Kilépve hideg szobám poros magányából
Éreztem, hogy nem vagyok egyedül.
Hallottam a szellő lágy, halk szuszogását.
Vallomása vérző könnyet csalt elő.
Rájöttem, én megleltem már végre utamat
-Őrülten cirkáló világon belül-
És szárnyalhatok bármerre boldogan,
Míg talán más… még álomban szenderül.
Már egy vagyok a fán csicsergő kismadárral.
Vad sóhajával rohanó, dúlt szélnek,
Zokogó bánatával porladozó fának,
Emberek szívnyomasztó érzelmével.
Egy kis hangya vagyok én …tépázott homokban….
A fénylő hajnal, reményt suttogóan…
Vagy dühös orkán, csak úgy szitkozódva, zordan…
Hol élet hangja csendül -… szívem ….ott van.
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.