„Aki dudás akar lenni,
Pokolra kell annak menni.”
Hagymát pucolt, így volt magyarázata a könnyeire. Feri az ajtóban állt és őt nézte dühödt pillantással. Dúvad, gondolta Gyöngyi, pontosan ilyen lehet a dúvadpillantás, mielőtt támad. A gondolatra majdnem nevetni kezdett, de zsigerből fegyelmezte magát. Úristen, mi lenne, ha a Szent, Világmegváltó Szózat közben elnevetné magát… Azonban mindenre mégsem tudott figyelni, a kés megcsúszott a hagymán és megvágta az ujját. Gyöngyi felszisszent. A seb apró volt, de vérzett.
– Na tessék – tárta szét a karját bosszúsan Feri. – Már lassan a konyhába se engedhetlek be, mert kárt teszel magadban. Hogy lehetsz ilyen ügyetlen?
– Te a múltkor… – próbált visszavágni Gyöngyi, de aztán elhallgatott.
– Én mit? – közeledett fenyegetően Feri.
– Te a múltkor olyan ügyesen vágtad fel – fejezte be Gyöngyi. Pedig valójában azt akarta mondani, hogy „te a múltkor az internet-kábelt vágtad el sniccerrel, amikor a leázott tapétát akartad pótolni”, de tudta, végzetes hiba lenne.
– Pedig ez semmiség, csak ugye, tudjuk, hogy te ilyen ügyetlenke vagy – Feri szemlátomást megenyhült a dicsérettől, hiszen végre elismerték kivételes ügyességét. – Menj, tegyél rá ragtapaszt.
Gyöngyi megkönnyebbülten sietett a fürdőszobába, tudta, hogy Feri nem fogja követni, amíg vérzik, betegesen irtózik a vértől. Bezárkózott, leült a lehajtott vécétetőre és immár könnytelenül, hisztérikusan felzokogott. Közben szájába tömte a kéztörlőt, mert ha Feri meghallja, hogy sír, még utánajön. Persze attól is félt, hogy sokáig maradjon, hiszen akkor is jön az ordítozás, hogy „szar asszony vagy”. A többi kedvenc mondata a „mínusz kétmilliót érsz”, és a „nem tudsz b*ni” voltak, utalva Gyöngyi diákhitel adósságára, amit Feri az esküvő előtt is tudott (ellentétben azzal, hogy Gyöngyi nem tudta, milyen iszonyatos összegeket sikkaszt el a férje a közös kasszából), mégis csak utána kezdte kiverni a balhét miatta, illetve arra, hogy Gyöngyi undorodott bizonyos dolgoktól az ágyban. Feri azzal zsarolta ki mégis, hogy állandóan előhozta Gyöngyi előző szerelmét, akivel a lány 26 évesen elvesztette a szüzességét, hogy ővele, Kristóffal biztos ezt is csinálta, akkor, ha Ferit szereti, vele is csinálja, különben nem hiszi el, hogy szereti. Gyöngyi hiába mondta, hogy Kristóf tiszteletben tartotta az ő tiltakozását. Feri azonban nemcsak zsarolta a szexet, volt, hogy lefogta, vagy az ágyra hajította őt. De a zsarolás volt a leggyakoribb. Vagy ha nő nem vette észre, hogy begerjedt, akkor a csenddel verés. „Már órák óta arra várok, hogy kezdeményezz” mondta ilyenkor a férfi Gyöngyinek, aki épp akkor ment be a konyhából és szex helyett csak kicsit pihenni akart volna az újabb feladatok előtt.
A nő tudta, ha nem akar újabb balhét, fel kell kelnie, bekötni a kezét és visszamenni a konyhába. Minden porcikája azt kívánta, hogy Feri menjen be játszani a PS-sel, amivel hajnali háromig is eljátszik akkor is, ha másnap mennie kell dolgozni. Feri ezt a foglalatosságot, de mást is, lehúzott redőny mellett, félhomályban szerette, vagy még inkább teljesen sötétben. De Gyöngyi tudta jól, Feri ma este igényt tart rá, mert a veszekedés előtt fürdött. Ha Angi elalszik hamar, akkor szex is lesz. Gyöngyi gyűlölte már.
Próbált mély levegőt venni, de csak valami rekedt nyöszörgés sikerült. Muszáj pedig lélegezni, biztatta magát, lélegezni egyenletesen, nyugodtan, mint a normális emberek, beszív-kifúj, beszív-kifúj…. Ezzel is csak megy az idő, szinte érezte, hogy Feri mindjárt bejön, vagy bekopog (bárcsak csak kopogna), hogy mennyi ideje van már bent. Támolyogva fölkelt és remegő kézzel nyúlt a gyógyszeres szekrényhez. A kulcs kiesett a kezéből. De jó, hogy Feri nem látta, gondolta, de aztán sikerült kinyitni, kivett egy sebtapaszt és beragasztotta a vágást. Közben a férje megjegyzéseit hallotta, amiket az évek során annyiszor hallott az ügyetlenségéről. Ma már a tévé távirányítóját sem meri megfogni, mert ha véletlenül másik gombot nyom meg… Gyöngyi megborzongott a gondolatra.
Amikor visszament a konyhába, Feri már pirította a hagymát.
– Kijavítottam, mert nagyon nagyra vágtad. Egyszerűbb lett volna, ha én vágom fel, mert kijavítani sokkal nehezebb – vetette oda Feri.
Gyöngyi nem szólt semmit. Felverte a tojást, a sonkát felkockázta. Ekkor kopogtak, Angi ért haza. Angi elsős volt és az osztálytársánál volt játszani, aki a folyosón lakott majdnem velük szemben.
– Épp időben – mosolygott rá Gyöngyi és megölelte. – Moss kezet, mindjárt kész a vacsi.
Angi csak elhadart egy okéanyát, és ment kezet mosni. Gyöngyi látta a kislány mindent tudó pillantását, de abban a pillanatban el is fojtotta azt, ami majdnem felbukkant a tudatában. Túl veszélyes, hogy eszébe jusson. Jobb nem tudni most.
Vacsora közben Angi csacsogott, és ez megmentette a hangulatot. Legalábbis Gyöngyi remélte. Ő a lélegzésre koncentrált. Ez persze nem volt könnyű, de legalább normálisnak nézett ki, nem dadogott.
– Anyu, megmosod a hajam? – kérdezte hirtelen Angi.
– Már megint? – kapta fel a fejét Feri ingerülten. – Tegnap is mostátok.
– Tesióra volt ma, apu, és nagyon megizzadtam.
– Jó, de ne tartson soká, anyáddal még dolgunk van.
Feri morogva felállt és bevonult a nappaliba, becsapta az ajtót.
– Igazából nem kell hajat mosnod, anya – mondta Angi. – Csak azt akartam, hogy velem legyél. Mint régen, amikor még apa hagyta. És nevessünk is.
Gyöngyi szótlanul magához ölelte Angit. Úgy lesz ma este.
Angi már magától fürdött, de hajmosáskor még az anyja segített. Fürdés után pedig összebújtak Angi ágyán. Angi nagyon hamar elaludt a mesén, Gyöngyi pedig szokás szerint próbálta az időt húzni, hátha Ferinek nem lesz kedve már.
A halvány remény abban a pillanatban halt meg, amikor hallotta a nappaliajtó nyikorgását. Gyöngyi önmagától eltávolodva nézte, ahogy a teste úgy tesz, mintha épp akkor kelt volna fel az éppen akkor elalvó Angi mellől, hogy magától vonuljon be a császár szolgálatára.
Ilyenkor, amikor a testén kívülről irányította magát, nagyon jól tudta, mit csináljon, hogy minél rövidebb ideig tartson. De ma Feri máshogy akarta. Gyöngyi pedig még messzebb ment, ahol nem fuldoklik, de nem arra a helyre, ahová kislánykorában menekült, amikor otthon balhé volt, mert az az elképzelt világ tiszta volt, nem akarta bemocskolni. Ez annak a másolata volt, de menedéknek ez is jó. Amikor visszazuhant a testébe, már szabad volt kimennie a fürdőbe.
Most nem pocsékolta az időt zokogásra, csak mosta magát háromszor, négyszer, sokszor, érezte, hogy a bőre kiszáradt a szappantól. De ez sem volt elég. Tudta, hogy másnap mindenki őt nézi a buszon, a munkahelyen. Mert mocskos.
Persze még nem szabadult. Vissza kellett mennie Feri mellé, aki a PS mellett a tévét is bekapcsolta, és tettetni, hogy nézi, amit Feri akar. Szerencsére a telefonját nyomkodhatta, így azon játszott közben, és elmenekült az igazi Menedékbe, ahova kiskorában. Feri telefonfüggőnek nevezte, pedig a telefon neki csak pajzs volt. Olvasni persze nem tudott rajta, a monoton játék és a Menedék mellett muszáj volt figyelni a tévét, mert Feri belekérdezett. Ha olvas, abban elmerül. Könyvet rég nem tudott olvasni. Mire hozzájutott volna, villanyt kellett kapcsolni, amit Feri nem engedett, mert neki bántja a szemét a fény. Más hobbit is abbahagyott Feri miatt. Edzeni se tudott menni, így jól el is hízott. De mi is volt a másik? Valami köze van a fényhez… De nem, ahhoz ügyesség kell, ő pedig ügyetlen. Levegő után kapott és ezt is lefojtotta jó mélyre.
Éjszaka álmodott. Álmában épp befejezte a vacsorakészítést, indult, hogy szóljon Anginak és Ferinek. Angi a szobájában rajzolt, a nappali helyén azonban, ahol Feri volt, csak fekete, gomolygó ködöt látott. Vagy füstöt? De nem, ott az ajtó. Bement, és egy koromsötét pincébe került. Hirtelen látta, hogy kezén lábán súlyos vasbilincsek lógnak és a falhoz kötik. Nem is pince volt, hanem ciszterna. Vele szemben egy démon állt, kezében izzó vasrúddal, de Gyöngyi nem félt tőle.
– Mindjárt jön a mester – mondta a démon.
– Milyen mester? – kérdezte Gyöngyi, aki ekkor megijedt.
Ekkor meghallotta Feri hangját és a démon átváltozott a férjévé. Ekkor már félt.
És ekkor egy hang hívta, egy édes, angyali hang. Angéla hangja:
– Mossuk meg a hajam, anya!
És a ciszterna tetejéről, mint Aranyhaj, Angi leeresztette a haját, ami éppcsak hozzáért, lehullottak a bilincsek. A haj körbevette őt és felemelte Angihoz, akinek az arca ragyogó volt, mint egy angyalé, és nyakában az egyik gyönyörű gyöngygallér, amit Gyöngyi készített, mielőtt Feri sötétségimádata miatt abba kellett hagynia a hobbiját, hogy ügyetlenként éljen tovább. Nem ügyetlen ő, sose volt az! És mi minden lehet hazugság még!
Gyöngyi zihálva riadt fel, rázta a hideg, de tudta, mit kell tennie. Átment Angihoz, óvatosan megpuszilta a kislány homlokát, majd visszafeküdt.
Reggel szabadnapot kért, majd amikor otthagyta Angit a suliban, felhívta az anyját.
– Szia, anya. Tényleg mindenben támogatsz?
– Persze kislányom, de miért?
– Akkor hadd költözzünk hozzád Angival.
– Mit? Miért?
– Ha otthon vagy, felugrok és elmondok mindent. El fogok válni.
Mikor ezt kimondta, nagy levegőt vett, sóhajtott egyet, szinte belepattant a mellkasa.
Észre sem vette, milyen könnyedén lélegzik.
Author: Elek Andrea
Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor az első munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve a mágikus realizmus felé hajlik....