Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom…

A határainkon túl élő magyarság történetét, kultúráját kívántuk bemutatni a gyerekeknek, amikor 2016-ban negyedik alkalommal tanulmányi kirándulást szerveztünk Erdélybe. Most először történt, hogy ősszel vittük el iskolánk hetedikeseit a Tündérkertnek is nevezett Erdélybe. Nagyon jeles alkalomra utaztunk: közös műsort adtunk elő a gyergyószentmiklósi általános iskola diákjaival október hatodikán, a nemzeti gyásznapon, megemlékezve az 1948-49-es forradalom vértanúiról. Már tanévkezdéstől szorgalmasan készültek a tanulók: néhányan a műsort tanulták, mások Erdélyről földrajzáról, vizeiről, híres erdélyi származású magyar költőkről és írókról készítettek beszámolókat osztálytársaiknak. Még Hatvanról is készült egy videó szép felvételekkel az Örökségünk dalhoz. Ezt a dalt az ottani gyerekekkel közösen elénekeltük. Azért mentünk, hogy lélekben megerősítsük egymást. Íme néhány mozaikkép az eltöltött napokról.
– Mert nincsen határ ottan, ahol egy nyelvet beszélnek
És testvérnek hívják az embert, adjunk hálát az égnek – énekeltük az Örökségünk dalban.
Október másodikán éjjel már alig aludtunk. Lázasan készülődtünk az előttük álló izgalmakra. A város főterén már a kora reggeli órákban gyülekeztünk a buszra való felszállásra várva.
Annyi új ismeretet szerettünk volna tudatosítani tanulóinkban napról-napra! Hogy mindezt tevékenyen, örömmel tegyék, már első állomásunkon, Nagyváradon megalakítottuk versenyző csapatainkat. A csapatok naponta megkapták feladatlapjaikat, amelyeket kitöltve beadtak a nap végén. Játékos történelmi, irodalmi művészettörténeti kérdésekkel felhívtuk a figyelmüket, mit érdemes megjegyezni. Minden nap három látott helyiség nevét székely rovásírással kellett leírni a gyerekeknek.
Nagyváradon megnéztük a székesegyházban a Szent László-hermát és csatabárdot. A herma egy fej ereklyetartó. amely a király koponyájának egy darabját tartalmazza és a magyarság egyik legfontosabb történelmi ereklyéje. Szent László király Nagyváradon halt meg 1095-ben és 1192-ben avatták szentté. Felidéztük a Szent László király életének eseményeit, a hozzá kapcsolódó legendákat. Egyik legenda szerint a székesegyház őre körbesétált megnézni, hogy minden a helyén van-e. Ijedten látta, hogy Szent László hermája nincs a helyén. Aznap ellenséges csapatok támadták meg a magyarokat. Saját bevallásuk szerint megjelent előttük Szent László és csapata nagy fényességgel. Az ellenség hanyatt-homlok menekült. Másnapra már helyén volt a herma. Ennek emlékére a Szent László búcsúban körbehordozzák Szent László hermáját a bazilikától Szent László sírjáig. (Hasonlóan ünnepelnek Győrben is, ahol szintén található Szent László-herma).Nagy királyunk tiszteletére elénekeltük a magyar és székely himnuszt. Városi sétánk során megfigyeltük e gyönyörű városban a barokk, az eklektikus és a szecessziós stílus jegyeit a híres Kanonok-soron, a Fekete Sas palotán, a Városházán, és az Állami Színház épületén. Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila költők és Bethlen Gábor fejedelem szobrainál pedig egy-egy idézettel, verssel emlékeztünk rájuk. Nagyon emlékezetes volt az a szoborcsoport, ahol Ady Endre ült költő barátaival egy asztal körül. Volt egy szabad szék az asztalnál. Persze többen is kipróbálták, beleültek!
Tovább haladva a Király-hágó pihenőn megállva csodáltuk a szép tájat. Erdély kapujának is hívják ezt a helyet, mert kapcsolatot teremt a Partium és történelmi Erdély között. Utazás közben készítettünk úti naplót is, melybe naponta más diák jegyzetelt. Néhányan szorgalmasan dolgoztak, mert versenyt hirdettünk meg, melyet az utolsó napon értékeltünk. Estefelé már Kolozsvár főtéren sétáltunk. Megcsodáltuk a Szent Mihály székesegyházat, amely Erdély második legnagyobb temploma. Itt iktatták be Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelmeket. Előtte található Mátyás király jól ismert lovasszobra. Felelevenítettük a nagy királyunk életéről tanultakat. Jó volt látni, hogy a történelem könyv lapjai megelevenednek előttünk. Reményik Sándor erdélyi költő így írt híres királyunk szobrával szemben:
Regélj, regélj, te győzelmes szobor, hadd forrjon fel új tömlőkben az ezeréves bor,
Új erekben az ezeréves vér, Regélj, regélj!
Utunk Mátyás király szülőházához vezetett. E házban szállt meg Szilágy Erzsébet, Mátyás anyja, és 1443. február 23-án megszületett Hunyadi Mátyás. Innen szállásunkra , Magyarfenesre buszoztunk.
Második napunk új meglepetésekkel várt: a tordai sóbányába mentünk. A 17. századtól 1932-ig működő sóbánya nagy jelentőségű volt a Kárpát-medencében. Az 1990-es évek eleje óta látogatható. Nagyon érdekes volt meghallgatni a visszhangot. Egyik mélyedésben kiáltottunk egy mondatot, és rögtön visszhangzott. Jól el lehetett tölteni az időt a bányában. A gyerekek tekéztek, pingpongoztak, csónakáztak, biliárdoztak. Nagyon élvezték. Később egy kis időre megálltunk még Tordán megnézni az emléktáblát arról, hogy itt iktatták törvénybe 1568-ban a vallásszabadságot.
Délután már alig vártuk, hogy a Tordai-hasadékhoz érjünk! Hogyan is keletkezett? A legenda szerint egy alkalommal Szent László király elszakadt a seregétől, és amint e tájon lovagolt, kunok népes serege vette üldözőbe. A menekülő király Istenhez fohászkodott, és kérése meghallgatásra talált. Hirtelen a hegy kettérepedt közte és a pogány ellenség között, és a kunok mind a mélybe zuhantak.
Vadregényes errefelé a táj. Először a Tordai-hasadék 200 métert is meghaladó sziklafalai közt, a Hesdát-patak mentén gyalogolunk. Miután kiértünk a 3 kilométer hosszú szurdokból, felkapaszkodunk a bal oldali Szindi-gerincre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Tordai-hasadékra. Hamarosan utaztunk tovább. Esti sétánkon tanulmányoztuk a világörökség részét képező falucska, Torockó népi építészetét, a házak stílusát az utcán. Elsétáltunk a vízimalomhoz is. Végül a Böjte Csaba által alapított Kis Szent Teréz Gyerekotthon hányatott sorsú gyermeklakóival beszélgetünk, együtt énekeltünk népdalokat. Kis ajándékokat vittünk nekik, melyet nagy örvendezéssel fogadtak.
A Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalt énekeltük a magyarfenesi általános iskolában is. Utána a gyerekek fociztak, a tanárok pedig kávézás közben tapasztalatot cseréltek. Dél felé érkeztünk Segesvárra, amely szintén része a világörökségnek. A 178 fokú diáklépcsőn fellépegetve eljutottunk a Szent Miklós vártemplomhoz, megnéztük a 9 épen maradt foglalkozás nevekről elnevezett tornyot. A közeli Fehéregyházán nagy költőnk, az 1848-49-es szabadságharcban elhunyt Petőfi Sándor szobrához látogattunk, elmondtuk kedves versét: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. Szerelmemért feláldozom az életemet, a szabadságért feláldozom a szerelmemet.
Az itteni Petőfi-múzeumban képeket és videót néztünk Petőfi példamutató életéről és megkoszorúztuk a csatában elesett hősök emlékművét. Már azt hinné az ember, nem lehet fokozni ezt a sok magyarság-élményt. De igen, lehet! Délután rendhagyó módon tartottunk irodalomórát. Székelyudvarhely felé közeledve buszunkon adtunk elő egy Benedek Elek által gyűjtött mesét. Az író szobrát pedig a Benedek Elek Tanítóképző épülete előtt találtuk meg. A híres magyarok szobrait kiállító szoborparkban mindegyikükről felolvastunk egy rövid bemutatást. Kit láttunk itt? Wass Albert, a székely vándor író és költő, II. Rákóczi Ferenc, Báthory István, Bem apó, Csaba királyfi, Fráter György, Hunyadi János, Kós Károly, Nyírő József, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Szent László király. Egy tanuló elszavalta Wass Albert egy versét és osztálytársa megkoszorúzta a mellszobrát. Tovább sétálva megnéztük a Millenniumi Székely-emlékművet és a Vasszékely szobrát, amely világháborús emlékmű. Híres mondata: Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok!
Estére Szejkefürdőre értünk. Felsétálunk azon a nagyszerűen megalkotott székely-kapusoron, amely Orbán Balázs, a legnagyobb székely és néprajzkutató sírjához vezetett. Kicsit rendbe tettük a sírt és utaztunk Tolvajos-tetőre,ahol a 980 m magas nyeregben a 3 nagy kereszt állt egymás mellett 896, 1896 és 1567-es évszámokkal a honfoglalásra, Márton Áron születésére és a János Zsigmond seregén aratott győzelemre emlékeztetve bennünket. A legenda szerint 1567-ben a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni. A csata szombati napon volt. Míg a székely férfiak harcoltak, az asszonyok és gyerekek a templomban imádkoztak. A székelyek győzelmének emlékére tartják a csíksomlyói búcsút, amely több százezer embert vonz évente.
A templomban énekekkel köszöntöttük a Szűzanyát. A Szűzanya hármas koronát visel, mosolygó arcú. Karján a gyermek Jézus is koronát visel, egyik kezében rózsát tart, másikkal áldást oszt. A kegyszobrot arany színű és arany sugarak veszik körül. Búcsú idején hosszú sorokban állnak az emberek, hogy elé járuljanak, megérintik a lábát. Mi is így tettünk. A legenda szerint ha veszély közeledett, a Szűzanya arca elváltozott. Az itt történt csodákat dokumentumok őrzik. Egyszer egy székely férfinek nagyon beteg lett a felesége. Gyalog elment a Szűzanyához és hosszasan mesélte neki, mi a baj a feleségével. Annyira belefeledkezett az imádkozásba, hogy közben a templomot már bezárták. Ezért ott aludt a kegyszobor közelében. Reggel elindult haza. Mire hazaért, felesége meggyógyult. A templomból elsétálunk a nyeregbe, hogy megnézzük azt a helyet, ahol pünkösd szombatján olyan sok magyar összegyűlik. Csíksomlyó a székely összetartozás, a hit megtartó erejének szimbóluma. Itt dobog a magyarság szíve. Így szól az ősi székely himnusz 3. versszaka:
Vándorfecske hazatalált, édesanyja fészkére szállt.
Hazajöttét megáldotta Boldogságos Szűz Mária.
Madéfalvára utazva megemlékeztünk arról, hogy 1764. január 7-én, a vízkereszt utáni hajnalon, vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 200 embert (köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat) mészároltak le. A hatalmas kőoszlopot tetejére kitárt szárnyú turul madarat helyeztek. Egy táblán a SICVLICIDIVM szó olvasható, amelynek jelentése éppen 1764. Megkoszorúztuk az emlékművet, elénekeljük a himnuszokat. Negyedik napon megérkeztünk úticélunkhoz Gyergyószentmiklósra. Rövid bemutatkozás után déli 12 órakor közös emlékműsort adunk elő a Vaskertes Általános Iskola tanulóival az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után október 6-án Aradon kivégzett vértanúk tiszteletére, A magyar és székely himnusz után az Örökségünk dalt is elénekeltük. Ezt követően nagyon jó beszélgetés alakult ki az ottani hetedikes tanulókkal. A tanulók címet cseréltek, majd együtt elsétáltunk a városban található Petőfi-szoborhoz és megkoszorúztuk. Műsorunkat a helyi TV is közvetítette. Magyar Golgota volt a címe. Délután izgalmas, kanyarokkal teli buszos úton eljutottunk a közeli Gyilkos-tóhoz. Mélyen megérintett bennünket az itt élt Fazekas Eszter története, aki szerelméhez hű akart maradni és Istenhez kiáltott. Sikolyára a sziklák hatalmas záporral, mennydörgéssel megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent – a lányt is, a zsiványt is. Ez a tó legendája. A tótól indulva végigsétáltunk a Békás-szoros hatalmas, lenyűgöző sziklái között a Békás-patak mentén. Fenséges, felejthetetlen látvány volt.
Hazafelé. Megállunk Szovátán, a Medve-tónál, amely nagyon sós vizű. Felülről fényképezve medve alakú, innen kapta a nevét. Fagyizunk, sétálunk a tó partján, tanulmányoztuk a környező növényzetet. Nyáron sok itt a fürdőző. Délután Marosvásárhelyen megnéztük a város büszkeségét, a Kultúrpalotát. Rendhagyó művészettörténeti óránk volt: tanulmányoztuk az ízléses üveg festményeken megjelenő magyar csodás mese- és mondavilágot, híres magyar íróink, költőink üvegmozaik képét. Lenyűgözött bennünket a palota szecessziós stílusú falfestése. A tárlatvezetés után megkerestük és megkoszorúztuk Bolyai Farkas és Bolyai János híres magyar matematikusok közös szobrát. Megemlékeztünk róla, milyen sokat tettek a magyarságért, a tudomány fejlődéséért. Hazafelé tartó utunkon ismét megálltunk a Király-hágó pihenőn. Tanulóink már nagyon várták hogy értékeljük az Erdély-ismereti versenyt. Mindenki kapott egy kis emléket, de a szorgalmasabbakat jobban megdicsértük és jutalmaztuk.

De jó volt itt lenni! Visszajövünk még Erdély! -ígértük.

Author: Gardynik Katalin

Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.