Kovács Gergely: Akár mozgalommá is fejlődhet a hibbantnak tűnő kezdeményezés

     Ismét aktív, és sűrűn hallat magáról a közösségi médiában Békési Ajurvéda, a növények gyógyító erejének avatott szakértője, az ezotéria világának megszállottja. Bár jártasságát a természetgyógyászat terén minden szakmabeli elismeri, ő mégsem elégszik meg ennyivel, és rendszeresen kilép a komfortzónájából. Korábban is előhozakodott már néhány őrült kezdeményezéssel, igaz, egy kivételével egyik sem szólt különösebben nagyot.

     Arra az egy kivételre még sokan emlékezhetnek, a bizonyos „Let’s go! Get slo’!” csoportra, amely nagyjából négy évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni követőit a közösségi médiában, és néhány hónappal későbbi törléséig igen nagyra tudott nőni. Csak a rend kedvéért összefoglalva, a csoport rohanó világunk, túl gyors ütemben változó társadalmunk ellen kívánt felszólalni, és ez tettekben is megnyilvánult. Ajurvéda többek között azt kérte a tagoktól, hogy tyúklépésben gyalogoljanak az utcán, legalább fél métert hagyjanak ki árucikkeik között, mikor a kasszánál felpakolják azokat a szalagra, és hátramenetben vezessenek a forgalomban. Ez utóbbi tevékenység rohamos elterjedése jelentette végül a csoport végét.

     A közösségi médiában ez idáig nyolc alkalommal törölték Ajurvéda különféle elrugaszkodott témákban létrehozott oldalait. Most ismét feltűnt egy szájt, amely hozzá kapcsolható, és – bár a kezdeményezés még viszonylag fiatal – máris szépen nő a követők száma.

     Az eddigiektől eltérően Ajurvéda nem kizárólag a közösségi médián keresztül igyekszik minél több klikkelőre szert tenni, hanem ügyének érdekében személyesen is beleveti magát a toborzásba. A módszer a véletlenszerű kiválasztáson alapul, és a helyszín nem más, mint a nyílt utca.

     Ajurvéda úgy hálózza be a kiszemelt alanyokat, hogy udvariasan odalép hozzájuk, majd ártatlan képet vágva – meglehetősen maradi módon, nem mobiltelefon segítségével, hanem egy hatalmas térképet lobogtatva – segítséget kér úti céljának eléréséhez. A keresett helyek a Petőfi Péter tér, a Kossuth Ferenc utca, és a Liszt József köz. Mivel a kérdés elhangzását követően a mit sem sejtő, leginkább bambán visszabámuló, gyanútlan járókelők jellemzően nem kapcsolnak azonnal, és rendszerint eltelik egy kis idő, mire leesik nekik a dolog, ezért Ajurvédának lehetősége nyílik arra, hogy közelebb lépjen, és egy hatalmas puszit nyomjon a kiválasztott arcára. Nem egyszer előfordult, hogy egy alkalommal két, sőt három cuppanós is elcsattant, mivel az első után akkora volt a döbbenet, hogy bőven volt ideje kiosztani még legalább egyet, ha nem egyvalakivel, hanem mondjuk egy néhány fős társasággal futott össze. Ajurvéda nemtől függetlenül osztogatja a cuppanósokat, jöhetnek férfiak és nők egyaránt.

     A vonatkozó közösségimédia-oldal a Pusszancsmozgalom nevet kapta, célzatosan utalva arra, hogy Ajurvéda kiterjedt követőtábort szeretne összegyűjteni legújabb őrületéhez. Maga a pusszancs – az oldalon leírtak szerint – nem más, mint egy olyan puszi, amely az átlagosnál sokkal nagyobbat cuppan, lehetőleg akkorát, hogy a kiszemelt alany minimum a füléhez kapjon, miután elcsattant az arcán. Ez idáig nem érkezett beszámoló arról, hogy Ajurvédán kívül bárki is személyesen osztogatná a pusszancsokat.

     Érdekes módon az ügyben jelenleg nincs folyamatban lévő eljárás, mivel eddig egyetlen feljelentés sem történt. Ezen a tényen egy kisebb közvélemény-kutatással foglalkozó cég néhány munkatársa alaposan felbátorodott, egy mikrofonnal nekiindultak a városnak, és több mint ötszáz járókelőt kérdeztek meg arról, tudja-e, mi az a pusszancs, illetve kapott-e már ilyen puszit valakitől. Az eredmények érdekes képet mutatnak. A válaszadók harminc százaléka úgy nyilatkozott, hogy tudja, mi az a pusszancs. Tizenkét százalék állítja, hogy már kapott is ilyet. Ugyanakkor a válaszadók közel hét százaléka jelezte, továbbra sem tudja, hol van a Petőfi Péter tér.

Gödöllő, 2024. augusztus 10.

Kovács Gergely
Author: Kovács Gergely

Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Hát, ha ez igaz, akkor döbbenetes. Hála Istennek sem a nevével, sem a személyével nem találkoztam. Ismerősnek csak azokat jelölöm be, akiket valóban ismerek, hiába jelentkezik bárki más is.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!

    Köszönöm a hozzászólást!

    Ahogy azt mondani szoktam, nálam a dolgok sokszor nem azok, aminek látszanak. 🙂

    Üdvözlettel,

    Kovács Gergely

  3. Kedves Rita!

    Semmi gond, nagyon jólesik, hogy így ír a történetemről, mert ez mutatja azt, hogy bár a fantázia szüleménye, mégis valahol életszerűen is hat (egy kicsit).

    A blogomban vannak igaz történetek is. A visszaemlékezések és a sapkás sztori igazak (már amennyire a rozsdásodó memóriámmal ennyi év távlatából fel tudom az eseményeket idézni). 🙂

    Üdvözlettel,

    Kovács Gergely

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November végén

November végén már puszta, kietlen a határ. Mindenütt, amerre csak a szem ellát, siváran kopasz a nyáron még növényektől dús, buja táj.   Az eresz deres szakállát is hideg téli szél rázza immár. Minap még esőcseppek gyűltek alatta, és hulltak le a

Teljes bejegyzés »

Életem hullámin

Egész életem vad hullámok tengere, Boldogság és rútság vegyes, mély fekhelye. Egyszer fent, egyszer lent, micsoda klisé ez, Mindenesetre engem bizton kivégez.   Gyermekként egy

Teljes bejegyzés »

Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »