Ősszel a Bakony a legcsodálatosabb. A fák roskadoznak a barna és a sárga levelek tömkelegétől. A nyílásokon bekandikáló napsugár diadalittasan világítja meg a színeket. Olyan az erdő, mintha a feldíszített fák ünnepre készülnének. Néha a piros szín is megjelenik, hogy még szebbé tegye az összhatást.
Ekkor a falevelek még büszkén tartják magukat, hogy a legközelebbi erős szél sodrásának engedelmeskedve elbúcsúzzanak az életet adó fától, hogy átadják helyüket a következő hajtásoknak.
Ez is az élet körforgása.
A mozdulatlanságot megtöri a reccsenő faág, a siető vagy rejtőzködő vad, a madárfütty.
Ez az erdő rejtett hálózata, szigorú renddel és törvényekkel.
Amerre a szem ellát, magaslesek ágaskodnak. Jelzésértékű, hogy itt gazdag a vadállomány.
Az erdők között a völgyben kis falvak keresik a védelmet, elszórtan egy-egy vadászház, távol a civilizációtól.
Az itteni vadásztársaság kis létszámú, amely apáról fiúra öröklődik. Szerencsés az is, akit vendégségbe hívnak.
A férjem az erdő szeretetét, a vadászat szenvedélyét belenevelte a fiúnkba is. Ittlétüket mindig egy felfokozott életigenlés jellemezte.
Senki nem lepődött meg azon sem, amikor a kiskamasz a születésnapján az első őzbakot itt lőhette.
Esténként a felnőttek borozgatás közben mesélik a vadásztörténeteket, melyet a gyerekek szájtátva hallgatnak. Minden alkalommal előkerül az a leporolt történet, melyet elmesél valaki a professzorról, akinek a tudományos munkája mellett a vadászat volt az egyetlen szórakozása.
Élete vége felé Ő is összeírta a „bakancslistát”.
Legelső kívánságként egy szarvas elejtése szerepelt. A vadászok tiszteletből mindent megtettek, hogy sikerüljön.
Sajnos napokig nem volt szerencséje. A kisöreg lelkesedése napról napra mélyrepüléssel esett lefelé. A múlt délceg, egyenes tartású, büszke vadásza, egy magába forduló, az élettől keserűen búcsúzó öregember lett.
Nem volt kérdés, valamit tenni kellett érte!
Megszületett a megoldás!
A bokrok jótékony takarásában kikötöttek egy szőrös fejet, melynek kapitális agancsa büszkén, hívogatóan ágaskodott. Arra vezették az öreg vadászt, majd lövésre biztatták.
A keze remegett, a szíve gyorsabban vert, amikor a ravaszt meghúzta. A boldogsága határtalan volt. Közölték vele, hogy a vadat megsebezte, de sajnos eltűnt a bokrok között, vérnyomokat hagyva maga után.
A szerepjáték vidáman, sok-sok kacagással tovább folytatódott.
Egy lelkes kis csapat sötétedéskor elindult, hogy megkeresse a „sebzett vadat”.
Az idős ember kezét tördelve, idegesen várta a fiatal vadászokat.
Pár órával később, jókedvűen tértek vissza a szálláshelyre, hogy az aznap elejtett vadak trófeáiból terítéket csináljanak, középen az idős vadász hibátlan, csodálatos szarvasagancsával.
A kegyes hazugság és az emberség gyakran jár kézen fogva. A lényeg, hogy felismerjük, mikor szabad a két fogalmat együtt kezelni!
Az idős professzor és a férjem már régen nem élnek. Számukra az erdő templom volt, benne a vad mélységesen tisztelt ellenfél.
Author: Lászlóné Háló Erzsébet
Születtem 1947-ben Kapuváron. Itt jártam általános iskolában majd középiskolában. Szorgalmas, jó tanuló diák voltam. Az a közösség, melynek én is a tagjai közé tartoztam, idejében megtanította, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Sokat olvastam, tagja voltam a színjátszó körnek, mindkét iskolában én voltam az állandó versmondó. Felsőbb iskoláim: népművelés – könyvtár, történelem és magyar szak. Általános iskolában tanítottam egy alföldi faluban miniszteri kitüntetéssel. A boldog békeidőnek akkor lett vége, amikor a férjem beteg lett. A gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan diagnózis, alzheimer-kór, amely 12 évig tartott. A fájdalmat, a keserűséget, a tehetetlenséget éjszakánként írtam le, amely olyan volt, mint egy terápia, amitől könnyebb lett minden. Kezdetben csak magamnak, később már azért is, hogy a rászorulóknak segíteni tudjak. Sok könnyel született a „Tükör által torzítva” /172 oldal/ című írásom, amely arra vár, hogy valaki felkarolja és eljusson mindazokhoz, akik hasonló körülmények között ápolják a szeretett hozzátartozót. Sajnos az alzheimer-kór nem válogat. Nem számít a bőrszín, az iskolázottság, a hovatartozás, kíméletlenül lecsap. Nem tudják még gyógyítani, a betegek száma pedig egyre nő. A férjem halála után előadásokat tartottam a témában, de ez kevés! Az egyik barátnőm, aki szintén írogat, arra biztatott, hogy a meglévő anyagot szűkítsem le és adjam be az „Életmese Pályázat”-ra....
Egy válasz
Szép alkotás volt, nekem mégis fáj a szívem, mert sajnálom a kilőtt szarvasokat. Tudom, hogy a túlszaporulatot meg kell akadályozni. Férfias sport, talán érthető, ha nem áll közel hozzám. A kegyes hazugság az örömszerzés érdekében megható volt. Az őszi tájleírás művészi. Nekem is nagyon tetszenek a színesedő fák, bokrok, kúszó növények. Talán a vadszólőnek vannak a legszebb színei, de olyan a színkavalkád, hogy mindenki találhat neki tetszöt közöttük.
Szeretettel: rita