Nulladik pillanat

Eszembe jutott az első randink,
Minek végén nem volt időnk másra,
Csak egy búcsú pillantásra,
Mert siettél az állomásra.

Épphogy elérted az utolsó vonatot,
Mi aznap még indulhatott.
Mindezt csak azért,
Mert karjaimban túlontúl elidőztél.

Így lettünk mi egyek
A nulladik pillanattól kezdve.
Folyton ránéztünk a csetre:
Én az ágyban, te a munkából hazaesve.
2024. 07. 08. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Igazságtalanság

  Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk.   A világ

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lebegés

Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka A Földön itt-ott pislákol még valahol egy kis szeretet; Éjszaka fénylik, mint valami holdkóros szentjánosbogárka. Szégyelli magát, pedig az emberiség szenvedett már

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Hatalom

Rózsa Iván: Hatalom Szeretem az államférfiakat, de a politikusokat nem. Szeretem az orvosokat, de a népesség-szabályozókat nem. Szeretem az újságírókat, de a bértollnokokat nem. Szeretem

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Korán…

Rózsa Iván: Korán… „A mosónők korán halnak.” Ahogy általában a költők is… A pékek és a kutyáikat sétáltatók viszont korán kelnek; míg a buliból jött

Teljes bejegyzés »