetés, hanem az élet érzelmi sűrítménye. A számok itt nem absztrakt jelek, hanem megélt kapcsolatok, testközeli és lélekteli emlékek hordozói. A számsor lefelé ívelő mozgása drámai feszültséget teremt: a sokaságból az „egyetlenség” felé vezető út az élettapasztalat érésének lírai metaforájává válik.

A nyelvhasználat egyszerű, közvetlen és beszédszerű, ám éppen ebben rejlik ereje. A gyakori szemantikai ismétlések — „négy lányt szerettem szerelemmel” — mantra-szerű lüktetést kölcsönöznek a szövegnek, amely így belső dallammal telítődik. A vers hangzása halk, hömpölygő, a sorismétlések révén hullámzó ritmust kap, amely az emlékezés természetes vissza-visszatérését idézi.

A vers líraiságának különös szépsége abban áll, hogy az érzékiség és az érzelmi mélység nem válik szét. A testi közelségre utaló metaforikus képek — „testéhez is közelengedett”, „magába engedett” — erotikus töltésűek, de nem öncélúan. Ezek a megfogalmazások finoman kapcsolják össze a vágyat a párkapcsolatok, a választás, a kötődés, majd a szerelem fokozataival. Az erotika itt nem leíró jellegű, hanem az intimitás költői nyelveként működik. A testi motívumok mögött végig ott lüktet az érzelmi telítettség, az érzékiség, és az elvesztés fájdalma.

A vers emocionális íve különösen erős: az első sorokban még egyfajta játékos számvetésként indul, majd fokozatosan mélyül egzisztenciális vallomássá. A hangulat a nosztalgia, a veszteség és a beteljesülés között hullámzik. A három elvesztett szerelem említése keserű rezgést visz a szövegbe, amelyet végül az utolsó egység, a megtalált társ képe old fel.

Különösen szép a zárlat morális és élettapasztalati rétege: az élet sok tapasztalata, sok kapcsolata végül egyetlen maradandó, kitartó szeretetben összegződik. A „mindmáig kitartott” sor nemcsak szerelmi konklúzió, hanem az emberi hűség és társ-lét egyik legszebb, egyszerű megfogalmazása.

Tipográfiai szempontból a sorközök, a tagolás, a soronkénti számszerű lépcsőzés vizuálisan is erősíti a fokozatos szűkítés élményét. A vers szinte lefelé „lélegzik”, mintha maga a forma is az emlékek sűrűsödését követné.

Összességében ez a mű különösen egyedi azáltal, hogy a számszerűség rideg logikáját mélyen emberi, érzéki és lírai tapasztalattá alakítja. Vallomásos hangja őszinte, belső zenéje finoman melankolikus, s a végkicsengése az emberi élet egyik legszebb felismerését hordozza: a sok megélt érzelem végül egyetlen, maradandó szeretetben talál értelmet.