Az angyalok és múzsák találkozása
Tavaly nyáron, egy napsütéses délelőtt érkeztünk meg, hazánk ódon fürdővárosa, ékes szállodájának a virágokkal, fenyőkkel és tujafákkal tarkított parkolójába. Kis családommal perceken belül elfoglaltuk a számunkra biztosított első emeleti csodálatos háromágyas szobát, melynek ablaka a medencék felé nézett. A szálloda parkjának látványa mesebeli volt.
A forró napsütésben a pihenőhely egyik fürdőmedencéjében kerestünk menedéket, kihasználva a természet és a gőzölgő gyógyvíz varázslatosan nyugtató és ellazító hatásait.
A szikrázó nap már erejét veszítve nyugaton járt, mikor elérkezett a vacsora ideje. Elindultunk a földszinti étterem felé, melynek kitárt ajtaján halk zeneszó áradt felénk. Abban a pillanatban az ajtó bal oldalán egy középkorú férfi jelent meg, aki tolókocsiban egy tíz év körüli mozgássérült kislányt utaztatott. Az ajtó jobb oldalán mosolyogva egy idős házaspár várakozott. Jó estét kívánva mi középen megálltunk. A házaspár lépte át a küszöböt elsőként, majd őket követte a tolókocsiban ülő kisleány és gondoskodó társa. Mi utolsóként léptünk az étterembe. A vacsora közben kiderült, hogy a mozgássérült kislány az édesapjával nyaral, aki az édesanyját autóbaleset következtében veszítette el. Az üdítők elfogyasztásával voltunk elfoglalva, amikor az ajtóban megismert idős hölgy a tolókocsiban búslakodó kisleány mellé lépett, majd egy verset mondott el magyarul és angolul, mindannyiunk örömére. A válasz megható és őszinte volt, angyali hangokat hallhattunk mikor a kamasz leányka, Angelika is egy a szívekhez szóló verset dalba foglalva, angolul, majd magyarul adott elő, az őt vigasztaló hölgynek. A költemény az édesanyáknak mondott köszönetet. Az egész testem megremegett, majd felálltam és az ott újra felismert, létező égi erő lábaimat a kisleány kocsijához vezették.
Én csak annyit mondtam,- az édesanyád most is büszke reád. A frappáns válasz, melyet felém súgott, átölelte a lelkem. Az egyedi ékes hangján így szólt, – anyunak megígértem, hogy vigyázok apura és ezért egyszer majd egy végtelen világban találkozunk és boldogan élünk.
Az eseményeknek tanúja volt egy bájos pincérnő, aki nyomban csatlakozott az asztaltársaság mellé. A vacsorát szervírozó hölgy sok tréfás, mókás történetet mesélt, így hát mindenki hangosan kacagott. A vacsorákat követő csodálatos jelenetek még két estén át megismétlődtek, élénk és fordulatos meséket, novellákat és verseket mesterien előadva és megformázva. A három gyönyörű dáma könnyed varázslatos játéka bebizonyította a gyengéd, törékeny női nem egyedülálló szépségét és töretlenségét.
Mindent elsöprő volt az egymás iránti szeretetük és tiszteletük, mellyel megajándékozták a hallgatóságot, és az éjszakai pihenés előtti perceket. Napközben a medencékben és a napozóágyakon találkoztak a múzsák és az angyalok, valamint a kedves történetek mesélői.
A pihenés és szórakozás pillanatai, ott a felejthetetlen örökkévalóságot tükrözték.
Elérkezett a hazautazás napja. A parkolóból az angol rendszámú fekete Jaguár lassan gurult a kijárat felé a benne utazó idős házaspárral. Nyitott ablakaiban a két integető kéz jelezte és megőrizte az együtt töltött percek és órák örömteli pillanatait. Szeretett autónk a barna színű Lada Kalina türelmesen várt reánk a parkolóban, ezért mi hálánk jeléül csomagtartóját a poggyászainkkal töltöttük meg. A mellettünk állt piros Suzuki is elindult hazafelé, benne a felejthetetlen, vidám kamasz Angelikával és édesapjával. Két rövid dudálás volt a búcsú hangja.
Aznap otthon a vacsora után, a családi fészekben az elmúlt hosszú hétvége eseményeit elevenítettük fel. A megtapasztalt kellemes történéseket átélve elfogadjuk és tovább adjuk a következő megállapítást:
Mindegy, hogy ki honnan, mikor és mivel érkezik, mindegy merre megy, hova tart, kivel és miért, mert ha ő igaz ember, akkor szíve és elméje örökké őszinte szeretetet sugall és sugároz, csillogó szemeiben egy boldog lélek mindenkor felhőtlen együtt érzést és megértést tükröz. A kegyetlen valóságban, egy mostoha világban, beleképzelni magunkat mások helyzetébe és ott mosolyt varázsolni az elesettek arcára, az egy csodálatos tett és talán nem is olyan nehéz.
Cserepka István
Author: Cserepka István
Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei, kezdetben utazások humoros perceit, unokáim születéseinek meghitt pillanatait örökítették meg, majd megszülettek a hálaadó, a nőnapi, az anyák napi, a szerelmes, a tájleíró és a hazaszeretet sugárzó alkotások. Írásaim megjelentek a Polikróm folyóiratban, az Erdőkertesi naplóban és a Csomádi hírharangban. Erdőkertesen élek a családommal. Terveim, álmaim, műveimmel a ma generációját és az utókor emberét érzelmekben gazdag, hazaszerető, a múltat idéző, az édesanyákat, a nőket, a szülőket, a nagyszülőket tisztelő és a jövő felé tekintő alkotásokkal megajándékozni.
