Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Még hallom a lépted álmaim mélyén, még látom a mosolyod pirkadatkor. Nem fogtam elégszer a kezed, Anyám, visszahoznám a múltat számtalanszor. Eltelnek a napok a
Egyedül lépek Nem bántok mást, nem bánt senki, csend ölel át, nem kell félni. Nincs, aki mellettem ébred, nincs titok, így baj se érhet. Nem
Gödrö Fertye befce, hujo pirinty Menve henceg, hiú kicsit Légte fesdeg, arta hébej Fénye beteg, arca rémes Tuptra guzno sepernye firten Fura muksó
Sziportya Biggyenő botorka szuttyogó mandrócska, fecser löcsögés. Plattyan fásin cuccano fotyelre. Repcsen a pityerke, grumlija retye Csicser a kalimpa, pintyő talipa. Vartyogó poetra, blablabla
Szabadon Lobogsz, lebbensz fel, fel az égre. Fáklya lettél, mely felperzsel végre. Kergetőzöl fecskeként a hajnali fénnyel. Holdként született törhetetlen vágyad. Csillagok közé
A fájdalom: alkoholista rokon, Csak én ismerem igazán Sajátomat, ki sajátos, Szerethető szeszkazán Toxicitás felső fokon Végigkísér s végig kísért, Árt nekem: ez világos,
