Őszi idill

Könnyezik az őszi felhő,

hull belőle csendes eső.

Szikkadt földet feláztatja,

növényeket meglocsolja.

Komótosan végzi dolgát,

így érheti el a célját.

Nem szomjazik már a virág,

felfrissül az egész világ.

Megjött az ősz halkan, csendben,

mondhatni, hogy észrevétlen.

Belopózott egy éjszaka,

itt is marad ajándékba.

Ünnepélyes hangulata,

a családot összehozza.

Társasoznak, beszélgetnek,

jókedvűen nevetgélnek.

Finomakat sütnek, főznek,

vacsorához egybegyűlnek.

Nem szaladnak, nem sietnek,

együttlétüknek örülnek.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mesélő macskakövek

A mesélő macskakövek Járom az utat, a macskaköves utat, ahol a múlt és a jelen együtt futnak. Minden csillogó kő egy régi történet, a talpam

Teljes bejegyzés »

A titánok tánca

  Volt egyszer két ember, akikre senki sem fogadott volna. Az egyikük a vihart szerette, a másik a csendet. Az egyikük tűz volt, a másik

Teljes bejegyzés »

A halál három hulláma

A kijelzőn úgy cikáztak a gammahullámok, mint a legyek után kapkodó fecskék. Gintaras Banionis operátor megigazgatta a friss géllel megkent elektródapárnát a páciens homlokán. Az

Teljes bejegyzés »

Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »