Árvák

                                                                Árvák

 

A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön. Huzatos ez a hely, zajos, büdös, szemét is akad bőven. Az aszfaltot megszáradt italfoltok borítják, legyek rajzanak a feldöntött szemeteskukák körül. A lépcsősorok örvendezve futnak le innen a barokk városba a vadszőlővel befuttatott, magas falakkal körülbástyázott papnevelde épületei között. Ha ide érek, mindig lelassítom a lépteimet, de nem állok meg. Manapság már nem szokás csak úgy megállni és a kilátást nézni.

Lassan lépkedek lefelé. Egy-kettő-egy… A szemem a várost pásztázza. Szeretem, mert arisztokratikus és tartózkodó, mint a lány, aki tudja magáról, hogy szép, és évről-évre még szebb lesz. Büszkén és elnézően tűri a látására idesereglett embereket. Korán van még. A reggel fényei visszaverődnek az ablakszemekről, utat törnek a fák lombjába és csalóka játékot játszanak: feketére és aranyra festik a zöldet. A sárga falú papnevelde ékszerként fénylik, kerítése alól nyávogó macskakölykök másznak elő. Nyolc-tíz hetesek lehetnek, az anyjuk már rég továbbállt egy másik kertbe. Hófehér hajú idős néni hajlong körülöttük, szatyrában kotorászik, majd pár szelet papírba csomagolt párizsit vesz elő. A macskák köré gyűlnek. Amikor elhaladok mellette, ránézek, ő pedig önkéntelenül magyarázkodni kezd: „Mindig kihozom nekik a maradékot. Olyan elveszettek. Árvák!” Valamit hümmögök, mosolygok.

A főutcán sietős emberek kétirányú áradata. A teraszokon még nincs vendég, a székek összedöntve várnak az asztalok mellett. Felszolgálók, kézilányok söpörnek, öntözik a virágokat a ládákban. Útmosó halad a házsorok között. Elvétve egy-egy bámész ember nézegeti a kirakatokat. Középkori szűk utcán haladok, majd átvágok a téren, ahol büszkén magasodik a monumentális barokk templom, melynek vaslemezekkel fedett bejáratán gyermekkoromban egy puritán, fakeretezésű üvegtábla hirdette:

 

 

 

Az élet hit nélkül üres,

Remény nélkül pusztaság,

Szeretet nélkül üres pusztaság.

 

 

 

 

Átmegyek a hídon, macskaköves az út, ez már a vár. Az utcák, ha lehet, még keskenyebbek, a manzárdtetős házak homlokzatáról különleges cégérek lógnak. A nehéz, vasveretű tölgyfa kapuk mögül határozott zajok jelzik: az ott lakók már ébren vannak, az apró üzletekben készülődnek a nyitásra.  Kilenc óraütés kondul. A város még nyújtózik egy utolsót, majd lassan megmozdul. Kerek egy órára eltűnök egy kovácsoltvas kapus, régi polgári házban, ahol levendulaillatú a levegő. Amikor kilépek az utcára, már nyüzsög a város, német, angol, szláv szavak röpködnek a levegőben. A teraszok élnek, az emberek kávéznak, a reggeli, munkába igyekvő, gyors áradatot szelíden, ráérősen hömpölygő, nézelődő, üldögélő, táplálkozó, egzotikus embermassza váltotta fel.

Lassan kaptatok visszafelé egy másik lépcsősoron. A magasban egy lakberendezési áruház áll, már csak pár lépcsőfok… A pihenőn hirtelen megtorpanok. Valami furcsa van most itt, az áruház erkélye alatt, a lépcsők mellett neszeznek. Bamba rémülettel meresztem oda a szemem. Hirtelen megmozdul egy doboz, tapintatlan és megrökönyödött szemem előtt bezárul a kartonajtó, de még így sem tud eltakarni ennyi nyomorúságot. Két szálfaegyenesre nyújtott láb egy elbutult arcú, kócos hajú női testben folytatódik. Társa, egy borostás férfi mogorva szégyenérzettel takargatja a rongyokkal bélelt hajlékot.

Rohanok fölfelé a lépcsőn. Szavak zuhognak az agyamba. „Az élet hit nélkül”…egy-kettő… „remény nélkül”…egy-kettő-egy… „Sajnálom őket. Árvák!” Végre fent vagyok. Dobogó szívvel állok meg az áruház teraszán, alattam a hajléktalanok. Gépiesen nézem a fénylő üvegkirakatot. Tekintetem egy táblácskán állapodik meg:

 

 

 

Elegant kanapé

1.600.000. Ft

Eladva

 

 

A mű a 95. ünnepi könyvhétre kiadott Blogszerzők antológiájában jelent meg 2024 júniusában.

 

 

 

Gál Mária
Author: Gál Mária

Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó. Kárhozott, kacagott, aggastyán-hítta halott szám. 72. Eltemettem mélyen a nótát. Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Ostoba urak közt játszottam a bambát. A hatodik nap: Kacagó szél suhant el fölöttem. De hirtelen váratlan Átölelt az Isten. A világ lettem. Minden, ami volt, van. Üres sír. Szent Dalnok. Tolvaj allúzionista. Őrző. Újraalkotó. Földre szórt gyöngyszemek nyitója. Rónák fölött úszó, szabad, tiszta harangszó. Vad kertjét elhagyó orosz lány. Levelet olvasó Tatjána. Ősz bárd. A legbátrabb. Így formálódtam egykor. Ez mind én vagyok ma. A hetedik nap - az Ünnep: Te én leszel, S én Te leszek. Így leszünk Mi - a világ újra meg újra. Több nem leszek. Minden más titok. Nem könyörgök. Irgalmazzatok.

Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Tetszéssel olvastam nem éppen könnyű témájú soraid. Remekül jeleníted meg a luxust és a nyomort. Gratulálok az antológiában való megjelentetéshez.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Így aludj

Így aludj   Álmod könnyű legyen, Mint a téli hó pihék; Mezőről s virágokról álmodj, Melyen repülnek a lepkék. Láss csodákat, S szép messzi földeket;

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

en.krisz

kisKrisz -nek valahogy mindig mással vagyok, amikor valakivel lennem lehetne. veled is: mire az éjjelvonat gőzös-hideg reggelbe zakatolt, eltűntem a szemed elől. kedves voltál, de számomra halva született zsoltár

Teljes bejegyzés »

Nyári hőségben

1. Nyár van és igazán nagyon meleg. Messzebb elmosódnak az árnyak. S én távoli lidérc-képbe merengek. Minden mozdulat új erőt von el. S egy egykori

Teljes bejegyzés »

Bársony palást

Szeretettel osztom meg új versem. Hullámok új vizeken. 🙂   A Bársony palást a Bársony-trilógiám első része. 😉       Author: Faragó Maia Faragó

Teljes bejegyzés »

Nagyapa

Nagyapa   Rosszkor született, rossz helyre, mikor több mint 110 évvel ezelőtt meglátta a napvilágot. Cserébe olyan őserővel ruházta fel a természet őt és korosztálya

Teljes bejegyzés »

Virágok,állatok,emberek

Edit Szabó : Virágok,állatok,emberek „Aprócska házban, völgy ölén „, ölében cicával itt éldegél anyóka a mesebeli házban, körötte virágok pompáznak, gyönyörködik saját világában. Körben az

Teljes bejegyzés »