Legmesszibb szétszóródott
ostobán bóklászó remények.
A majd, a kell,
szívembe megvívva,
mámorban égve, remélnek.
Sebezhető tükörképem remegő,
elillanó múltbéli árnyai,
rövid szerelmünk töprengő,
utolsó kis morzsái.
Kihunyó érzelmeid vékony
körvonalai átírnak engem
egy másik világba.
S ez a valóság
bizonytalanul elimbolyog
az ijesztő hiábavalóságba.
Author: Sylvia Benczik
Sylvia Benczik vagyok. Máig emlékszem arra a napra, 16 éves voltam akkor, amikor bátorságot merítve előző írásaimból, elkezdtem írni az első regényemet. Kavargó gondolataim kitörni készültek szűkre szabott külső világomból és szépen, lassan összefüggő történetté formálódtak. Érdekes és izgalmas érzés volt alkotni, az alkotás öröme azóta is, sok-sok éve velem van, hozzám tartozik… Költözéseim során sajnos több írásom is elkallódott, de ez nem szegte kedvem… Az elmúlt időszakban verseket, gyerekverseket, novellákat írtam, jelenleg egy színpadi vígjátékon is dolgozom. Alkotókedvem kisebb hullámvölgyekkel tarkítva töretlen, szeretettel írtam, írom műveimet, hiszem, remélem, hogy olvasóim kedvüket lelik írásaimban. A Sylvia Benczik írói nevet tisztelgésül választottam felmenőim egyik, lélekben erős asszonyától, akire külsőleg is nagyon hasonlítok… Az írói nevem választásának még egy komoly üzenete számomra, hogy a magánéletemet elválassza az írói munkásságomtól. Jelenleg az életem két része teljesen különálló, hiszem, hogy egyszer minden részlet a helyére kerül és a két élet a maga természetességében összefonódik.