Hangból lett csillag

Túl hamar elmentél,
Még csak nem is köszöntél
Olyan kedvesen, mint szoktál;
Szó nélkül távoztál.

Csillaggá akartál válni,
Eggyé a zenéddel
S most hívtak, hogy fel kell szállni,
Hogy csillag lehess fenn az égen.

Ugyan, a sors úgy hozta,
Hogy csillagot nem láttál soha,
Mert hamar kihunyt szemed fénye,
De a csillag benned mindig ott fénylett.

Kegyetlen az élet,
Amiért elvett tőlünk téged,
De a te utad itt ért véget
S lelked a hangból fény lett.
2024. 09. 03. – B. R. M.

Dj Rolee emlékére…

 

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Busa Regina vagyok, költő és író, Busa Regina Mária néven publikálok. Főként a költészet világában mozgok, de a prózaírás is közel áll hozzám. Munkáim középpontjában a szerelem áll – annak sokszínűsége, mélysége és árnyalatai. Hiszem, hogy ez az érzés az emberi lélek egyik legmeghatározóbb tapasztalata, ezért verseim és írásaim főként ezt a témát járják körül, de munkáim között találhatóak gyerekeknek szánt írások, humoros rövidprózák vagy a hétköznapokból merített versek is. Az irodalmi életben keresem a helyem, és nagy álmom, hogy egyszer egy saját kötetben is megjelenhessenek műveim.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Belső utazás

A Szent Föld titkos kertjében állok Szerető szívem belső templomában a Teremtő fényében várok. A Jóistentől szabad akaratot, szeretetet kaptam, a boldogság vízesése gyengéden átfolyik

Teljes bejegyzés »

Szerintem (szatíra)

– Mit szólsz Kökörcsin írásához? – Melyikhez? – A legutóbbihoz. Szerintem nem rossz, de én a „hogy” szó helyett, a „ha” szót tettem volna be.

Teljes bejegyzés »

Emberöltő | Széphegyi Patrik

A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint

Teljes bejegyzés »

Kékhalál | Széphegyi Patrik

Merőleges párhuzam vagy, Meggondolatlan gondolatjel – Elfelejtett jelszavamban Speciális side character. Lemezem nem merev többé, Kiterjesztésed nem fut már, Elavultál, frissítelek, Upgrade, úgymond a la

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

A kakas és a tyúk

Egyszer volt, hol nem volt a baromfiudvarban egy tyúkocska, aki megirigyelte a kakast. Igazságtalan az élet mondta, mondogatta magában. A kakas magasabb, erősebb, a tollai

Teljes bejegyzés »