Olaszosan
Szinte mindig egy időben érkeztek a balettórára a feketehajú kislánnyal és édesanyjával. Az apród- frizurás ötéves kislány középkorú kísérőjével ugyanarra a hosszú padra ültek a fal mellett. Az órák végét épp csak megvárta a másik anyuka, az öltözőben már a kislány papája segített. Néhány alkalom után a nő észrevette, hogy az apuka, egy olaszos külsejű férfi le nem vette róla a szemét. Az órák után a férfi a kislányával a sarkon várta őket. Az asszony örült, hogy kocsival jöttek és nem együtt kellett a buszra várniuk. Egy alkalommal a férfi hozta kislányát az órára, az édesanya valamilyen oknál fogva a gyereket korábban elvitte. Asszonyunk kocsijánál az olaszos apuka már lazán a kocsi oldalának dőlve várakozott. Mennyire hasonlít a szép mamájára– mondta, miközben az asszony a kislányt a hátsó ülésre segítette. A férfi egy kézcsók kíséretében tudomására hozta, hogy találkozni szeretne vele. A nő megígérte, hogy találkoznak, ha megjegyzi a telefonszámát. Sietve elmondta a mobilszámát és egy „viszláttal” a volán mögül meglátta a rövidszárú vörös rózsát az ablaktörlő lapátja alatt. Nem vesztegeti az időt, mosolygott magában.
Este kilenc körül ismeretlen számot jelzett az asszony mobilja. A férfi megjegyezte a számát. Másnapra randevút beszéltek meg egy Duna-parti kávézóban. A férfi olaszos temperamentummal hamar a lényegre tért. Szeretné, ha közelebbről megismernék egymást. Zsigereiben érzi, hogy nagyon jó partnerek lennének. Kérte az asszonyt, hogy tegye magát szabaddá és találkozzanak az édesanyja lakásán másnap délelőtt. Biztosan lesz három háborítatlan szabad óránk, kacsintott. Mint kiderült, a válásuk óta a mamájánál lakik, aki a délelőttös műszakból kettő előtt soha nem ér haza. A férfi édesapja, akivel születése óta nem tartanak szoros kapcsolatot, Nápolyban él…
Az asszony elengedte a férfi kezét, mélyen a vágyakozó fekete szemekbe nézett és közölte, hogy soha nem „randevúzna” a mamája szobájában. Kényelmesebb programokkal, nagyvonalúbb „légyottra” vágyna, ha a vonzalom még kölcsönös is lenne. Majd újra megfogta a férfi kezét, és elmondta, hogy az óvodás kislány nem a gyermeke, hanem az unokája. Bár az ajánlat nagyon hízelgő és csábító, sajnálja, de nem találkozhatnak. Hiúság ide vagy oda, nem engedheti meg magának azt a csekély huszonöt év differenciát…
(R.K.)
Author: Rodé Klára
Mottóm: „A rohanó évekkel az életnek nincs vége… Csak ha elfogy a szó, elhal a zene, megtorpan a tánc, elapad a szeretet.” (R.K.) Az írás örömforrás és vallom, hogy nincs korhoz kötve. Magam is rátaláltam néhány éve, jóval túl az életem delén. Érlelte az idő, a végnélküli tapasztalás, az olvasóim, barátaim lelkes bíztatása. Mozgalmas életutam karrier építéssel, utazásokkal, szerelmekkel, gyermekeimmel, unokámmal, elveszített férjekkel kiapadhatatlan forrásnak bizonyultak. Valóságos történeteim néha szomorú, ironikus vagy humoros, pikáns mozaikjait az elmúlt hét évben novelláskötetekbe gyűjtöttem, (Életre keltek, A hatfejű sárkányfemina, Félárnyék, Az én kaleidoszkópom, Tenyérnyi történetek címekkel) szerzői kiadásban megjelentettem akárcsak az első regényemet, Az arcnélküli férfi-t is. Antológiák társszerzője voltam. A prózák mellett versekkel is próbálkozom. Közlésvágyam határtalan, életünk ellesett pillanatairól, tárgyakról másképpen, emlékeimről, töprengéseimről. Az írás az életem része lett. Örömmel osztom meg novelláimat, könyveimet az érdeklődő kedves Olvasókkal. Email címem: rode.klara@gmail.com