Anyák napja

Anyák napja közeledik, mit is írnék neki,
bármi is lenne az, jóságát ki nem fejezi.
Oly csekélyesek a szavak, míg a tett tudatos,
évtizedek kitartó munkája csodálatos.

Honnan volt az ereje, a hite és tartása,
hogy fért szívébe a szeretet ily áradása?
Habár naponta adta, az el nem fogyott soha,
mikor mennie kellett, lett az élet mostoha.

Szóljon helyettem egy szál virág, mely üde és szép,
olyan mint egy igaz vallomás, szeretetjelkép.
Kell az ölelés is, úgy ahogy ő ölelt mindig,
kitárt karjában nyugtom volt egészen a sírig.

Mennék, sőt szaladnék is, ha várhatna még engem,
megfürödnék, megtisztulnék a csillogó szemben.
Temetőbe megyek, igaz ott már nem vár senki,
elmúltak a szép évek, de megyek emlékezni.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „megfürödnék, megtisztulnék a csillogó szemben.” – Csodaszép! Egy anya csillogó szemében lehet csak igazán!

    Szeretettel: Zoé

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »