Kilépve hideg szobám poros magányából
Éreztem, hogy nem vagyok egyedül.
Hallottam a szellő lágy, halk szuszogását.
Vallomása vérző könnyet csalt elő.
Rájöttem, én megleltem már végre utamat
-Őrülten cirkáló világon belül-
És szárnyalhatok bármerre boldogan,
Míg talán más… még álomban szenderül.
Már egy vagyok a fán csicsergő kismadárral.
Vad sóhajával rohanó, dúlt szélnek,
Zokogó bánatával porladozó fának,
Emberek szívnyomasztó érzelmével.
Egy kis hangya vagyok én …tépázott homokban….
A fénylő hajnal, reményt suttogóan…
Vagy dühös orkán, csak úgy szitkozódva, zordan…
Hol élet hangja csendül -… szívem ….ott van.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...