CSEPPEN, LECSOROG
hallgat az erdő,
hallgatok én is,
sápadón, némán
kihunyt a nyár.
talpamon okker-avar,
tapadós sár,
odébb hamvas gomba-bársony
barna kalapja kandikál.
hallgat az erdő,
hallgatok én is,
ősz-deres fák közt
lépkedek tovább.
lelkemre lassan ködpára csapódik,
szememen könny-fátyol ború időz,
bennem cseppen, lecsorog az ősz…
a sárga lombú levél-csendbe
a szél halkan belezörög.
/kép forrása: Pixabay/
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
6 Responses
👏 + 🤝
hát igen. kedves Zoé, örömmel olvastam ezt is. mit is mondhatnék:
…”pirosas szőke az őszies sár, ölelkezve csobban, bezárul a nyár…”
Gábor
Kedves Gábor, nekem is kedves e őszi öröm.
Még hallom csobbanását, valahol távol…
Köszönöm: Zoé
„szememen könny-fátyol ború időz,
bennem cseppen, lecsorog az ősz…”
Nagyon szép sorok.
Szeretettel: Rita
Köszönöm kedves Rita, mindig kiválasztod a lényeget, az írás magját megleled. 🙂
Szeretettel, Zoé
A jól választott képet még meg se dícsértem. Nagyon illik a vers hangulatához.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen, ahogy fogadtad a verset. Átélted, átérezted. 🙂