Ülök a padon álmosan, elmélázva.
Lábam alatt zizzenő avar.
Elhagyták a fák lombjukat.
De meztelenségük senkit sem zavar.
Avar alatt felperzselt pázsit.
Fejem fölött búcsúzó madárraj.
Körülöttem nincsen más senki.
Nem zavarja semmi magányomat.
Táncol a szél, s a felhő nem rejti
Milyen szomorú ez a nap.
Magából a könnyét kiereszti.
S ülök a csöndben e zápor alatt.
Amilyen riadt az esőtől mindenki,
Olyan nyugodt az én szívem.
Nem értheti meg azt senki,
Mily felszabadító e víz nekem.
Ülök a padon. Ülök, „könnyben” ázva.
Ősz barátomtól ázott-részegen.
Azt se tudom, milyen nap van ma,
Csak azt, hogy az őszt nagyon kedvelem.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
